A főbűnöző – David Fincher-portré 1.

2009. március 13. – írta Ritter György

A 90-es évek megannyi posztmodern műfajújításából a thriller sem maradhatott ki. Ébredése egy olyan autodidakta filmes nevéhez is köthető, aki átgondoltan, biztos kézzel és robbanó sikerrel tudta a neonoir hangulatát színes celluloidszalagra adaptálni. Ő David Fincher.

Borúra derű – David Fincher: The Curious Case of Benjamin Button / Benjamin Button különös élete

2009. január 19. – írta Szabó Ádám

Úgy tűnik, David Fincher jelenlegi munkásságát a védjegyeitől való finom eltávolodás jellemzi. Tavaly a Zodiákus után nyomozók életét felforgató képi-és csoportlélektani realizmus lepte meg a bomlott pszichéről regélő ex-videoklipes rajongóit, idén pedig a mágikus realizmus üti ki a nyeregből az eddigi műveit uraló depresszivitást.

Én nem vagyok paranoiás, engem üldöznek – David Fincher: Panic Room / Pánikszoba

2002. június 15. – írta Galambos Attila

Tartok tőle, kevesen vannak, akik ne ismernék azt a kellemetlen, zavarbaejtően koszos érzést, ami akkor fogja el az embert, ha meglopják. Egy étteremben ülve elemelik a táskánkat; fél óra ideges keresgélés után a tolvaj számára értéktelen cuccainkat a következő utcasarkon találjuk meg szétdobálva. Az általános bosszankodáson túl ilyenkor az embert elfogja egy bizonytalan szorongásérzet, mintha valami piszkosat érintett volna: ismeretlenek beletúrtak a dolgaimba, valaki fogdosta a gyermekem képét, vagyis attól, hogy erőszakosan betörtek a magánszférámba. Életünk egyik legfontosabb értelmét találjuk meg az ilyen helyzetek elkerülésében, úgyhogy mindannyian kialakítunk életünkben olyan tereket, ahol biztonságban érezhetjük magunkat az efféle attrocitásoktól. Nagyon fontos funkciója ez otthonunknak, de még az autónknak is.

A noir élt, él és élni fog: a neo-noir – A film noir 3/3.

2002. május 15. – írta Köves Gábor

Bár a hivatalos nyilvántartás szerint Orson Welles 1958-as A gonosz érintése (Touch of Evil; fsz: Welles, Charlton Heston, Janet Leigh) című filmje egyszer s mindenkorra lezárta a fekete szériát, mind a mai napig találkozhatunk késői leszármazottaival. Az érdeklődés mind az alkotók, mind a nézők részéről változatlan, és semmi okunk azt hinni, hogy a noir népszerűsége, vonzereje a jövőben csökkenne.

Szappan vagy dinamit? – David Fincher: Fight Club / Harcosok klubja

2000. december 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Kafka óta tudjuk, hogy az igazán érdekes dolgok többnyire hivatalnokokkal történnek. Tudja a fennvaló, hogy miért, de valahogy ő a kiválasztott faj, társadalmi anomáliák szerény gyűjtőhelye, amolyan barométer, ami idejében előrejelzi a dekadenciát, a nagy világégéseket, kataklizmákat. Hálás téma, mondhatni. Mert szerény öltözete, nyakkendője és fehér inge borzalmas forradalmárt, anarchistát takar. Aki egyszer bekattan, és akkor mese nincs: belehugyozik a levesedbe. Vagy pornófilmből kivágott kockákat illeszt a Walt Disney tekercsek közé a legandalítóbb részeknél. Esetleg szappant főz a saját hájadból. De az is lehet, hogy dinamitot.