Több mint 300 nevezés a Magyar Filmhétre Több mint 300 nevezés a Magyar Filmhétre

Több mint 300 nevezés a Magyar Filmhétre

A szeptember 8-án lezárult határidőig összesen 334 nevezés érkezett az október 13-19. között megrendezendő Magyar Filmhétre.

A seregszemlére az alkotók az elmúlt 3 évben magyarországi moziforgalmazásban vagy televíziós csatornákon vetített, vetítendő, illetve a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt nagyjátékfilmeket, TVjátékfilmeket, dokumentumfilmeket, ismeretterjesztő filmeket, kisjátékfilmeket és animációs filmeket nevezhették. A 334 benevezett alkotás közül 107 dokumentumfilm, 88 fikciós rövidfilm, 61 animáció, 35 ismeretterjesztő film, 27 egész estés játékfilm és 16 TV játékfilm.

A játékfilmek között olyan nemzetközi fesztiválsikerek, mint A nagy füzet, az Isteni műszak vagy a Viharsarok újra látható lesz nagyvásznon. A közelmúlt kiemelkedő közönségsikereit, a százezres hazai nézőszámot túllépő Coming Out és a Megdönteni Hajnal Tímeát című vígjátékokat is újra moziban nézheti meg a nagyközönség.

A Filmhétre nevezett alkotások több mint egyharmada a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja által támogatott tévéjáték-, dokumentum-, ismeretterjesztő-, animációs és kisjátékfilm. Köztük van a nemrégiben Montreálban fesztiváldíjat nyert tévéjátékfilm, A berni követ, a szintén több fesztiválon díjazott Vad Szigetköz című ismeretterjesztő film, a sport- és kultúrtörténeti jelentőségű Magyarok a Barcáért című dokumentumfilm, vagy a szintén nagy sikereket elérő Négyszögletű kerek erdő című animációs film is.  

A budapesti MOM Parkban megrendezendő Filmhéten számos alkotást először lehet majd látni. Török Ferenc Senki szigete című új filmjének a díszbemutatója a Filmhéten lesz, majd október 16-tól az A Company Hungary forgalmazásában látható lesz az egész országban. Számos rövid- és dokumentumfilm, valamint animációs alkotás is először lesz látható a Filmhéten. A benevezett alkotások között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a MOME-n, a BKK-n és az ELTE-n készült vizsga- és diplomafilmek is nagy számban szerepelnek.

A nevezések feldolgozása folyamatban van, a Filmhét végleges programját október 3-án teszik közzé a szervezők.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Egy újfajta vadon

    Színes dokumentumfilm, 84 perc, 2024

    Rendező: Silje Evensmo Jacobsen

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?