Alain Delon és a szakadék

2017. június 10. – írta Jakab-Benke Nándor

Itt járt Kolozsváron Alain Delon francia filmcsillag. Illetve még most is itt van: a tegnap este kezdte a díszköröket a Főtéren, ma este életműdíjat vesz át a TIFF-től. Ma délelőtt pedig sajtótájékoztatót szerveztek vele (neki, hozzá, miatta, érte).

A sötét utcák angyala – Alain Delon-portré

2017. június 8. – írta Alexandru Vizitiu

Nem hiszem, hogy letagadhatnánk: Alain Delon a filmtörténet egyik leghíresebb és legszebb arca. A 20. század második felét átfogó, 60 évnyi karrierje során – ami azt jelenti, hogy Delon állandó jelenlét volt a hetedik művészet történetének mintegy felében – egy újfajta férfiideált testesített meg, hatott a színművészetre, a divatra és a youth culture-re is.

Női portré, forma és valóság között – Beszélgetés Arnaud des Pallières rendezővel és Christelle Berthevas forgatókönyvíróval

2017. június 5. – írta Nagy Boglárka

Az Orpheline az elmúlt időszak egyik legbátrabb francia filmje. Egy nő négy különböző életkorában megrajzolt portréja, négy híres színésznő alakításában. Forgatókönyvírója Christelle Berthevas, rendezője Arnaud des Pallières, akiknek a neve a Michael Kohlhaasnak köszönhetően csenghet ismerősen – a film a 2013-as Cannes-i Fesztiválon versenyzett. Az Orpheline-ben kényes témákról beszélnek, az ehhez használt filmnyelv középpontjában pedig a női szemszög áll. A filmet tegnap este vetítette először a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, a fesztiválon rendezője és forgatókönyvírója is részt vesz.

(Ét)vágy – Julia Ducournau: Grave / Raw / Nyers

2017. május 29. – írta Pernecker Dávid

Julia Ducournau hírhedtté vált allegorikus emberevő szocio-horrorja mestermunka, melytől valóban el lehet ájulni, de csak azért, mert olyan jó.

Dial .com for Alibi – Philippe Lacheau: Alibi.com

2017. április 21. – írta György Szidónia

Hosszú, kínos percek telhetnek el úgy, hogy azt kívánjuk, bárcsak lett volna valami tuti alibink az Alibi.com című film megtekintése helyett – de ha nem kezdjük el lekapargatni a humortapétát a morális kérdőjelekről, akkor végső soron akár jól is szórakozhatunk.

Ami az utolsó és az első dobbanás között van – Katell Quillévéré: Réparer les vivants / Szívvel-lélekkel

2017. április 16. – írta Polák Zsóka

Hogyan dolgozza fel egy szülő, amikor egyszem fiából néhány óra leforgása alatt szervdonor lesz? Hogyan fogadja egy reménytelen zenész, akiben alig pislákol az élet, hogy új lehetőséget kapott? Katell Quillévéré feldobja a szívátültetés érméjét, mi pedig mindkét oldalát alaposan megnézhetjük.

(Sz)elle(m)-iker – Olivier Assayas: Personal Shopper / A stylist

2017. március 27. – írta Dobi Ferenc

A stylist sok tekintetben az Elle párfilmje. Az egyetlen dolog, amiben különbözik a két francia film, hogy előbbi – bár hasonlóan megkísért – nem fedi fel a szándékait.

Unalomterroristák – Bertrand Bonello: Nocturama / Eközben Párizsban

2017. március 16. – írta Jankovics Márton

A 2015-ös merényletek óta Párizsról már nemcsak az Eiffel-torony, a Szajna és a Louvre juthat az eszünkbe, hanem az Iszlám Állam is. Ez az, amiről egy szó sem esik Bertrand Bonello filmjében, pedig itt is fiatal terroristák borítják lángba a szerelmesek városát. A baj az, hogy a rendezőnek nemcsak a válaszai hiányoznak, de még a kérdései zavarosak a témával kapcsolatban.

Sörösdobozokból katedrálist – Claude Barras: Ma vie de Courgette / Életem cukkiniként

2017. január 27. – írta Bilsiczky Balázs

Claude Barras filmjét látva egyrészt elgondolkodhatunk a gyerekeket ért legkülönbözőbb sérelmek és megaláztatások széles skáláján, másrészt elkezdhetjük újragondolni, hogy mivel megyünk neki a hétvégére szánt családi matinénak.

Apácákról és emberekről – Anne Fontaine: Les innocentes / Ártatlanok

2017. január 4. – írta Székely Bíborka

Kolostor, háború, kiszolgáltatott nők, hit és bátorság. Mialatt tél van, és csend, és hó, és halál. Anne Fontaine festményszerűen gyönyörű legújabb filmje most is napokig kísérteni fog.