Isabelle Huppert francia színésznő is fellép a Nagyszebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Előadását megelőzően beszélgetésen is részt vesz, Cristian Mungiu filmrendező kérdezi.
Isabelle Huppert felolvasószínházi előadással érkezik a színházi fesztiválra, vasárnap este 8-kor Marguerite Duras A szerető című regényét olvassa fel a Nagyszebeni Állami Filmharmónia Thália termében. Az 1984-es Goncourt-díjas memoár egy lehetetlen szerelem története. Vasárnap déli 12 órától Cristian Mungiu filmrendező beszélget a színésznővel, ugyancsak a Thália teremben.
Isabelle Huppert több mint száz filmben és számos színpadi produkcióban játszott. Cannes-ban kétszer nyerte el a legjobb színésznőnek járó elismerést: 1978-ban a Violette Nozière című filmért, 2001-ben pedig A zongoratanárnőért (La pianiste). François Ozon 8 nő (8 femmes) című filmjében nyújtott alakításáért megosztott Ezüst Medve-díjat nyert a Berlinálén 2002-ben. Paul Verhoeven Elle című filmjének főszerepéért 2016-ban Golden Globe-díjat nyert és Oscar-díjra is jelölték. Emellett több életműdíjat is átvett, 2005-ben például a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlánját.
A 25. Nagyszebeni Nemzetközi Színházi Fesztivál június 8. és 17. között zajlik, 3300 meghívott előadóművésszel.