Ők lesznek az idei Filmtett Workshop mentorai Ők lesznek az idei Filmtett Workshop mentorai

Ők lesznek az idei Filmtett Workshop mentorai

Összeállt a 2021-es Filmtett Workshop mentorcsapata. Az erdélyi alkotótáborba jelentkező fiatalok többek közt Szilágyi Zsófia és Hajdu Szabolcs filmrendezőtől tanulhatnak.

Új mentora lesz idén a Filmtett Workshop forgatókönyvíró-rendező csoportjának Szilágyi Zsófia személyében, aki Egy nap című első nagyjátékfilmjével szerzett magának nemzetközi elismerést (a filmet 2018-ban a Cannes-i Fesztiválon mutatták be, ahol FIPRESCI-díjat kapott, majd az Európai Filmakadémia jelölte díjra az év felfedezettje kategóriában). Szintén új mentorként vesz részt az alkotótáborban Juhász Róbert hangmester, akitől a hangmérnökcsoport tagjai tanulhatnak mesterséget.

Hajdu Szabolcs filmrendező évek óta támogatja jelenlétével és szakértelmével a tábort: ezúttal a színészcsoport – többnyire színpadi háttérrel rendelkező – tagjai tudhatják meg tőle, hogy miben különbözik egy filmforgatás egy színpadi fellépéstől. Az animációs csoport élére Bertóti Attila és Vácz Péter tér vissza; Páll Zsolt lesz a rendezőasszisztens, Pálos György és Bántó Csaba az operatőr-, Kornis Anna pedig a vágócsoport mentora. A gyártásvezető-producer csapat tevékenységét Iványi Petra és Boros Melinda fogja irányítani.

A Filmtett Workshop idei, 18. kiadását július 12. és 23. között, Parajdon szervezi meg a Filmtett Egyesület.

A pályázat határideje április 20., éjfél. A részletes pályázati felhívás itt olvasható.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?