Cs. Nagy Sándor dokumentumfilmje a „mecseki láthatatlanok” néven emlegetett ötvenhatos gerillacsoport három egykori tagja köré szerveződik. A legnagyobb vidéki partizánharcként emlegetett eseményről csak legendák szólnak, a rendező pedig ezt a ködöt próbálja eloszlatni az interjúalanyok személyes tapasztalatainak bemutatásával.
Az ötvenhatos magyarországi események egyik elfeledett szelete a mecseki láthatatlanok története. A forradalom leverése után pécsi és környékbeli férfiak és nők százai kezdtek gerillaharcba a legyőzhetetlennek tűnő, tankokkal támadó szovjet hadsereg és a kádári propaganda ellen. S bár esélyük sem volt nyerni, 12 napra megállították az orosz hadsereget – akik utána hónapokig nem érték őket utol. Ezt a mítoszt konstruálja újra a film három egykori „láthatatlan” szemszögén keresztül. Farkas József, Tésenyi Ferenc és Lux Antal hatvan év után újra találkoznak, a rendező társaságában pedig bejárják azokat a helyszíneket, ahol román gránátokkal lőttek ki egy tankot, napokig nem ettek, vagy éppen a szovjetek elől menekültek.
A film elején megismerkedünk a három veterán életútjával: József Ausztráliában lett vállalkozó, Ferenc Genfben futott be fogorvosi karriert, Antal pedig máig Berlinben él képzőművészként. Világok választják el őket, de mindez nem érződik, hiszen egykori fiatalságuk és a háború okozta trauma mély szövetséget szőtt közéjük. Rajtuk keresztül bomlik ki a mecseki események sora, és a mítoszból lassacskán valóság lesz. Cs. Nagy Sándor rendező mindenekelőtt az ismeretterjesztésre törekszik, egyértelmű szándéka, hogy a lehető legérthetőbben, minél több dokumentációval adjon érvényt az egykori gerillaharcosoknak. Fény derül a forradalom részleteire, a rajtaütések és a rejtőzködés taktikáira, de a jugoszláviai munkatáborban töltött időkre is.
A mecseki láthatatlanok története, a három egyszerre ismerős és idegen férfi viszonya valóban izgalmas alapanyag, az ezekben való mély elmerülés azonban valamelyest feláldozásra kerül az informálás oltárán. A rendező alanyain keresztül felfedi a pécsi ötvenhatos eseményeket és a gerillacsapat belső működését. Emellett eredményesen felhívja a figyelmet arra is, hogy hogyan próbálta elvenni a pécsi fiatalok érvényességét a történelem. Ezt a kissé direkt elbeszélést ellensúlyozzák az archív felvételek, Tésenyi Ferenc csodával határos módon megmaradt naplója, illetve az animációs betétek. Ez utóbbiak használata elfeledteti az élőszereplős részek vizuális laposságát, a monokróm animált világban fiatal szabadságharcosként jelenik meg a három, ma már nyolcvanhoz közelítő veterán, és történetük is közelebb kerül a nézőhöz.
Bár azt megtudjuk, hogy nehéz volt száműzetésben, identitásukat részben titkolva élni, az ötvenhatos események hosszútávú hatásaira, a trauma feldolgozásának módjaira nem derül fény. Tésenyi például évtizedekig nem beszélt az ötvenhatos eseményekről, még Svájcban is tartva a megtorlás lehetőségétől. Cs. Nagy óvatosan közelít alanyai felé, engedi őket kibontakozni, de mindig megáll ott, ahol a témához mérten mindenkinek kényelmes, amiről még nem annyira nehéz beszélni. Erről talán az ötvenkét perces játékidő is tehet, ami pont annyira elég, hogy kontextusba helyezze a történteket, bővebb elmélyülést talán nem is várhatunk el tőle.
Minden hibájával együtt a Láthatatlanok eléri célját, hiszen alapos kutatással, archív felvételekkel és az alanyok visszaemlékezései által bizonyítja be, hogy a mecsekiek története nem puszta legenda. Talán nem véletlen, hogy a sok éve készülő, nagyrészt magánfinanszírozásból készített dokfilm pont idén, 2022 Európájának forrongó politikai klímája alatt került bemutatásra. Hiszen József, Ferenc, Antal és a háborúban elesett hősök történetének üzenete ma aktuálisabb, mint valaha: egyszerű állampolgárként is szembe lehet szállni a diktatúrával, ki lehet állni az elnyomás ellen.
