Bradley Cooper lesz az új Bullitt Bradley Cooper lesz az új Bullitt

Bradley Cooper lesz az új Bullitt

A San Franciscó-i zsaru 60-as évekbeli története Steven Spielberg kezében rebootol, Steve McQueen ikonikus szerepét pedig Bradley Cooper fogja átvenni.

A magyarul San Franciscó-i zsaru címmel forgalmazott Bullitt címszereplője, egy rendőrhadnagynak rutinmegbízásképpen egy alvilági bűnszövetkezet perében a koronatanú életét kell védelmeznie, míg a tárgyalás véget nem ér. Csakhogy a tanú már a parancs kiadásának estéjén holtan hever. Az elszánt Bullitt pedig ezt nem hagyhatja annyiban. A holttestet eltitkolva megpróbálja felkutatni a bérgyilkosokat, és rajtuk keresztül elkapni megbízóikat, az igazi nagykutyákat is.

Az 1968-ban bemutatott film többek közt Oscar-díjat kapott a vágásáért, és egy további jelölést a hangzásvilágáért. A Bullitt 60. perce körül lezajló autósüldözést a filmtörténet egyik legemlékezetesebb ilyen jeleneteként tartják számon.

A Deadline forrásai szerint Spielberg nem fog ragaszkodni a Peter Yates által filmre vitt történethez, ő eredeti, de szintén a címszereplőre összpontosító filmmel tervez előrukkolni. A forgatókönyvet ezúttal Josh Singer írja.

Külön érdekesség, hogy az új film produceri csapatában benne lesz Steve McQueen fia, Chad és unokája, Molly McQueen is.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?