Kárpótlást várnak a dokumentumfilmesek Kárpótlást várnak a dokumentumfilmesek

Kárpótlást várnak a dokumentumfilmesek

Kárpótlást kellene kapnia az utóbbi esztendők pályázatainál háttérbe szorított dokumentumfilmes szakmának – vélekedtek a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete (MADE) hétfői budapesti sajtótájékoztatójának résztvevői. (MTI)

A hazai filmszakma legfontosabb finanszírozójánál, a Magyar Mozgókép Közalapítványnál (MMKA) a közelmúltban feltárt 7,9 milliárd forintos kötelezettségállomány, majd a kulturális kormányzat által bejelentett, az MMKA második félévi költségvetését érintő 1,5 milliárdos zárolás ezért nagyon kedvezőtlenül érinti a nem fikciós műfajok (dokumentum-, ismeretterjesztő és animációs filmesek) képviselőit – jegyezte meg Kisfaludy András, a MADE elnöke.

Kisfaludy András hangsúlyozta: az MMKA évek óta a játékfilmkészítést támogatja kiemelten a nem fikciós műfajokkal szemben, ezért igazságtalan, hogy az adósság visszafizetését, „a terheket most közösen kellene vállalni”. „Külön kell választani az MMKA adósságát és a három műfaj támogatását” – fogalmazott a szakmai szervezet honlapja szerint 35 dokumentumfilmest tömörítő MADE elnöke.

A Fórum Film Alapítványt képviselő Vészi János káros gyakorlatként értékelte, hogy az MMKA nem nyújt műhelytámogatást a fontos dokumentumfilmes alkotócsoportoknak, és felvetette a lehetőségét annak, hogy a dokumentumfilmesek a jövőben egy, az MMKA-tól függetlenül létrejövő szervezet keretében tevékenykedhetnének. Mint Kormos Ildikó, a Magyar Tudományos Filmegyesület elnöke megjegyezte, az MMKA új elnökétől, Kőrösi Zoltántól a finanszírozási aránytalanságok orvoslását várták, de az 1,5 milliárdos zárolás ezt lehetetlenné teszi.

A sajtótájékoztató résztvevői egyetértettek Gulyás György felvetésével, miszerint a nem fikciós műfajoknak az utóbbi években elvont pénzekért cserébe kárpótlásban kellene részesülniük. A rendező úgy vélte, a szakmának szüksége lenne egy, a játékfilmesektől független dokumentumfilm-szemlére. Mint Gulyás György megjegyezte, szerencsésebbnek tartotta volna, ha a hétfői sajtótájékoztatóra a nem a MADE-hoz tartozó dokumentumfilmesek is meghívást kapnak, és ott ők is kifejthetik véleményüket.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?