Talán ismeretes mindenki számára az a szakállas vicc, amikor a „hős partizánok” és a „gaz fasiszták” egy kis erdőért napi szinten folytatnak ádáz küzdelmet. A poén csattanójában a felbukkanó erdész számolja fel az ezzel jelentéktelenné váló csetepatét. Jean-Jacques Annaud rendezői debütje nagyjából erre a fabulára fűzi fel az afrikai gyarmatokon játszódó első világháborús szatíráját. Bemutatkozása rögtön Oscart érdemelt, a nevező országnak pedig azóta ez a film az egyetlen szobrocskája.
A kritikaírás rendszeresen emlegeti Claire Denis kapcsán azt, hogy gyerekkora óta úton van Franciaország és Afrika között. Vagy Nyugaton, vagy a francia gyarmatokon élt, ahol egész közelről megfigyelhette a gyarmatosítók és a gyamatosítottak kapcsolatát, valamint az elkerülhetetlenhez vezető egyenlőtlenséget, aminek oka, hogy utóbbiakra rákényszerítik a nyugati értékrendet.
A DreamWorks új filmje a legjobb és legrosszabb amerikai animációs trendeket is csokorba gyűjti. Inváziós sci-fi mese színváltós űrlényekkel, kapitalizmussal és Rihannával.
Azt hiszem, ha van amerikai álom, akkor James Cameron végigálmodta azt. A kamionsofőrt Roger Corman fogadta maga mellé asszisztensként, hogy első önálló filmjével (Piranha 2) le is tudja minden idők legjobb repülő halas horrorját. A sci-fi állóvizét megmozgató Terminátor után újra meg újra megreformálta a képi effektusok világát, hogy végül a legsikeresebb film Oscarjával a kezében kiabálhassa bele a világba: „Én vagyok a világ ura!"
Egy több mint kétórás dokumentumfilm, amely majdnem 70 évet fog át a jelenlegi és a múlt századból épp alkalmas arra, hogy elűzze a mai nézőt, aki egy Tarkovszkij-fahrtot sem tud végignézni, nemhogy érdekelje a harmadik vagy negyedik köztársaság története. Egy ismerősöm ugyan bevallotta, hogy a jelenkor történelméből a film révén kapott információözön elriasztotta, mégis érdemes figyelmet szentelnünk ennek a filmnek.
Se dă un documentar politic de peste două ore, acoperind cam 70 de ani din secolul nostru şi din cel trecut. La Resistance, Klaus Barbie, FLN, atentatul de la Viena, Rote Armee Fraktion, bla bla bla. Suficient ca să-l gonească pe spectatorul zilelor noastre, care nu mai are răbdare nici să privească pînă la sfârşit un traveling de Tarkovski, darmite să se introducă în culisele celei de-a treia sau a patra Republici (franceze sau care s-o nimeri).