Minden szinten szinte minden – Julius Avery: Son of a Gun / Fenegyerek

2014. december 29. – írta Ferenczi Szilárd

A Fenegyerek az angolszász kultúrkör egzotikus perifériáját, Ausztráliát helyezi el a heist-térképen, és bár az első nagyjátékfilmes alkotó kísérlete szakdolgozatnak még ugyan elmegy, a zsáner nagyjaitól jócskán távol landol, jóllehet összetevői tekintetében eléggé kiterjedt skálán mozog.

Román börtönökben vetítik A zseton és a betont

2014. szeptember 17. – írta a szerk.

Szeptember 15. és október 1-je között öt román filmet nézhetnek meg a jilavai és a târgşori börtönök lakói a Filme după gratii (Filmek a rácsok mögött) elnevezésű projekt keretében.

Kedvenc futó sorozataink – Masters of Sex; The Americans; The Good Wife; Orange is the New Black

2014. augusztus 19. – írta Buzogány Klára, Jakab-Benke Nándor, Ferenczi Szilárd, Németh Szabolcs Előd

Nemrég éppen a kedvenc, amerikai tévékben futó vígjátékaink közül válogattunk egy párat, most a komolyabb hangvételű sorozatokon van a sor. Mindegyikük jelmezes, ha úgy vesszük: az egyiken modern tárgyalótermi kosztüm van, a másikon naranccsárga rabruha, a harmadik az 50-es években, míg az utolsó a 80-as évek hidegháborújában játszódik.

Őfelsége kifutófiúja voltam – Wes Anderson: The Grand Budapest Hotel / A Grand Budapest Hotel

2014. március 24. – írta Kovács Patrik

Wes Anderson nem hazudtolja meg önmagát: bár ezúttal a kalandfilm és a thriller műfajaival kacérkodik, jellegzetes stílusa még mindig a régi.

A tragédia nyomában – Paolo és Vittorio Taviani: Cesare deve morire / Cézárnak meg kell halnia

2013. szeptember 4. – írta Ritter György

A hatvanas évek filmes nagymesterei közül már kevesen vannak közöttünk. Akik még alkotnak, sokszor csak őszikéknek beillő ujjgyakorlattal jelzik: alkotni annyi, mint élni. Az ötven éve együtt dolgozó, nyolcvanon túl még mindig aktív Paolo és Vittorio Taviani testvérpárost is ide sorolhatnánk legutóbbi, meglehetősen giccses munkáik alapján (Pacsirtavár, 2007; Feltámadás, 2001). Legújabb mozijuk, a Caesarnak meg kell halnia a modernista filmek „közhelyeit” fogja egy marokra, de fel is akarja öltözteti azokat egy új köntösbe.

„Tragikomikus vagyok” – Interjú Frédéric Fonteyne belga filmrendezővel

2013. április 1. – írta Búzás Anna

A Tango Librét látván még annak is kedve támad táncra perdülni, aki egyébként kétballábasnak hiszi magát. Frédéric Fonteyne olyan filmet készített, amelyben a szereplők mély drámái beágyazódnak a tangóba, ez a tánc mindenkit magába foglal, ez a tánc az élet tánca. A rendező negyedik játékfilmjével elnyerte a Velencei Filmfesztivál különdíját és a Varsói Filmfesztivál fődíját, a film magyarországi bemutatója alkalmából Fonteyne Budapestre látogatott.

Szlovák dokumentumfilmest ítélhetnek el

2012. november 9. – írta a szerk.

Két év börtönbüntetést kaphat a szlovák igazságügyi rendszert kritizáló dokumentumfilm rendezője.

Szigorúan piszkos – Adrian Grünberg: Get The Gringo / How I Spent My Summer Vacation / Börtönregény

2012. június 15. – írta Jakab-Benke Nándor

Mel Gibson neve ma Hollywoodban felér egy istenkáromlással: az amerikai közönség nem nézi jól szemmel sztárjai magánéleti botlásait, így aztán a stúdiók úgy fordulnak el tőlük egyik napról a másikra, mint a leprástól. A rettenthetetlen Mel Gibson is látott jobb napokat, valaha hatalmas költségvetésből rendezett, manapság viszont hol jóbarátai, hol volt beosztottai csinálnak neki filmet Icon nevű produkciós cégével. A Get the Gringo is ilyen, az az Adrian Grünberg rendezte, aki az Apocalypto és más Gibson-filmek forgatásán még asszisztensként tevékenykedett.

Börtönbüntetést kapott egy férfi egy film netre való feltöltéséért

2011. december 21. – írta a szerk.

Egy év börtönbüntetésre és további egy év börtönön kívüli felügyeletre ítélték azt a New York-i férfit, aki 2009-ben feltöltötte az internetre az X-Men kezdetek: Farkas című képregényfilm munkakópiáját.

Megtört nevetések – Anca Damian: Crulic – Drumul spre dincolo / Crulic – A túlvilágra vezető út

2011. november 16. – írta Búzás Anna

Megrázó történet rajzokban megmutatva. És nem akárhogy: a főszereplő tényleg életre kel, a történet teljesen filmszerű, a nézőt beleélésre vagy legalábbis együttérzésre bírja a lehető legfelsőbb fokon. Ezt játékfilmben sem könnyű elérni, hát még animációban.