Címke: korea

Kiváló hazai termék – A Koreai Köztársaság filmgyártása

2013. június 21. – írta

Az ázsiai kistigrisek legészakibb tagja szinte hihetetlen nyomorból támadt fel az 1980-as évek végén. A 20. század első felében az egész félsziget japán megszállás alatt állt, majd a második világháború és a területet kettészakító koreai háború után közel két évtized telt el a gazdagág talpra állításáig. Habár a konfliktus 1953-ban befejeződött, Észak- és Dél-Korea minden területen továbbra is egymás versenytársa maradt – ez a felállás természetesen a filmgyártásban is megfigyelhető. Napjainkra eljutottunk oda, hogy a koreai film (és ezalatt természetesen a dél-koreai filmet értjük) igazi slágertéma lett, nemzetközi szinten jegyzett rendezőkkel és külföldön is forgalmazható filmesekkel. Az út nagyon rögös volt.

Háború és lelki béke – Robert Altman: MASH

2010. december 9. – írta

[kritikaíró pályázat] Először nem értettem: lemaradt egy „s” a címből, vagy a krumplipürére célozgat? Egyik sem: mozgó katonai kórházat jelent. De aki epikus, melldöngető amerikai hazafias filmet vár, annál bizony hamar kiveri a biztosítékot a MASH.

Emlékezésgyakorlatok a "Szöul-kitchenben" – Bong Joon-ho: Anya / Madeo

2010. május 29. – írta

A Távol-Kelet, s azon belül Dél-Korea kortárs filmművészete mindig is szívesen látott vendég volt a TIFF-en – ezt azzal is tanúsíthatom, hogy a mai koreai filmtermés több jelentős művét volt szerencsém megtekinteni itt az évek során. Az elmúlt esztendőkben mintha csökkent volna a fesztiválprogram összeállítóinak lelkesedése az ázsiai mozi iránt; az idei kiadás azonban kielégíti az ezzel kapcsolatos esetleges elvárásokat.

A legenda vége? – Clint Eastwood: Gran Torino

2009. április 21. – írta

Emléket, sőt emlékművet állít önmagának az amerikai film kultikus figurája, a szikár termetű, karcos jellemű, filmjeiben mindig a konzervatív Amerika értékrendjét megtestesítő Clint Eastwood. Állítólagos színészi hattyúdalát arra használta fel, hogy dicső módon eltemesse az általa oly már sokszor alakított karaktert, finoman utalva arra is, hogy az ilyen alakok fölött bizony eljárt már az idő.

Szex. És vér. És játék. – 3. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál – 2004. május 28–június 6. – Specifikusan koreai szekció

2004. augusztus 15. – írta

Koreáról sokan annyit tudnak, hogy kettészakított ország: az északi fél vörös, mint a csillag, a déli meg ott villog a Kis Tigrisek között. Talán a kis-nagymacska státusnak köszönhető, hogy Délen van pénz a filmkészítésre (is). Az idei fesztiválon hat rendező dolgozatait láthatta a nagyérdemű.1

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb