Bodzsár Márk második filmje vámpírsztori lesz Bodzsár Márk második filmje vámpírsztori lesz

Bodzsár Márk második filmje vámpírsztori lesz

A Drakulics elvtárs története a 70-es évek Magyarországán játszódik, a film 449 millió gyártási támogatást kapott a filmalaptól.

Az Isteni műszakkal 2013-ban debütált Bodzsár Márk most romantikus vámpírfilmet rendez. A Drakulics elvtárs vámpírja nyugatról látogat haza a Kádár-kori Magyarországra, és rögtön az állambiztonság célkeresztjébe kerül. A titkosszolgálati megfigyelés során bontakozik ki a szerelem közte és a beszervezésével megbízott fiatal elvtársnő között. „A romantikus komédia kém- és vámpírfilmes elemeket vegyít, és olyan fénytörésben mutatja meg a Kádár-kort, amilyenben még soha nem láttuk” – idézi az alkotókat a filmalap ma déli közleménye.

A forgatókönyvet Bodzsár Márk írta, akit dramaturgként Jakab Juli és Tasnádi István dramaturgként segített.  A producer Pék Csaba és Tőzsér Attila, az operatőr Reich Dániel, a látványtervező Ágh Márton, a vágó Kovács Zoltán.

Lugosi Béla, a 30-as évek hollywoodi sztárja után Nagy Zsolt lesz a következő magyar színész, aki vámpírt alakít a mozivásznon.

A forgatás októberben kezdődik, és a tervek szerint a Drakulics elvtárs jövő ősszel kerül a mozikba – közölte a filmalap.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?