Angelina Jolie lesz az új Kleopátra Angelina Jolie lesz az új Kleopátra

Angelina Jolie lesz az új Kleopátra

Akár ő rendezi majd az új Kleopátra-filmet, akár nem, Angelina Jolie-t telitalálatnak tartja a főszerepre – mondta James Cameron, az Avatar rendezője a The New York Times-nak.

Cameron Kleopátra-filmtervével kapcsolatban elmondta, hogy tárgyalt a produkcióról a stúdióval, amely Stacy Schiff Cleopatra: A Life című könyvét akarja megfilmesíteni. Egyelőre szó sincs arról, hogy elkötelezte volna magát mellette – jelentette ki, ugyanakkor nem tagadta: „ez egy olyan téma, ami mindig is magával ragadott engem”.

„Remekül hangzik, nem? Mármint az, hogy Angelina Jolie Kleopátra. Szerintem telitalálat. Akár beszállok, akár nem, úgy vélem, nagyszerű film lesz" – jelentette ki Cameron.

A rendező tervei között említette, hogy 2012-re, a Titanic elsüllyedésének századik évfordulójára akar előrukkolni Oscar-díjas katasztrófafilmje, a Titanic 3D-s változatával. Mint megjegyezte: a munkával nagyon lassan haladnak, hogy biztosan jót adjanak ki a kezükből.

A rendező jó esélyt lát rá, hogy következő filmjét is 3D-ben forgatja majd, de – mint jelezte – nem biztos, hogy az már az Avatar folytatása lesz.

Mint mondta: ő tíz évre előre tervez, és egyelőre még nem tudott megállapodni a menetrendről a 20th Century Fox-szal, mivel a stúdió „nem szeret ilyen hosszú távra előre gondolkodni”.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?