Muszáj, sajnos – Roman Polanski: The Pianist / A zongorista

2003. május 15. – írta Kovács Gellért

Rögtön belevágnék: Roman Polanski filmjének fő fegyvere, érdeme a személyesség. Elődeivel ellentétben, A zongorista nem akar a Holocaust miértjeiről tankönyv-ízű állásfoglalást szuggerálni nézője agyába. A szörnyűségeket mindenfajta szűrés, dramaturgiai dobpergés nélkül, „arcba vágva”, megdöbbentően előkészítetlen formában mutatja, aláhúzva ezzel az időszak sokkoló bizonytalanságát, reménytelenségét. Az egyetemes, könyörtelen tanulságok rémisztő polaroidja egyetlen érzékeny művészember sorsán keresztül hívódik elő a néző agyában, a dokumentarista jellegnek adva ezzel rég nem tapasztalt, torkon ragadó, hideg lírát.

Lassan jársz, tovább érsz – M. Night Shyamalan: Unbreakable / A sebezhetetlen

2001. február 15. – írta Hungler Tímea

A hatodik érzék váratlan és világraszóló sikere után magától értetődő várakozás előzte meg az indiai származású filmrendező, M. Night Shyamalan legújabb filmjét, a Sebezhetetelent. A rendező a kitaposott ösvényről most sem lépett le – új filmje a már jól bevált sémát követi mind a képi világban, mind pedig dramaturgiai építkezésben.

Csaknem igaz történetek – Roberto Benigni: Az élet szép / Radu Mihăileanu: Életvonat

2000. december 15. – írta Csantavéri Júlia

A gyerekkor mágikus világában a rettegés feloldásának még természetes és vitathatatlan eszköze a mese. A mesélő felnőtt elfogadja, ha sok esetben már nem is érti, hogy a mese megnyugtatja a sötét rémalakoktól rettegő kicsit, ahogy azt is elfogadja, hogy a gyermek az ő szemében gyakorta ok nélkül fél. Ez a látszólag oktalan félelem, a mumustól, a zsákos embertől, az ágy alól előbukkanó rémtől lényegében egy gyökerű azzal a szorongással, amelyet a felnőtt is érez, ha a félelmet keltő dolog, bár kézzelfogható szörnyűségében kétségbevonhatatlanul van, mégis irracionális, felfoghatatlan, olyasmi, aminek emberközpontú gondolkodásunk szerint nem lehetne lennie.