Szabó István és Jiří Menzel 70 éves Szabó István és Jiří Menzel 70 éves

Szabó István és Jiří Menzel 70 éves

A Filmarchívum az Örökmozgó Filmmúzeumban köszöntötte Szabó Istvánt és Jiří Menzelt. A Duna Televízió február 18-án vetítette a JVP Média és a Duna Televízió koprodukciójában elkészült a Rendezők cérnaszálon című dokumentumfilmet. Szabó István február 18-án töltötte a 70. életévét, Jiří Menzel Menzel cseh újhullámos rendező február 23-án, szombaton lesz 70 éves.

Az ünnepélyes köszöntőn a meghívott vendégek személyesen is találkozhattak a művészekkel. Az est folyamán levetítették Menzel 1969-ben készített Pacsirták cérnaszálon című filmjét, majd Szabó István 1980-as Mephisto című alkotását.

Szabó István 1938-ban született Budapesten. 1961-ben szerzett diplomát az akkori Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakán, Máriássy Félix és Makk Károly tanítványaként.

1964-ben készítette első játékfilmjét, az Álmodozások Korát, majd Apa (1966), Szerelmesfilm (1970), Tűzoltó utca 25. (1973) Budapesti mesék (1976) című filmjeivel vált a filmipar jelentős alkotójává.

A Bizalom (1979) című filmben dolgozott együtt először Koltai Lajos operatőrrel, azóta állandó munkatársává vált. Ezüst Medve díjat nyert a Berlini Filmfesztiválon és Oscar díjra is jelölték. Az Amerikai Filmakadémia díját végül Szabó István a Mephistóért kapta meg, a legjobb külföldi film kategóriában, 1981-ben. Szabó István 1991 óta magyar és angol nyelvű filmeket is rendez (Találkozás Vénusszal, A napfény íze, Csodálatos Júlia). Legutóbbi magyar nyelvű rendezése, a Rokonok (2006) Móricz Zsigmond azonos című regényének adaptációja.

A szerző jelenleg Szerb Antal Utas és holdvilág című könyvének megfilmesítésén és a Magyar Arany munkacímű filmterven dolgozik.

Jiří Mezel 1938. február 23-án született Prágában, az akkori Csehszlovákiában. A prágai Művészeti Főiskola filmművészeti szakán (FAMU) szerzett filmrendezői diplomát 1962-ben. 1965-ben készítette első rövidfilmjeit. A csehszlovák újhullám kiemelkedő tagjává az Oscar-díjas a Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjével vált. Játszott több magyar filmben (Szívzűr – Böszörményi Géza, Felhőjáték – Maár Gyula, Franciska vasárnapjai – Simó Sándor, Rokonok – Szabó István), és színdarabot is rendezett Magyarországon. Jelenleg a londoni filmfőiskolán tanít.

Legújabb filmjével, az Őfelsége pincére voltam (2006) cíművel megnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2007) FIPRESCI-díját, és egy jelölést az Arany Medvére.

(forrás: wikipedia, port.hu)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat