Görögországban forgatta első tévésorozatát Park Chan-wook Görögországban forgatta első tévésorozatát Park Chan-wook

Görögországban forgatta első tévésorozatát Park Chan-wook

Első televíziós munkájában John le Carré kémregényt dolgoz fel Park Chan-wook dél-koreai rendező, az Oldboy és A szobalány (The Handmaiden) alkotója.

A BBC és az AMC megrendelésére készülő sorozat főszerepeit Florence Pugh, Alexander Skarsgård és Michael Shannon játsszák.

Park Chan-wook

A hatrészes brit-amerikai koprodukció címe The Little Drummer Girl, és nemrég zárult a 24 napos forgatása Görögországban. A BBC és az AMC mellett a korábbi John le Carré-adaptációkat gyártó brit The Ink Factory is részt vesz a gyártásban.

Az 1970-es évek végén játszódó sorozat a kémthriller és a szerelmi történet ötvözete. A fiatal színésznő, Charlie (Florence Pugh) görögországi nyaralásán ismerkedik meg a különös, vonzó Beckerrel (Alexander Skarsgård), akiről kiderül, hogy nem romantikus célok vezérlik, ugyanis az izraeli titkosszolgálatnak dolgozik. Charlie a kémfőnök, Kurtz (Michael Shannon) szövevényes tervének része lesz.

A sorozatot a John le Carré regényében szereplő helyszíneken forgatták, többek között az Akropoliszon és Poszeidón templománál. A görögországi Központi Régészeti Tanács kezdeti tiltása ellenére a stáb végül bejutott a történelmi helyszínekre, amely a rendező szerint hihetetlen élmény volt és sokat hozzátesz Charlie történetéhez. Ez volt az utóbbi idők legnagyobb szabású nemzetközi koprodukcióban készülő filmje, amelyet Görögországban forgattak.

A stáb Libanonban, Izraelben, az egykori Jugoszlávia területén és Rómában is forgatott. A sorozat ősszel kerülhet képernyőkre.

(Cineuropa)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes