A hétköznapi őrület meséi – Darren Aronofksy-portré 1.

2013. február 25. – írta Kovács Patrik

Meglehet, filmográfiája csupán öt tételt számlál, az idén negyvennégy esztendős Darren Aronofsky a kortárs amerikai függetlenszektor egyik legeredetibb szemléletű rendezője. Filmjei minden esetben egyedi formakinccsel bírnak, tematikus magjuk viszont jórészt azonos: erkölcsi vagy egzisztenciális homályzónában rekedt hősökről, vágy és realitás, idea és test, dicsőség és hübrisz ellentétéről regélnek.

Fontos filmek – de jó filmek? – Otto Preminger-portré 2.

2012. augusztus 22. – írta Kriston László

Otto Preminger alkotóegyéniségének gyengesége, hogy filmjeinek hangvétele könnyen csúszik dogmatikus állásfoglalásba. Művészi egyenlege meglehetősen vegyes. Egyetlen kimagasló remekművet alkotott: az Egy gyilkosság anatómiáját. És két filmet, ami közel áll ehhez a szinthez: a Laura (1944), amely alapmű a noir műfajban, s a washingtoni berkekben játszódó Advise and Consent (1962).

Justitia Hollywoodba megy – Otto Preminger-portré 1.

2012. augusztus 20. – írta Kriston László

Otto Preminger az Osztrák-Magyar Monarchiában született a bécsi főügyész fiaként. Ez nem puszta életrajzi adalék, hanem kulcs Preminger (1905–1986) életművéhez. Fontos témákról rendezett filmeket, melyekben valamilyen módon mindig szerepet kapott az emberek cselekvési terét szabályozó jogrend. Az idei Locarnói Filmfesztivál retrospektívet prezentált a goromba mester gondolatébresztő műveiből.

Kertész Miksa bátyánk munkamániás élete – 2. rész: a zsáner-kaméleon

2012. május 7. – írta Kriston László

Évekig nem számított sztárrendezőnek Amerikában. Gondos, tendenciózus helyezkedéssel került az élvonalba: ismerte a stúdiórendszer működési elvét, s Jack Warner kémeit kijátszva próbálta beleszuszakolni filmjeibe az egyéni stílust és mondanivalót. De kivirult az amerikai életvitel, értékrendszer, ethosz haszonélvezőjeként és filmes tolmácsolójaként. Erősen vonzódott a pátosszal teli melodrámához és az elsöprő lendületű történelmi kalandfilmekhez. De minden filmzsánerben helytállt.

Női sorsok és látszatéletek – Beszélgetés Todd Haynesszel

2012. január 20. – írta Kriston László

A teoretikus hajlamú, posztmodern ízlésű filmfőiskolás mintapéldája. Az iskolapadból kikerülve konceptuális és intellektuális filmalkotó lett: gondolatgazdag, több rétegű filmek költője. A 80-as évek New Queer Cinema (új meleg film) irányzatának vezéralakja idén a Golden Globe-mezőnyben tündökölt az HBO számára készített miniszéria, a Mildred Pierce révén[1]. Amit Kertész Mihály adaptált először a noir műfaj klasszikusává 1945-ben.

A látszat, ha hátulról – Tarr Béla-olvasat 2.

2011. december 16. – írta Ritter György

Ugyan Tarr Béla konzekvensen tagadja műveinek korszakolását, fekete filmjei – még ha az előző munkáiból táplálkoznak is – mindenképpen különálló egységet alkotnak, amelyek középpontja és esszenciája a Sátántangó című hétórás mozi. Ám kérdéses, hogy további alkotásaiban mennyire lépett ki saját főművének árnyékából és mennyit tett hozzá az örök körforgás kétélű világához?

Egy magyar a világ filmzene-gyártásában – Rózsa Miklós-portré 2.

2011. április 8. – írta Hubai Gergely

Rózsa Miklós 1946-tól már – a thrillerek mellett – a noirok keresett zeneszerzőjévé vált, Mark Hellinger producer kezdeti biztatása után egészen 1950-ig ebben a műfajban dolgozott a legtöbbet. 1948-ban a Paramount-ügy veszélybe sodorta a szabadúszó komponista karrierjét, úgyhogy Rózsa ugyanebben az évben leszerződött az MGM-hez…

Egy magyar a világ filmzene-gyártásában – Rózsa Miklós-portré 1.

2011. április 6. – írta Hubai Gergely

Rózsa Miklós Oscar-díjas komponistát mai napig jóval többen ismerik Amerikában és szerte a nagyvilágban (Miklós Rózsa néven), mint saját szülőhazájában – és ezen jelentős mértékben nem segítettek az olyan jószándékú kezdeményezések sem, mint az MTV Magyarok a világ filmgyártásában című sorozata, amely azon magyar származású mozgóképes alkotók előtt tisztelgett, akik külföldön futottak be filmes karriert. Összeállításunk minden idők leghíresebb magyar filmzeneszerzőjének pályáját tekinti át.

Ponyvaregények és realizmus – Don Siegel-portré 1.

2010. december 17. – írta Kriston László

A San Sebastián-i Filmfesztivál idei retrospektívjének alanyát, Don Siegelt sokan Clint Eastwood star vehicle-jeinek bérmunkás rendezőjeként könyvelték el. Öt közös munkájukon túlmenően mégis sokkal több ő, mint a 70-es évek erőszakfilmjeinek gyárosa. Valós idejű történések pergő prezentálásában volt a legerősebb. Hősei mind egy-két nap alatt sodródnak a végkifejlet felé.

Emlékezésgyakorlatok a "Szöul-kitchenben" – Bong Joon-ho: Anya / Madeo

2010. május 29. – írta Papp Attila Zsolt

A Távol-Kelet, s azon belül Dél-Korea kortárs filmművészete mindig is szívesen látott vendég volt a TIFF-en – ezt azzal is tanúsíthatom, hogy a mai koreai filmtermés több jelentős művét volt szerencsém megtekinteni itt az évek során. Az elmúlt esztendőkben mintha csökkent volna a fesztiválprogram összeállítóinak lelkesedése az ázsiai mozi iránt; az idei kiadás azonban kielégíti az ezzel kapcsolatos esetleges elvárásokat.