Kamondi Zoltán

Ezt írtuk róla

Az alkimista „halálai” – Kamondi Zoltán-(de)mitológia

2016. május 10.

A rendszerváltás körül színre lépő, mostoha sorsú rendezőgeneráció (Rózsa János, Szabó Ildikó, Szederkényi Júlia, Salamon András) az útkeresés nemzedéke volt. Többek, merítve a kelet-európai filmek meditatív-elvont világából (Andrej Tarkovszkij, Juraj Jakubisko) és a ’80-as évek „új érzékenységéből” (Bódy Gábor, Jeles András), egyfajta profán mitológia felé nyúltak (Enyedi Ildikó, Monory-Mész András, Tóth Tamás). E csapás egyik legjelentősebb képviselője a hirtelen elhunyt Kamondi Zoltán, aki Halj már meg! című mozijának végső munkálatai közben távozott. E film ismerete nélkül is érdemes a velős repertoár vizsgálata.

Filmjei a Filmtetten

Halj már meg!

Színes vígjáték, filmdráma, 105 perc, 2016
Rendező, Forgatókönyvíró

Egy hatvanas éveiben járó titokzatos mozdonyvezető hirtelen halála után a feleség, a szerető és törvénytelen lánya, és sok más kétes karakter a férfi múltjából szeretné megtudni, mégis ki volt az a férfi, akit szerettek. Majd meghalnak azért, hogy megtudják: melyiküket szerette igazából a férfi, és hogy hol rejtegette eddig kettős életének fantasztikus gyümölcsét.

Elolvasom a kritikát

1

Színes krimi, 91 perc, 2009
Producer

Az értékes ritkaságairól híres könyváruházban éppen záráshoz készülődik a személyzet, amikor egy titokzatos zarándok felbukkan az üzletben. Állítása szerint egy könyvért utazta át a világot, amit a bolttal együtt megálmodott, ezért kérésére a raktárba mennek azt felkutatni. A raktárban értetlenül konstatálják, hogy az összes könyv lecserélődött egy addig ismeretlen k [...]

Elolvasom a kritikát

Dolina (Az érsek látogatása)

Színes filmdráma, 122 perc, 2006
Rendező, Forgatókönyvíró

Bogdanski Dolina eldugott városka a Föld egy távoli szegletén, ahol a terror már átvette a hatalmat. Egykor jobb napokat látott, de most minden a pusztulás, a szegénység jegyeit viseli, még akkor is, ha lakói rendre megpróbálják kicsinosítani, hiszen magas rangú vendéget várnak: az Érseket. Helyette azonban a nyugati civilizációt, gyógynövényüzletét odahagyva Gabriel Ventuza érkezik meg, hogy bátyja utasít [...]

Kapcsolódó cikkek:

Kísértések

Színes és fekete-fehér filmdráma, romantikus, 85 perc, 2002
Rendező, Forgatókönyvíró, Producer

Marci, a fiatal és tehetséges programozó, anyjával él. A fiú sokat gondol az apjára, akit sosem ismert meg. Emellett gyors karrierről és sok pénzről álmodozik. Amikor néhány falat ételért hozzászegődik egy kis cigánylány, a fiú élete gyökeresen megváltozik. A kis Juli különleges képességeit felhasználva Marci bankszámlákat akar feltörni, ami jelentősen megkönnyítené útját a fényűző élet [...]

Kapcsolódó cikkek:

Az alkimista és a szűz

Színes filmdráma, 98 perc, 1998
Rendező, Forgatókönyvíró

A történet napjainkban játszódik. Sziráki László, az életművész nőcsábász, a kémia egyetemi tanára az aranycsinálás titkát kutatja, de egy komponens még hiányzik. Hírnevet akar, s egyszersmind megoldást szorongató anyagi gondjaira. Amikor találkozik Eszténával, a szüzesség elvesztésére vágyó, excentrikus bölcsésszel, sikerül neki a varázslat: a műanyagból arany lesz. A léha [...]

Kapcsolódó cikk:

Halálutak és angyalok

Színes filmdráma, 96 perc, 1991
Rendező, Forgatókönyvíró

A rendező, forgatókönyvíró és színész, Kamondi Zoltán, filmje az öregedő Schreveka Józsefről szól, aki különleges képességekkel rendelkezik. Közelgő halálát érezve, tudását át akarja adni fiának, Istvánnak. Azt szeretné, ha gyermeke végre megnősülne, de a fiú legszívesebben folytatná agglegény életét, és nem is érez túl sok elhivatottságot apja tudásának elsajátítása iránt [...]

Kapcsolódó cikk:

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers