Meghalt Tamás Klára képzőművész, számos román filmklasszikus plakáttervezője Meghalt Tamás Klára képzőművész, számos román filmklasszikus plakáttervezője

Meghalt Tamás Klára képzőművész, számos román filmklasszikus plakáttervezője

Életének 75. évében, hosszú betegség után március 4-én elhunyt Tamás Klára képzőművész.

Tamás Klára 1946. augusztus 20-án, Marosvásárhelyen született, 1970-ben végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémián grafikus szakon. 1972 és 1982 között grafikusként dolgozott a bukaresti Meridiane és Kriterion könyvkiadóknál. 1992-ben New Yorkba költözött, ott alkotott több mint két évtizedig, 2004 és 2009 között pedig egy kortárs művészettel foglalkozó kiállítóteret is működtetett, a Symbol Galleryt. 2011-ben felvette a magyar állampolgárságot, majd 2014-ben Budapestre költözött, ahol a következő évben megnyitotta lakásgalériáját, az ARTaltar szalont.

Számos román filmklasszikushoz tervezett plakátot. 1965 és 1989 között készült filmplakátjaiból a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál 2011-es kiadása mutatott be átfogó kiállítást.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger