Két európai kultrendező is forgat ezekben a hetekben. Pedro Almodóvar Los amantes pasajeros című romantikus vígjátékának fogott hozzá Madridban, Jiří Menzel pedig június vége óta forgatja Suknickari (kb.: Szoknyavadász) munkacímű filmjét.
Több heti próba után, hétfőn megkezdődött Pedro Almodóvar új filmjének forgatása a spanyol fővárosban. A filmhez a Barajas nemzetközi repülőtéren kerestek helyszíneket – a komédiában ugyanis egy repülőgép okoz nagy izgalmakat –, az első kockákat azonban díszletek között vették fel – tudósított az MTI. A rendező Facebook-oldalán könnyed vígjátékot ígért 19. filmjeként, amely I'm So Excited címmel kerül majd nemzetközi forgalmazásba. A filmben szerepet kapott Cecilia Roth, Lola Duenas, Paz Vega, Javier Cámara, Raúl Arévalo, Calros Areces, Antonio de la Torre és Miguel Ángel Silvestre, illetve a rendező közös filmben először felbukkanó két kedvence, Antonio Banderas és Penélope Cruz is.

Az Oscar-díjas cseh rendező, Jiří Menzel ezzel szemben június 30-a óta forgat több csehországi helyszínen; a felvételi munkálatokat két hónaposra tervezte – adta hírül a Film New Europe. Az Őfelsége pincére voltam óta ez az első filmje. A készülő alkotás címe Suknickari (Womanizer vagy Skirt-chaser lesz a nemzetközi címe). Az új Menzel-vígjáték a szerelemről és az operáról szól, a cselekmény középpontjában egy férfi és egy operaházi szopránénekesnő életre szóló szerelme áll. A filmben szerepet kapott a szlovák Martin Huba és a cseh Libuse Safrankova alakítja, valamint Jan Hartl, akit Az én kis falum című Menzel-vígjáték főszerepében is láthattunk.