Cs. Nagy Sándor dokumentumfilmje a „mecseki láthatatlanok” néven emlegetett ötvenhatos gerillacsoport három egykori tagja köré szerveződik. A legnagyobb vidéki partizánharcként emlegetett eseményről csak legendák szólnak, a rendező pedig ezt a ködöt próbálja eloszlatni az interjúalanyok személyes tapasztalatainak bemutatásával.
A Netflix svéd túlélő-thrillere, a Vörös pont bármilyen logikát hajlandó feláldozni a csavarok oltárán. Az eredmény egy pörgős, de önmaga paródiájába forduló mozgóképes tömegszerencsétlenség.
Mintha lassan ismét rivaldafénybe kerülnének a magyar dokumentumfilmek. Nemzetközi sikereket ért el Bogdán Árpád Gettó Balboája, Csuja László Kilenc hónap háborúja, Révész Bálint Nagyi projektje vagy Zurbó Dorottya Könnyű leckék című filmje. De ide sorolható Simonyi Balázs szintén díjnyertes dokumentumfilmje, az Ultra is, amely az Európai Filmdíjra is esélyes volt.
1915-ben a török kormány jóváhagyásával és a hadsereg bevetésével másfél millió örmény nemzetiségű őslakost lakoltattak ki, vittek munkaszolgálatra és koncentrációs táborokba; vagy egyszerűen csak lemészárolták őket. Ennek a brutális történelmi eseménynek állít emléket Fatih Akin kissé talán szentimentális és epizodikus filmje, mely minden hibája ellenére hiánypótló a nagyközönség felvilágosításában.
Romero mester az utóbbi években nagyon rátaposott a róla és miatta elhíresült élőhalottas zsáner gázpedáljára, igazi túlélőösztöntől fűtött zombiként példátlan sűrűséggel ontja az ...of the Dead végű címmel büszkélkedő műveket. Ne higgyetek a filmadatbázisok csillagocskáinak: a Romero-revival eddigi három filmje közül eddig ez a legjobb.
Freud szerint mindegyikünkben rejlik egy mazochista. Szeretjük, ha kínoznak kicsit – csak nem ismerjük be. Nos, én bevallom, mazochista vagyok: semmiért sem szalasztanék el egy Sergiu Nicolaescu-premiert. S csak azért nem fetrengek a földön a fájdalomtól, mert közben megszoktam a szenvedést, sőt, lassan élvezem. Tiszta mazochizmus, nem? Hát nem.
Freud spunea că fiecare dintre noi ascunde în sine un masochist. Toţi vrem mai mult sau mai puţin să fim chinuiţi, dar nu toţi o recunoaştem. Eu n-am nici o problemă, din acest punct de vedere: da, sînt masochist, nu ratez nici o premieră a lui Sergiu Nicolaescu. Nu mă zvîrcolesc pe jos de durere pentru că, între timp, m-am obişnuit cu suferinţa, ba chiar a ajuns să-mi placă. Curat masochism, nu-i aşa? Ei, bine, nu.
Juan Carlos Fresnadillo
mindent egy lapra tett fel: az egész világot a szerencse vezérli. Persze ez
csak a látszat. Megvan neki a többi lapja is, viszont ott tartja mindet a kézelőben,
hogy csak időnként villantsa fel őket egy-egy futó pillanat erejéig.
