Rudolf Olivér Freeszfe-gondozásban készült diplomafilmje két, az ifjúságot már régóta maguk mögött hagyó magányos ember lehetséges egymásra találásáról mesél, de a szokatlan, 47 percnyi játékidőbe még egy kis gyászfeldolgozás, fantáziadús álomszekvenciák és egy csipetnyi budapesti valóság is belefért. A filmet a 35. Trieszti Filmfesztiválon láttuk.
A hatvanas éveit taposó Tibor (Tóth Károly) ruhák tisztításával keresi a kenyerét, és azóta szerelmes Alízba (Kiss Mari), amióta a nő először betette a lábát üzletébe, két munka között pedig a hatalmas tisztítókád mellett ücsörög és a nő orgonaillatú ruháját szagolgatja. Az éjjeleit alvajárással (ki)töltő férfi már régóta keresi magában a bátorságot, hogy Alízt randevúra hívja, de a hosszú évtizedek alatt egyre reménytelenebbül halmozódó egyedülléttől nem olyan könnyű elszakadni. A nagy napon így aztán elsőre elbukik, de utolsó erőforrásainak és a melodráma műfajában fontos szereppel bíró véletlennek köszönhetően végül mégiscsak megtörik az a bizonyos jég.
Rudolf Olivér és Császár Dániel operatőr a 4:3-as képarány mellett teszik le voksukat, ami egy kétszereplős film esetében – ahol az arcok és az azokon megjelenő (vagy meg nem jelenő) érzések a legfontosabbak – nem szorul magyarázatra. A szerelmüket kereső Tibor és Alíz érzékenyen bevilágított közelijei mellett az alkotók ugyanakkor az olyan merész megoldásoktól sem zárkóztak el, mint mondjuk úgy felsnittelni egy beszélgetést, hogy a kamera kizárólag a férfi és a nő poharat szorongató kezeit mutatja.
Ha már merészség, jó sokat találni belőle a filmben: a képarány, a játékhossz és az alternatív képi megközelítések mellett a rendező a fantasztikum beemelésétől sem jön zavarba. Amikor kiderül, hogy a címben szereplő megnevezés valójában Alíz elhunyt férjére utal, aki egy kaktusz formájában született újjá, és azt a nő csupán olyan földdel hajlandó táplálni, amit először ő maga is megkóstolt, a néző akaratlanul is elmosolyodik. Csakhogy a kaktuszember-életforma ugyanúgy rávetíthető a félénk természetű Tiborra is, mint a gyászba temetkező Alízra. A nő egyik zöld színű ruhája vagy a zöldre fényelt képkockák úgy teszik még hangsúlyosabbá ezt az elemelést, hogy az állásfoglalást a rendező láthatóan a nézőre bízza. A kérdés már csak az, hogy ez a két ,,kaktuszember" hogyan is tudna egymásra találni, hogyan tudnák kijátszani a mindenkori kapcsolódást újra és újra ellehetetlenítő kaktuszlétüket?
A három epizódból felépülő filmet időnként szürreális álomjelenetek teszik még színesebbé, de a valóság és fantázia közti képi áttűnések is izgalmas formanyelvi megoldások képében jelennek meg. Az egyik ilyen álomban Tibor, mint egy romantikus lelkületű kamasz, saját esküvőjén sétál hitvesével, a menyasszonyi ruhába öltöztetett Alízzal az oldalán, körülöttük az ünneplő tömeggel és sok-sok színes lufival, de akkor a főként Godard-filmekből ismerős, kamerába való önreflexív kibeszéléseket még nem is említettük. A forgatókönyvet is jegyző Rudolf Olivér fejezetcímekkel látja el az egyes epizódokat, melynek filmes előzménye szintén a francia újhullámban gyökerezik.
A fél nagyjátékfilmnyi játékidő annak ellenére se válik zavaróvá, hogy ehhez hasonló formátummal tényleg ritkán találkozik a mozinéző, bár tény, hogy ebben a két szereplőt érzékeny eszköztárral megformáló Tóth Károlynak és Kiss Marinak is igen fontos szerepe van, jól működő párosuk könnyedén viszik magával a nézői figyelmet. A siker pedig, a találkozás, a másik megértése, ,,töviseik’’ lecsupaszítása, illetve az együtt maradás messze nem lehetetlen, az álom és valóság által egyaránt átszőtt Budapest ugyanis szinte végig segítő szándékkal van jelen a filmben, a virágárus férfi pultja vagy a porosodó italautomata mind-mind a kapcsolatteremtés aktusát segítik. A városi terek és a véletlendramaturgia efféle összekapcsolása a magyarországi mozikban még műsoron levő Hulló levelek című Kaurismäki-filmet juttathatja eszünkbe: egy mozi jegypénztára, egy éppen csődbe ment üzlet kis utcácskája vagy egy esti karaoke-bár ott is kizárólag azért létezik, hogy a szerelmi beteljesülés valósággá válhasson.
Csodaországok – Friss Hús 2023
A Friss Hús nem csupán a fiatal filmesek, de a kisjátékfilmes formátum örömünnepe is.
Bár Rudolf Olivér Kaktuszembere két mélyen zárkózott ember karaktertanulmányaként is értelmezhető, akiknek nem mellesleg ez lehet az utolsó esélye a nagy találkozásra, tény, hogy a melodráma három képben alcím a filmet inkább szerzői stílusgyakorlatként határozza meg. Aki pedig még több varázslatra és fura pesti figurára vágyik Rudolf Olivértől, az bizony örülhet, a rendező ugyanis éppen első nagyjátékfilmjén dolgozik.
