Szilágyi Zsófia második nagyjátékfilmje velencei támogatással készül Szilágyi Zsófia második nagyjátékfilmje velencei támogatással készül

Szilágyi Zsófia második nagyjátékfilmje velencei támogatással készül

 A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál tavalyi, 30. kiadásának alkotói workshopjára 12 filmtervet válogattak be, amelyek közé bekerült Kenyeres Bálint és Szilágyi Zsófia egy-egy projektje is – utóbbi a négy nyertes egyike.

A világ legrégebbi filmfesztiválja bejelentette a Biennale College Cinema workshop nyerteseit: az ukrán Zhanna Ozirna Honeymoon és az amerikai Zoey Martinson ghánai produkcióban készülő The Fisherman című filmje rendezőjük bemutatkozó alkotása lesz; a négyesfogat szokásos olasz tagja ezúttal Christian Filippi Il mio compleanno (My Birthday) című projektje, szintén egy elsőfilm, illetve Szilágyi Zsófia második egészestés munkája, a Január 2. készülhet el a Biennale College Cinema műhelyében.

„Rohanunk, és közben vágyakozunk egy másik idő felé” – Interjú Szilágyi Zsófia rendezővel és Péli Sári gyártásvezetővel az Egy nap kapcsán

2018. november 20.

Egyszerű, hiteles és nagyon magyar film az Egy nap az anyák munkájáról és az örökös rohanásról, de Szilágyi Zsófiát nem a nőiség kérdései érdekeltek igazán a filmben. Erről, és a rendezés nélküli évekről, a minimalizmushoz szükséges bátorságról, valamint a közéleti megnyilatkozásáról is beszélgettünk vele és Péli Sári gyártásvezetővel.

Olvasd tovább  

A projektek egyenként 200 000 eurós gyártási támogatást nyertek, és gyártás-előkészítési fázisba léptek január 10-én. A kész filmek premierje az augusztus 28-án kezdődő Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon lesz.

A fesztivál nyolcadik alkalommal szervezte meg a kis költségvetésű filmekre fókuszáló workshopot.

Óda az anyákhoz – Szilágyi Zsófia: Egy nap

2018. augusztus 22.

Szilágyi Zsófia érzelmekkel, rohanással és kétségekkel teli drámáját ugyan nem választották a legjobb filmnek a Szarajevói Filmfesztiválon, viszont a főszerepet alakító Szamosi Zsófia teljesítményét díjazta az Asghar Farhadi iráni rendező vezette zsűri.

Olvasd tovább  

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes