Amerikai szépségek – Szerzőiség a klipművészetben 2.

2010. január 15. – írta Hlavaty Tamás

A Propaganda Films a 90-es évekre a világ egyik legtermékenyebb klip-üzeme lett. A mennyiség szerencsére nem ment a minőség rovására, köszönhetően az olyan rendezőknek, mint David Fincher, Mark Romanek vagy Spike Jonze. Ezúttal a három nagyágyú életműve kerül górcső alá.

Kisfilmek a nagyvilágból – Szerzőiség a klipművészetben 1.

2010. január 8. – írta Hlavaty Tamás

A videoklip-kultúra rendkívül izgalmas kutatási terep, mégis mindössze néhány cikk, elemzés látott napvilágot a témában. Debütáló tanulmánysorozatunkban a klipművészet azon legfontosabb rendezőit mutatjuk be, akik bebizonyították, hogy érdemes komolyan vennünk ezt a sokáig lenézett műfajt. Az első részben a szerzők megjelenéséig vezető rögös út, a kifejezési forma kialakulása kerül terítékre.

Emberi jogok és űrlények – Neill Blomkamp: District 9

2009. szeptember 28. – írta Pálos Máté

A District 9 sikeresen ötvözi a szocio-sci-fik drámai alaphelyzetét az akció-sci-fik militarizált világával – magas szintű szociális érzékenységgel megáldott űrlényes akcióhorror, amit az elsőfilmes Neill Blomkamp saját fiatalkorának kulisszái közé, Johannesburgba helyezett, az utóbbi évek legérdekesebb látványvilágú és legizgalmasabb akciójeleneteivel bíró darabját rendezve meg a műfajban.

A zágrábi gyors – 17. Horvát Filmnapok (2008. 03. 25–30.)

2008. április 4. – írta Söjtöri Andor

A Dani hrvatskog filma-n a horvát mozgóképkultúra átfogó szeletét kínálták a szervezők. A nagyjátékfilmeket leszámítva (melyeket hagyományosan a Pulai Filmfesztivál alkalmával mutatnak be) minden műfaj képviseltette magát. Bárki benevezhette a filmjét, igaz, a szigorú előzsűrizés ezúttal sem maradt el.

Pavlov kutyái – A kliptechnika és az elme

2005. március 15. – írta Zsigmond Andrea

A televízióbarátok és ellenlábasaik, a médiapesszimisták által kölcsönösen kialakított érvhálóba lép be az itt következő szöveg. Azt állítja, hogy a tévénézőknek tulajdonított befogadási mechanizmusok (pl. a reflektálatlan pásztázás) korántsem újkeletűek; olvasási, sőt általános megismerési szokásainkra is jellemzők.

Klip is, meg nem is – Kliprendezők és játékfilmjeik

2004. november 15. – írta Kovács Marcell

Az amatőr videónak vagy áruházi kamera felvételének látszó szürke, szemcsés képeken egy szedett-vedett tánccsoport tagjai ügyetlenül, de megkapó igyekezettel követik hisztérikus mozgású vezetőjük zavaros mozdulatait. Kört alkotva, széles gesztusokkal járják vicces táncukat a szilaj, de dallamos zenére, egy-két ütemmel mindig elmaradva a ritmustól. A helyszín egy bevásárlóközpont lehet, közönyös járókelők jönnek-mennek, nem hozza lázba őket a produkció – akár avantgárd istentisztelet zajlik, akár elszánt állatvédők mutatják be fókavadászat-ellenes koreográfiájukat.

Helyzetkép a romániai popzene-piacról

2001. március 15. – írta Gyöngyi Annamária

A román pop megszületett és elkezdett pénzt termelni. Sztárgyártás, marketing, copyright és adócsalás: egy biztató történet elején tartunk.

Bevezetés a videoklipbe való bevezetéshez

2001. március 15. – írta Kelemen Attila

Azt hiszem, egy értelmezési vagy leírási kísérlet számára soha nem az érdekes, mi is az a fókuszba vett valami, hanem inkább az, mivé válhat. Viszont az, mivé válhat, az nem megtudható, mert a kép, amit kivetítünk, az a jelenből extrapolál. A helyzet tehát reménytelen.

Klipszabadság, reklámzubbony – Beszélgetés Marius Theodor Barna és Giurgiu Tudor filmrendezőkkel

2001. március 15. – írta Karácsonyi Zsolt

Mindketten Stere Gulea és Laurenţiu Damian osztályában végezték el a filmrendezői szakot a bukaresti Színház és Filmművészeti Akadémián. Az egyetem elvégzése után mindketten foglalkoztak (foglalkoznak) reklámfilmek és videoklipek rendezésével, de a játékfilmekkel szemben sem váltak hűtlenné.

Refrén, ismétlések, rövid, lazán összefűzött epizódok – Zene és kép összjátéka Martina McBride Independence Day című videoklipjében*

2001. március 15. – írta Farkas Beáta

Megoldatlan stilisztikai probléma a videoklipek narratívaalkotásának műfaji besorolása. Ezek az audiovizuális rövidfilmek eltávolodnak a valós időben folyó események közvetlen ábrázolásától. Megsokszorozódnak és összekuszálódnak a képi közlés pályái, megszűnik a színháznál és mozinál még meglevő – nézőt és látványt egyesítő – közös tér és szereplők, illetve szerepek viszonylagos stabilitása. A játékban szereplő jelek és helyzetek fellazulnak, mindig történik valami, ami leköti figyelmünket, de végső soron nem történik semmi.