Meghalt Kamondi Zoltán filmrendező Meghalt Kamondi Zoltán filmrendező

Meghalt Kamondi Zoltán filmrendező

Az alkimista és a szűz és a Dolina Balázs Béla-díjas rendezője 55 éves volt.

Kamondi Zoltán filmrendező, forgatókönyvíró 1960. április 6-án született Budapesten, tanulmányait az ELTE matematikaszakán kezdte, majd a bölcsészkaron folytatta. 1988-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahova később tanárként tért vissza.

1992 óta rendezett színházban, első játékfilmjét pedig 1990-ben forgatta. A Halálutak és angyalok bemutatóját Cannes-ban tartották. Második, Az alkimista és a szűz című játékfilmjét magyar-lengyel-francia koprodukcióban forgatta, elnyerte vele a 10. Manchesteri Nemzetközi Filmfesztivál függetlefilmes kategóriájának fődíját.

Az 1989-es romániai forradalom idején japán és francia tévéadók, valamint a Szabad Európa Rádió megbízásából tudósítóként dolgozott Erdélyben. 2006-ban rendezőként tért vissza Erdélybe: a Dolina című filmjét Hargitafürdőn forgatta. A film Bodor Ádám Az érsek látogatása című novellája alapján készült.

Kamondi Zoltán tavaly, augusztus végén forgatta le salgótarjáni és budapesti helyszíneken a Halj már meg! című szatirikus krimit Ónodi Eszterrel, Kováts Adéllal, Cserhalmi Györggyel, Hegedűs D. Gézával, Törőcsik Marival, Koncz Gáborral és Kulka Jánossal. A történet mozgatórugója egy 60-as éveiben járó MÁV-mozdonyvezető hirtelen halála, amelynek következtében az elhunyt kettős életére, egy szerelmi háromszögre, a zavaros múltra és gyanús alvilági kapcsolatokra is fény derül. Egy titkos szállítmány a gazdagság reményével kecsegteti az elhunyt hozzátartozóit, akik szeretnék megtudni, kit is szerettek valójában. A film művészeti vezetője Koltai Lajos, producere Ferenczy Gábor és Tőzsér Attila, az operatőr Nagy András és Medvigy Gábor volt. A Halj már meg! az akkori tervek szerint 2016 végén kerülhetett volna a mozikba. A produkció 476 871.827 millió forintos gyártási támogatást kapott a filmalaptól.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?