A végéhez közeledik Szabó István új filmjének forgatása A végéhez közeledik Szabó István új filmjének forgatása

A végéhez közeledik Szabó István új filmjének forgatása

Szabó Magda egykori lakhelyéhez közel forgatja az Oscar-díjas Szabó István az írónő híres regényének, Az ajtónak a filmes adaptációját – tudatta az MTI. A forgatást a tervek szerint december közepén fejezik be, a bemutató pedig körülbelül fél év utómunka után következhet.

A film pénzügyi hátterének megteremtése három évet vett igénybe, a német-magyar koprodukció teljes költségvetése eléri a hatmillió eurót (mintegy 1,65 milliárd forintot). A két főszerepet a Oscar-díjas brit Helen Mirren és a magyar közönség számára A mások élete vagy A Baader-Meinhof csoport című filmekből ismert német Martina Gedeck játssza. A film operatőre Ragályi Elemér.

A téli jelentekhez műhavat használnak, így a II. kerületi Lotz Károly utca fehérbe borult a forgatás idejére. A rendező a helyszínválasztásról azt mondta: azért döntött a Lotz Károly utcai ház mellett, mert a közelben lakott egykor Szabó Magda is. „Érdemes tudni, hogy Az ajtó félig-meddig önéletrajzi regény, nem véletlenül hívják az egyik főszereplőt Magdának, a férjét pedig Tibornak" – magyarázta, hozzátéve, hogy a regénybeli Emerenc két házzal arrébb lakott.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat