A Berlinalén mutatják be a frissen restaurált Szürkületet A Berlinalén mutatják be a frissen restaurált Szürkületet

A Berlinalén mutatják be a frissen restaurált Szürkületet

Újra lesz magyar film a Berlinale Classics programban: Fehér György 1989-ben készült és most frissen restaurált Szürkület című filmje.

Friedrich Dürrenmatt Az ígéret című regényének motívumain alapszik Fehér György 1989-ben készült ikonikus alkotása, amely feje tetejére állítja a krimi konvencióit. A Haumann Péter által megformált felügyelő egy gyermekgyilkosság-sorozat elkövetője után nyomoz, az elsőszámú gyanúsított öngyilkosságát követően azonban hamarosan lezártnak tekinti az ügyet. Nyomozótársa szerint ugyanakkor a gyilkos még él, ezért kibérel egy benzinkutat, ahol egy kislányt felhasználva akarja csapdába csalni a tettest.

A kivételes műgonddal készült alkotásban a fordulatos cselekmény helyett a köd és a szürkeség a meghatározó. Ez a különleges, apokaliptikus atmoszféra a bűneset és a nyomozás által kiváltott lelki terhek pontos vizuális tükre. A filmből nem derül ki pontosan, hol és mikor játszódik a történet, illetve a gyilkosságot és a tettest sem látni. Az alkotás egy kortalan, elhagyatott létállapotot jelenít meg, ahol már semmi sem egyértelmű, s melyet gyakran hasonlítottak Tarkovszkij és Bresson világához. Jellegzetes kortárs zenéjét, melyet speciális, felerősített zörejezés, tengeralattjáróra emlékeztető búgó hangok jellemeznek, Vidovszky László, az Új Zenei Stúdió egyik vezéralakja komponálta.

Fehér György Szürkület című filmje, amelyben Tarr Béla konzultánsként vett részt, az áramlatot elindító Kárhozat mellett a korszak filmművészetét jelentősen meghatározó „fekete széria” legmarkánsabb darabja lett.

A Szürkület különdíjat nyert a Magyar Filmszemlén, majd 1991-ben a locarnói fesztiválon Gurbán Miklós operatőri munkáját ismerték el Bronz Leopárddal. Gurbán Miklós nemcsak e bravúros felvételeket készítette, hanem a film felújításában, a fényvilág rekonstrukciójában is részt vett. A restaurálás a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum és Filmlabor hosszú távú filmfelújítási és digitalizálási programjának keretében készült el 2022-ben.

(a Nemzeti Filmintézet közleménye)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes