Diák-Oscarra jelölő szervezet lett a Freeszfe Diák-Oscarra jelölő szervezet lett a Freeszfe

Diák-Oscarra jelölő szervezet lett a Freeszfe

2022-től a Freeszfe is jelölheti hallgatói filmjeit a diák-Oscarra – közölte honlapján az egyesület.

A Student Academy Awards egy 1972-ben alapított nemzetközi verseny. Évente versenyeznek itt a világ minden tájáról érkező, főiskolai és egyetemi filmes hallgatók filmjei. A filmeket négy kategóriában lehet indítani: külön-külön versenyeznek az animációs, a dokumentum, az élőszereplős kisjátékfilmek, valamint a kísérleti filmek.

A korábbi diák-Oscarral kitüntetett fiatal tehetségek közül 11-en nyertek később „igazi” Oscar-díjat, és összesen 63 Oscar-jelölést kaptak. A nyertesek között volt például Pete Docter, Robert Zemeckis, Patricia Riggen, Cary Joji Fukunaga, Patricia Cardoso és Spike Lee is.

Magyar filmek közül elsőként Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt… című diplomamunkája nyert 1991-ben, 2016-ban Kis Hajni Szép alak című drámája, 2017-ben pedig Freund Ádám Földiek című szürreális sci-fije jutott el a jelölésig. Legutóbb, 2018-ban, Ostrom című filmjével Kovács István hozta haza Los Angelesből a bronz diák-Oscart.

„A női tartás olyan titok, amire férfiként nagyon kíváncsi vagyok” – Beszélgetés a diák-Oscar-díjas Kovács Istvánnal

2018. november 1.

Idén sem maradtunk Oscar nélkül: egy idegen nyelvű (Saul fia) és egy kisfilmes (Mindenki) díj után most diák-Oscart nyert magyar rendező. De mi is az a diák-Oscar? És hogyan jön a magyar diplomafilmhez Angelina Jolie? Kovács Istvánnal a vajdasági gyerekkoráról, a háttérben zajló délszláv háborúról, és persze a szarajevói ostrom alatt játszódó, Oscar-díjas kisfilmjéről beszélgettünk.

Olvasd tovább  

 

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna