Tavaly óta külföldi sorozatok magyar változatai készülnek az HBO Magyarország gyártásában. Motivációkról, eredetiségről, a sorozatkészítés kulisszatitkairól, dokumentumfilmekről és pályázatokról kérdeztük a filmcsatorna executive producerét, Schulteisz Katalint.
A 2007-es Született lúzer volt az első magyar HBO-sorozat. A 2011-es Társas játékot viszont az első magyar gyártású HBO-sorozatként reklámozzátok. Mi volt a különbség a két széria gyártása között?
Két alapvető különbség van közöttük: a Született lúzer eredeti magyar forgatókönyv alapján készült, míg a Társas játék esetében egy licencet adaptáltunk. A másik, hogy bár mindkettő külső gyártásban készült – ahogyan az HBO minden filmje, a Társas játék esetében nagyon erős volt az HBO részéről a kreatív kontroll, a forgatókönyvírás fázisától kezdve, saját gyermekünk volt minden tekintetben a casting, forgatás és végső vágás fázisában is. Ez a sorozat már az új gyártásfilozófiánknak megfelelően készült.
Hogy kell elképzelnünk az HBO Magyarország működését? Mennyiben független az anyacégtől?
Az amerikai HBO, a Time Warner az anyacégünk. Függetlenek vagyunk abban a tekintetben, hogy van egy meghatározott gyártási keretünk regionálisan – hogy ezt mire fordítjuk, abban szabad kezet kapunk. Természetesen mindenből kapnak példányt és örülnek a sikereinknek, de nem szólnak bele a napi működésünkbe. Ők a végeredményre kíváncsiak, a helyi sikerekre, illetve a kritikai sikereket nagyon értékelik: ha egy-egy dokumentumfilmünk jól szerepel valamelyik fesztiválon. Természetesen riportolási kötelezettségeink vannak és egy évben egyszer meg szoktak minket látogatni.
Miért pont a When Shall We Kiss című sorozat lett az első magyar gyártású HBO-sorozat?
Az In Treatment és a When Shall We Kiss között választhattunk, mivel ez volt az a két licencformátum, amit könnyen és gyorsan tudtunk adaptálni. Ez egy addiktív és szerethető sorozat, könnyedebb hangvételű, bohém, vígjátéki – úgy gondoltuk, hogy elsőre jó választás lesz. Tervben van, hogy a romániai, a cseh és a lengyel HBO is legyártja ezt a sorozatot.
Mi volt a legfontosabb szempont a gyártócég, illetve az alkotók kiválasztásakor?
A legelső az írói csapat volt, amely Divinyi Réka vezetésével fejlesztette a forgatókönyvet. Alapvetően játékfilmes csapattal szeretünk dolgozni, szeretjük azt a szemléletet, igényességet. Divinyi Réka elég jó kreditekkel rendelkezik könnyed műfajú, romantikus, vígjátéki elemekkel tűzdelt filmek írása terén, és a rendezőket is referenciáik alapján választottuk, illetve számított az is, hogy volt a megrendelésre történő gyártás, illetve televíziós gyártás terén némi tapasztalatuk. Kell egyszer a játékfilmes szemlélet, ugyanakkor ott van az iszonyú nagy mennyiségű teljesítendő napi forgatás. Így jutottunk el Herendi Gáborhoz, aki Fonyó Gergővel már dolgozott egy csapatban, és már az első interjún nagyon szimpatikusak voltak. A gyártócég volt az utolsó a sorban, megtendereztettünk négy vagy öt céget – első körben nagyon fontos volt számunkra, hogy olyan céggel dogozzunk, amellyel valakinek itt házon belül már volt jó személyes gyártási tapasztalata. Így esett a választásunk végül a Pioneerra, akik nemzetközi színtéren is gyártottak már színvonalas produkciókat, reklámfilmgyártásban is otthon vannak és az is hozzátett ehhez a döntéshez valamicskét, hogy úgy éreztük, ez az alapvetően női sorozat jó kézben lesz négy nőnél, akik a Pioneert vezetik. Ezután megindult a casting, amelyet szintén végigkísértünk – casting, forgatókönyv és final cut ügyben a végső szó mindig az HBO-nál van, de természetesen fontos az alkotók véleménye minden döntés kapcsán, akikkel szerencsére a legtöbb dologban egyet is értettünk.
Játékfilmek terén a magyar nézők egyértelműen az amerikaiakat preferálják. Sorozatok esetében ez másként van? Nem lett volna legalább ugyanilyen népszerű, ha az izraeli verziót szinkronizáljátok le?
Tulajdonképpen az amerikai HBO-nak is az a filozófiája, hogy saját műsort kell gyártani, és azt a nézők értékelni fogják. Ez egy megkülönböztető jegy a többi csatornával szemben – műsort, filmet, sorozatot venni bárki tud, de tény, hogy a csatorna iránti lojalitás akkor épülhet ki a nézőben, ha olyasmit láthat itt, amit sehol máshol nem. A másik fontos dolog, hogy 2009–2010-től az a gyártási filozófiánk itt a régióban, hogy helyi színészekkel, helyi nyelven, helyi rendezők által rendezett műsort mutassunk be. Csináltunk egy közvélemény-kutatást, miután lement a sorozat, és az derült ki ebből, hogy egészen más hatást vált ki a nézőkből az, hogy Budapesten játszódó történetet nézhetnek, magyar színészekkel, mint hogyha egy Amerikából importált sorozatot néznének. Azt is pozitívumként értékelték, hogy új, a nagyközönség számára kevésbé ismert arcokat fedeztünk fel benne, nem a moziban agyonhasznált sztárokat.
Új előfizetőket is bevonz ez a tevékenység?
Ez szerintem hosszútávon fog megmutatkozni, de az biztos, hogy az eddigi előfizetők lojalitását erősítette és pozitív megítélést hozott a csatornának az a tény, hogy magyar műsort gyártunk.
A Társas játék esetében miben érhető tetten a nemzeti jelleg? Miben lett hangsúlyosan más, mint az eredeti izraeli verzió?
Nagyon sok mindent nem változtattunk benne, egy picit nyúltunk hozzá egy-egy karakterhez – például Antaléhoz. A Társas játék szerethetősége szerintem első sorban a karakterekben rejlik, abban, hogy ők nagyon emberiek és ráismerhetünk bennük közvetlen környezetünkre, vagy akár önmagunkra. Igyekeztük kicsit lokalizálni a karaktereket, akik Izraelben kicsit másképp tipikusak, a kulturális különbségek miatt kellett pár dolgon változtatnunk, illetve a humort kellett néhol magyarabbá tennünk – a storyline ugyanaz maradt.
Olvastam, hogy nehezen találtátok meg Léna karakterét. Mik voltak az elvárásaitok?
Az a helyzet, hogy Léna és Dávid karakterei az eredeti izraeliben rendkívül karizmatikus színészek voltak és azzal küzdöttünk, hogy megtaláljuk az igazi nőies nőt, aki sokszínű, modern és nem feltétlenül tipikusan magyar, hanem nyugatiasabb. Nagyon nehéz volt megtalálnunk ezt a nőtípust egy olyan színésznőben, aki tehetséges is, gyönyörű és sugárzó is. Magyarországon rengeteg gyönyörű színésznő van, de mindegyik típusában egy kicsit eltér Léna karakterétől. Számtalan castingot végigültünk, Dorina neve is felmerült, de azután valahogyan elsikkadt – végül egy InStyle-fotósorozatban figyeltem fel rá. Behívtuk castingra és azonnal egyértelmű volt, hogy ő az igazi.
Cél volt, hogy új arcokat fedezzetek fel a sorozatban?
Alapvetően az volt a fontos, hogy megtaláljuk mindegyik karakterhez a legmegfelelőbb színészt, aki esetleg tud bele hozni valami pluszt. Klisé szereposztást semmiképp sem szerettünk volna, valóban fontos volt, hogy ne feltétlenül népszerű és sokat mutatott arcokat vonultassunk fel. Utólag úgy tűnik, hogy jó döntést hoztunk, persze hozzá kell tennem, hogy ők mind elismert színészek színházi körökben, csak filmben még nem lettek ’agyonhasználva’. Arra mindig igyekszünk odafigyelni, hogy a színészválasztás ne hozzon magával rossz asszociációkat egy korábbi filmből vagy tévéműsorból.
A helyszínválasztásnál is az volt a benyomásom, hogy igyekeztetek új szegleteket felfedezni Budapestből.
Igyekeztünk nem a sztereotipikus – képeslap – Budapestet használni, noha megjelennek benne emblematikus helyszínek, de alapvetően ott mozognak a szereplők, ahol a mindennapi ember is sétál. Persze azért összességében ez egy habcsók világ.
A ruhákat is szemmel láthatóan nagy műgonddal választottátok ki.
Flesch Andrea volt a stylistunk, aki sok nemzetközi koprodukcióban és reklámfilmben dolgozik. Nagyon jó ízlése van, és nagyon körültekintően vásárolt, Olaszországban és több külföldi városban is szerzett be ruhadarabokat. A szereplők ruháit házon belül is megdicsérték a lányok.
Beváltotta a sorozat nézettsége, népszerűsége a hozzáfűzött reményeket?
Igen. Nagyon izgultunk, hogy hogyan fogják a nézők fogadni ezt a sorozatot, ami a csatornának egy elég nagy befektetés, és ráadásul az első magyar gyártású, folytatásos HBO-sorozat. Rendeztünk egy zártkörű premiervetítést, és már ott nagyon jó volt a szakmai visszhang. De az igazi siker az, hogy a közönség szereti, beszélnek róla, és azt vettem észre, hogy bárhova megyek, egy recepciós, egy taxis az HBO szó hallatára a Társas játékról kezdett beszélni. Készítettünk több közvélemény-kutatást, amelyekből az derült ki, hogy akik az első résztől elkezdték nézni, azok végigkövették és rajongóivá váltak – és ez nagyon nagy szó. Akik szerették, azok nagyon szerették, akik pedig nem nézték végig, azok egyszerűen nem célcsoportjai ennek a történetnek.
Az derült ki a kutatásból, hogy ez egy női sorozat?
A kutatás azt mutatta, hogy a férfiak körében is sokaknál kialakult erős kötődés a sorozathoz, de alapvetően ez inkább a női nézőpontja az életnek. A szereposztásból is kitűnik, hogy elég erős női figurák vannak felsorakoztatva, az eredeti izraeli sorozat és a magyar verzió írója is nő, és feminista perspektívát képvisel a világról, de azért a férfiak is szerethető módon vannak benne megjelenítve.
Terveztek folytatást?
Mivel nagyon sikeres volt az első szezon, gondolkozunk ezen a lehetőségen, de csak akkor lesz folytatás, ha tudjuk tartani a minőséget. Izraelben nem volt második évad, ha lesz, akkor nagy esély van rá, hogy nálunk lesz először.
Most gyártjátok a Terápia című, 40 részes sorozatot, amelynek szintén izraeli az eredetije. Ez egy véletlen, vagy az izraeliek különösen jók ebben a műfajban?
Ez most egy véletlen egybeesés, de tény, hogy nagyon jó dolgokat tudnak írni és a Terápia egy különösen bravúrosan megírt sorozat, az HBO egyik csúcsterméke. Ez gyártásilag és minden más szempontból egy nagyon praktikus és kiszámítható formátum, ugyanakkor tartalmilag nagyon izgalmas. Romániában 2010-ben gyártották le, ezután jöttek a csehek és a lengyelek és most mi. Romániában már a második évadot forgatják. Minden országban nagyon jó fogadtatásra talált a sorozat, akárcsak nálunk a Társas játék.
Egy pszichológust és pácienseit, illetve az ő saját terápiáját követi nyomon a sorozat. Ebből arra következtetnék, hogy a célcsoportja az entellektüel Woody Allen-rajongók.
Olyan alapproblémák merülnek fel egy-egy ülésen, olyan változatos és valóságos karakterek mindennapi gondjai, amelyeket bárki magáénak tudhat. András egy középkorú pszichológus, három gyereke van, mintaházasságban él és rendkívül sikeres praxist vezet, de nyakig benne van a midlife crisis-ban. Hétfői páciense egy Laura nevű ápolónő, egy 36 éves szexi, érzéki személyiség, akinek az a legnagyobb problémája, hogy a kapcsolatai mindig kudarcba fulladnak, mert nem mer kötődni az aktuális partneréhez. Ő az első részben szerelmet vall a terapeutájának. A keddi páciens egy rendkívül sikeres gyógyszergyáros, aki a magyar sikersztori megtestesítője. Szerdánként egy 16 éves tornász jár terápiára, egy durva gyerekkort maga mögött tudó szuicid hajlamú kamaszlány. A csütörtöki történet egy házaspáré, akik saját kapcsolatuk válságával, illetve a gyerekvállalás kontra karrierépítés problémakörrel küzdenek. Pénteken pedig András élete, problémái kerülnek a középpontba. Ő is és a többi páciens is olyan problémákkal küzd, amelyekkel az átlagember könnyen azonosul. Azt gondolom, hogy szinte minden néző meg fogja találni benne a maga vagy a környezete problémáját, noha elég kemény dolgokról van szó, jó mélyre mennek az egyes beszélgetések. Szerintem mindannyian érintettek vagyunk, mert anyák vagyunk, gyerekek vagyunk, nők vagyunk vagy férfiak vagyunk. Ettől működik nagyon jól ez a sorozat.
Olvastam, hogy több rendezőtől kértetek koncepciót. Hogy esett végül Enyedi Ildikóra és Gigor Attilára a választás?
Ez egy eléggé érdekes és különleges formátum, amelyben gyakorlatilag két ember beszélget egy szobában. Ezért különösen érdekes és fontos volt, hogy ki hogyan dolgozná fel az egyes epizódokat. Azt éreztük, hogy ők állnak a legközelebb a mi koncepciónkhoz.
Fontos volt a szakmai hűség? Bevontatok az írásba pszichológust?
Azt hiszem, hogy már az eredeti izraeli forgatókönyv pszichológus részvételével készült, de nekünk is segített a munkában Erdélyi Ildikó, aki elég nagy szaktekintély pszichológus berkekben. Mindegyik forgatókönyvírónk és mi magunk is voltunk nála egy terápiás ülésen, és a két rendezőt is elküldtük hozzá – azt mondta, hogy muszáj megéreznünk milyen a terápiás alapszituáció. Hogy mennyire más ez, mint amikor két ember beszélget. Hiszen itt a pszichológus egyfajta médiumként van jelen, a reflektorfény a páciensen van. Ezt volt a legnehezebb színészként megérteni Mácsai Pálnak is, hogy ő végig passzív helyzetben van a jelenetekben. Ezt nagyon nehéz eljátszani.
A Terápia esetében, a Társas játékhoz képest sokkal kevésbé volt merész a színészválasztás. Mi ennek az oka?
A Terápia más fajta színészeket igényelt, mint a Társas játék. A legelső, akit kiválasztottunk, Mácsai Pál volt a főszerepre. Egyébként minden országban egy-egy helyi színészóriás játssza a Terápia főszerepét. Itt is rengeteg színészt behívtunk castingra, de ebben az esetben valamiért – talán a sorozat természete miatt – ismertebb színészek maradtak fenn a rostán. Laura karakterét például sokáig kerestük, mire eljutottunk Marozsán Erikához.
A hosszú távú célotok, hogy magyar ötlet alapján készítsetek sorozatot, és 2011 elején ki is írtatok egy pályázatot erre a projektre. Milyen eredménnyel zárult?
Rengeteg, körülbelül 260 pályamű érkezett be, amelyek nagyon vegyes minőségűek voltak, és a pályázók közt is nagy volt a szórás: volt köztük teljesen amatőr és profi forgatókönyvíró is. A kollégáim hónapokon át dolgozták fel ezeket, folyamatosan szűkítettük a kört, míg végül 10 pályázó maradt versenyben, ezek közül néhány ötletnek kezdtük el a fejlesztését január környékén. Sok volt a népszerű, külföldi sorozatot imitáló terv, és alapvető műfaji hiányosságokat láttunk: egy jó sorozathoz egyrészt kellenek baromi érdekes karakterek, másrészt egy izgalmas történet – szinte alig akadt olyan, ahol ez a kettő egybe esett.
A fejlesztés a pályázó részvételével történik?
Attól függően, hogy milyen szakmai tapasztalata van. Mindenkit behívtunk egy kötetlen beszélgetésre, amelynek során felmértük, hogy mennyire praktikus őt bevonni a fejlesztés egyes fázisaiba, attól függően, hogy van-e szakmai háttere, tapasztalata. Egy forgatókönyvíró csapat van, akik maguk fejlesztik a saját ötletüket.
Ezek közül a tervek közül hány valósulhat meg?
Ez attól függ, lesz-e olyan, amely a fejlesztés során eljut egy olyan színvonalú forgatókönyvig, amelyet gyártásra érdemesnek érzünk. Azt látjuk, hogy a lelkesedés megvan, ugyanakkor nagyon nehéz olyat írni, amely labdába rúg egy amerikai sorozat – például a Trónok harca – mellett.
Milyen műfajú sorozatban gondolkoztok elsősorban?
Nem műfajban, sokkal inkább minőségi kritériumokban gondolkozunk: mindig az HBO műsorkínálata a fokmérő. Tartalmi tekintetben pedig fontos, hogy a helyi, számunkra érdekes témák legyenek előtérbe helyezve, legyen valami magyar íz a sorozatban, valami kelet-európai, ami egyedivé teszi. Érkezett be például vámpíros sorozatterv, de nem látjuk értelmét, hogy legyártsuk a magyar True Bloodot. Az originalitásunkkal szeretnénk versenyre kelni, ami akár egy külföldi néző számára is érdekes lehet. A legnehezebb talán ma Magyarországon olyan írót találni, aki magas színvonalon műveli a sorozatírást. Ezt a műfajt az utóbbi években egészen egyszerűen nem volt alkalmuk gyakorolni. Remélhetőleg 10–15 év múlva, a sokadik magyar HBO sorozat után ez megváltozik.
Másik fontos missziótok az utóbbi években a dokumentumfilm-gyártás. Ez is pályázat útján történik?
Azt mondhatom, hogy a dokumentumfilmes szakma eléggé ideszokott hozzánk az utóbbi évek folyamán, és az alkotók maguktól jelentkeznek, ha van egy megvalósításra váró filmtervük. Minden esetben trailert szoktunk kérni tőlük, mert az a tapasztalat, hogy nagyon nehezen megítélhető egy dokumentumfilm papírra leírt szinopszis alapján, illetve így ki tudjuk szűrni a komolytalan pályázókat is, valamint azokat, akik még csak az ötletelésnél tartanak. Itt nincsenek határidők, bárki-bármikor megkereshet minket.
Mi az a téma, mi az a műfaj a dokumentumfilmen belül, amire vevők vagytok?
AZ HBO-s dokumentumfilm egy nagyon nehezen megfogható műfaj. Ezek általában karaktercentrikus, játékfilmes narratívából felépülő dokumentumfilmek – a klasszikus, beszélőfejes helyzeteket igyekszünk elkerülni. A drámai, izgalmas dokumentumfilmeket szeretjük, amelyek esetenként merészek, provokatívak. Minden országban 3–4 dokumentumfilm készül egy évben, a csehek például a szado-mazo éjszakai életről is forgattak.
Van esély arra, hogy ezek a dokumentumfilmek eljussanak a környező országok HBO nézőihez?
Igen, a dokumentumfilmek regionálisan utazgatnak, a környező országokba mindenképp eljutnak, de mind a 16 ország, amely sugározza az HBO műsorait, válogat a csatorna által gyártott dokumentumfilmek közül saját programja számára. Ezen kívül minden dokumentumfilmünket nevezzük nemzetközi fesztiválokra, Sós Ágnes Láthatatlan húrok című alkotása például körbeutazta a világot, nagy nemzetközi érdeklődés mutatkozott iránta, illetve Nagy Viktor Oszkár Két világ közt című filmje is sok fesztiválon szerepelt.
Milyen dokumentumfilmek állnak jelenleg gyártás alatt?
Utómunka fázisban van Tóth Péter Pál Fehér kard című dokumentumfilmje Németh Vilmosról, aki egy igazi ’szuperman-típus’, egy olyan vak ember, aki fekete öves aikido mester, és kifejlesztett egy speciális önvédelmi módszert vakok számára. Másrészt masszőr, harmadrészt pedig a jogi egyetemet végzi. Ez a film májusban kerül majd adásba. Továbbá most vágjuk a Purgatórium munkacímű dokumentumfilmet, illetve most készülünk három dokumentumfilm leforgatására, de ezekről nem szívesen beszélek előre.
