Az 1968-ban bemutatott Zeffirelli-film főszerepeit alakító Olivia Hussey és Leonard Whiting kiskorú elleni szexuális bűncselekmény vádjával fogta perbe a film gyártóját.
Drake Doremus mióta 2011-ben berobbant a függetlenfilmes szcénába Sundance-nyertes romantikus mozijával, azóta próbálkozik ennek a váratlan sikernek a megismétlésével, anélkül, hogy drasztikusan változtatna a bevált recepten. Most épp egy minimalista sci-fi csomagolásában próbálja eladni a Rómeó és Júlia-történetet, kevés sikerrel.
Bármennyire is elutasítjuk, csillogónak, pénzszagúnak és erőltetettnek tituláljuk az Oscar-díjakat, a szobrocskához valamilyen szinten kötődő mozgóképek mindig hoznak egy olyan szintet, amelyet nem kapunk meg a mindenkori hollywoodi tucatfilmektől. A sorba kitűnően illik az idei lengyel Oscar-küldött: Jacek Borcuch Minden, amit szeretek című alkotása.
Laurent Tuel legújabb alkotása, A belső kör hol krimiként, hol thrillerként van eladva. Pedig a melodráma, mint műfaji megjelölés, jobban illene rá, hiszen attól függetlenül, hogy gengszterek ügyködnek mindenféle lopásokban és gyilkosságokban, egy fiú és egy lány drámai szerelmét követjük nyomon az elkerülhetetlen unhappyend-ig, ahol hollywoodi mintára mégis felcsillan a remény halovány sugara.
John Madden filmje varázslatos. Elbűvölően elegyíti a színháztörténetet a szerelemmel, a valóságot a fikcióval. Igazzá tudja tenni a színlelt szerelmet, és közelivé, szinte tapinthatóvá az Erzsébet-kori Londont, mellőzve a kosztümös filmekre gyakran jellemző mesterkéltséget. Természetes bája hét Oscar-díjat1 hozott a filmnek.
A West Side Story – minden idők legtöbb Oscar-díjjal kitüntetett musicalje – 1962-ben, a 34. Oscar-gálán taszította le a korábbi első helyezettet, a Gigit trónjáról a maga 10 szobrocskájával. Azonban ezzel az eredménnyel nemcsak a musical műfajában versenyképes a Jerome Robins és Robert Wise által jegyzett mű, hiszen a mai napig mindössze három film (Ben Hur, Titanic, Gyűrűk Ura: A Király visszatér) nyert ennél több (11) Oscar-díjat.
A West Side Story című musical-klasszikus hazai változatának ígérték a Poveste de cartier (Lakónegyedi történet) című filmet. Nevezzük inkább próbálkozásnak, ugyanis az említett musicallel csak a Maria című dal Ramona névre adaptált (Ramona, Ramona, Ramona…) változata és a történet hasonlósága rokonítja. A színvonal, az ötletesség és az igényesség kevésbé.
