Magyar filmek a kezdetektől napjainkig címmel online filmlexikont indított a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI). A szerkesztőbizottság elnöke Gelencsér Gábor.
November 10–12. között szervezik meg a Remény – 15. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemlét és Fotópályázatot a magyar fővárosban. A rendezvénynek a hagyományokhoz híven az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont.
Idén új szekcióval bővült a filmszemle versenyprogramja. Korábban a televíziós alkotások külön mustrán szerepelhettek, néhány éves szünet után azonban most a szemlén találtak újból fórumra. Ennek apropójából Gelencsér Gáborral, a szekció zsűrielnökével beszélgettünk.
Arra gondoltunk, ha már megszülethet ez a jubileumi lapszám, gyűljünk össze legalább itt, a lap hasábjain, szerkesztőbizottsági tagok és szerkesztők, akik egyébként egymástól 500-1000 kilométerre élünk és dolgozunk. Mindenkitől azt kértük, hogy írjon néhány sort a fenti cím alá: A tévé és én. A felhívásra a legváltozatosabb eredmények születtek. Íme, hogy látja a tévé és önmaga viszonyát egy filmrendező, egy operatőr, egy filmesztéta, egy filmelméletíró, valamint egy író-dramaturg. A sor végén pedig mi, a lap szerkesztői.
A szerkesztők méltán nevezik a hetvenes évek magyar filmművészetét „elsüllyedt évtizednek”, hiszen a korszak kimerítő feldolgozása Gelencsér Gábor művének megjelenéséig valóban váratott magára. A frissen publikált kötet így több szempontból is joggal nevezhető „szenzációnak”: egyrészt az említett hiány pótlása, másrészt az elemzések megformálása is okot adhat a film iránt érdeklődők lelkesedésére. A magyar filmtörténet-írásban ugyanis rendkívül ritka „jelenség” a formatörténeti szempont alkalmazása; de sajnos nem találkozunk túl gyakran ilyen alapos, körültekintő, azonban nemcsak az adatmennyiség felhalmozásában, hanem gondolatiságában is lenyűgözően gazdag írással sem.
Elénk tudja-e tárni a „vallásos film" az emberi sors törékeny egyediségét, a mozgóképes narráció sajátos eszközeivel a befogadó számára cselekménnyé, történéssé, megvalósulássá tudja-e tenni a szentségélményt? Miféle poétika az, ami a vászonra hozza a láthatatlant? A Fórum Film szervezésében Budapesten zajló Nemzetközi Ökumenikus Filmszemle egy olyan művészi terület szemlézését vállalja fel, mely nyitott a nem-látható és nem-hallható felé.
Kétségkívül elriadna az olvasó, ha az Adoptációk című tanulmánykötet többnyire fiatal filmkritikus és irodalmár szerzői túlzott magabiztossággal nyúlnának az irodalmi és filmes nyelv kölcsönhatásának izgalmas kérdéséhez. (Az olvasó kicsit fél azoktól, akik jól tudják a válaszokat).
