Az Eredet és a Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetsége által is díjakkal méltatott A közösségi háló című filmek is felkerültek az Amerikai Filmintézet (AFI) idei tízes toplistájára. (MTI)
A látszat birodalma a széles, rajongó közönség és a hivatásos értelmezők számára egyaránt vonzó lehet: Mátyás Győző őszinte, cinefil érdeklődéssel közelít David Fincher munkáihoz, miközben a filozófia, valamint a posztstrukturalista (posztmodern) elméletek elvont dimenzióin keresztül értékeli azokat. Elvileg kitűnő párosítás egy többnyire midcult, zsánerfilmeket készítő alkotó tárgyalásához, de vannak korlátai is.
A várva várt Facebook-film éppen csak arról nem szól, amiről kellene: a Facebookról. Megrázó igazságokra számítottam, amik láttán majd hazamegyek és sokkos állapotban törlöm a Facebook-useremet. Hát, nem így lett. Azt írtam a Facebook-falamra, hogy „nothing special here”. Jónak jó a film, mégis csalódás.
Kritizálják David Fincher Facebook-filmjét, a Social Network – A közösségi hálót a közösségi site alapítói. Azt fájlalják, hogy negatív színben tűnnek fel a New York-i Filmfesztivál nyitófilmjének választott mű több jelenetében is. (EST.hu)
Bizonyossá vált az eddigi pletyka: James Bond legújabb megformálója, Daniel Craig lesz „Mikael Blomkvist”, azaz a A tetovált lány című svéd thriller David Fincher rendezésében megvalósuló amerikai remake-jének férfi főszereplője. (EST.hu)
A Facebook után sakkos filmet forgatna David Fincher, melyben a Pókemberből való kiszállása után állást kereső Tobey Maguire lenne a főszereplő. A színész Bobby Fischert alakítaná. (SG.hu)
A Propaganda Films a 90-es évekre a világ egyik legtermékenyebb klip-üzeme lett. A mennyiség szerencsére nem ment a minőség rovására, köszönhetően az olyan rendezőknek, mint David Fincher, Mark Romanek vagy Spike Jonze. Ezúttal a három nagyágyú életműve kerül górcső alá.
A Propaganda Films a 90-es évekre a világ egyik legtermékenyebb klip-üzeme lett. A mennyiség szerencsére nem ment a minőség rovására, köszönhetően az olyan rendezőknek, mint David Fincher, Mark Romanek vagy Spike Jonze. Ezúttal a három nagyágyú életműve kerül górcső alá.
Polgárpukkasztó, abszurd szatírája, a Harcosok klubja után David Fincher három évig nem forgatott. A gyors és sok helyszínes doppelgänger-thriller után most egy, a saját stílusához képest is hagyományosabb, egy légtérre koncentráló domestic-thrillerbe fogott Jodie Foster főszereplésével. Ez lett a Pánikszoba.