Agnès Varda ihlette a 72. cannes-i filmfesztivál plakátját Agnès Varda ihlette a 72. cannes-i filmfesztivál plakátját

Agnès Varda ihlette a 72. cannes-i filmfesztivál plakátját

Az első filmjét forgató 26 éves Agnès Vardát ábrázolja a 72. cannes-i filmfesztivál plakátja.

A dél-franciaországi napsütésben a technikus hátán állva a kamera keresőjébe pillantó rendezőről készült felvétel a filmfesztivál szervezői szerint összefoglal mindent, ami a nemrég elhunyt Agnès Vardára jellemző volt: a szenvedélyt, a higgadtságot, a csintalanságot. A fénykép az 1955-ben Cannes-ban bemutatott Párbeszéd (La Pointe Courte) forgatásán készült.

Agnès Varda mindig hangsúlyozta, hogy ő nem női filmes, hanem filmes. Filmjei 13 alkalommal szerepeltek a cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában, kétszer pedig zsűritagként is részt vett a szemlén, emelik ki közleményükben a szervezők. Mint írják Varda 2015-ben kapott tiszteletbeli Arany Pálma-díját azoknak a filmkészítőknek ajánlotta, akik bátrak és leleményesek, akik eredeti filmeket alkotnak, legyen az játékfilm vagy dokumentumfilm, akik nincsenek reflektorfényben, mégis tovább dolgoznak.

Avantgárd, de népszerű, intim, de egyetemes filmjeivel Varda utat mutatott, így a plakátról a cannes-i tengerpartot fürkésző képmása lesz a fesztivál 72. kiadásának inspirációs forrása, zárják közleményüket a fesztivál szervezői.

(közlemény)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?