„Vannak események az életben, melyek olyan ritkán történnek meg, hogy mindenképp említést érdemelnek. Ilyen például a Halley-üstökös, a napfogyatkozás, a gratis cosmo-koktél, és egy este a forró hangulatú Salsa klubban, ahol négy lány véletlenül pont egyszerre facér” – halljuk Carrie Bradshaw lágy hangján a Szex és New York tizenhatodik epizódjának elején.
Úgy vélem, a nőtársadalom (szinglitársadalom) szemszögéből nézve a sort a Szex és New York moziváltozatának megjelenésével kell folytatnunk, hisz ez legalább annyira emlékezetes esemény az ő életükben, mint mondjuk a cicifix megjelenése. Minden bizonnyal a filmtörténetnek is jelentős eseménye lett volna ez a film, ha le tudja zárni a ’98-ban indult sorozatot. Ez a minőségi lezárás azonban elmaradt, amire a rendező/producergárda is finoman utal, hisz a pletykák szerint jövőre újabb részt terveznek. Ezen aktusuk egyértelműen rajzolja ki az alkotásról szóló írás irányvonalait, függetlenül, hogy nő (Szex és New York-szimpatizáns) vagy férfi (Szex és New York-ellendrukker) tollából, azaz klaviatúrájából származik az.
A sablonos sztori ecsetelését csak és kizárólag azon férfitársaim kedvéért írom le, akik a barátnőjük/feleségük kedvéért elmennek majd a moziba; a vetítést végigszunnyadva azonban minden bizonnyal kényes helyzetbe kerülnének. A zanza: a film a hat évad összefoglalásával indít, ami érthető, hisz azokat a tinilányokat is meg kell szólítani, akik a sorozat tíz évvel ezelőtti debütálásakor még Barbie-rajzfilmeket néztek. Hölgyeink látszólag megtalálták a rég áhított boldogságot: Charlotte és Harry gyereket várnak, Miranda Steve-vel él együtt, Samantha Los Angelesbe költözött álmai csődörével, Smith-szel, a bájos Carrie Bradshaw és a sármos Mr. Big pedig úgy döntött, hogy véget vetnek életük „én sosem adom be a derekamat” című fejezetének, és összeházasodnak. A lényegi történés tulajdonképpen ennyi, de a több mint két és fél órás játékidő természetesen meg van spékelve pár „csavarral” (ami persze az akciófilmeken szocializálódott férfiaknak egyáltalán nem tűnik csavarnak, de ennek bizonyítását most hadd mellőzzük). Steve például megcsalja Mirandát és egész játékidő alatt az ő bocsánatáért esdekel. Carrie és Mr. Big esküvője elmarad, azonban nem kell megijedni, a vége úgyis a csöpögős happy end lesz: Charlotte megszüli gyerekét, Miranda kibékül Stevevel, Carrie és Big is egymáséi lesznek, és Samantha vaginája is megkapja bélését.
Hát kell ennél több? Egy maradandó alkotás létrehozásához mindenképp. Az olcsó (értsd: amerikai tinivígjátékok szintjén mozgó) poénokkal operáló gyenge sztori ellensúlyozásaként a stáb felerősítette a sorozat divatbemutató jellegét, ami a férfinézőknek (de nem csak) éppoly zavaró, mint a sallangtelített történet. Az egészestés Szex és New York másik hibája az, hogy kimaradt belőle az az irónia, az a (szingli)társadalomkritika, mellyel a sorozat annak idején bevéste magát – ha nem is túl mélyre – még a férfiak hipotalamuszába is (hogy az emancipált hölgytársadalom díszpéldányainak mirigyéről ne is beszéljünk). Továbbá kihagyta a sorozat egyik alapelemét is; nemcsak hogy nem mutatja meg a szexjeleneteket, de nem is beszél róluk azzal az őszinteséggel, amely a huszonöt-harmincperces epizódok esetében kötelező momentum volt.
Azáltal, hogy a film új megvilágításba helyezi szinglizmust – a sorozatban a szingliséget amolyan kiváltságnak tekintették, ami, bár megvannak a negatívumai, nem feltétlenül rossz dolog; a film ezzel ellentétben megalázónak tekinti azt, ha valaki 40 évesen „nem kelt még el”. Hősnőink közül hárman leszámolnak a szingliléttel, és Samanthát is valószínűleg csak a folytatás miatt nem adják férjhez.
Az alkotás ezzel az irányváltással automatice beírja magát a Bridget Jones és Ally McBeal típusú filmek regiszterébe, amivel nemcsak hősnőit b*sz(at)ta meg, hanem saját magát is. A négy szingli életét átváltoztatta a Született feleségek életére (Samantha, akárcsak Edie, szingliként éli tovább életét, hárman azonban családot alapítanak), és ezáltal felszámolta saját magát is.
