Címke: árva

Kiskamaszt keresnek Nemes Jeles László új filmje főszerepére

2024. február 1. – írta

Jelenleg Budapesten zajlik Nemes Jeles László Árva című filmdrámájának a szereplőválogatása, amit hamarosan kiterjesztenek magyarországi vidéki településekre, Erdélyre és Kárpátaljára is. A főszerepre egy 10–13 éves fiút, kiemelt szereplőnek pedig egy 10–13 éves lányt keresnek.

Nagy erővel kis felelősség – David F. Sandberg: Shazam!

2019. április 5. – írta

Ha David S. Sandberg filmjét alávetnénk egy szuperhősfilm-tesztnek, minden bizonnyal átmenne, hiszen minden műfaji kritériumot teljesít az erő elsajátításától a főgonosz legyőzésén át egészen a karakterfejlődésig. Ennek ellenére a moziteremből kifelé jövet már tudjuk, hogy ez a DC-zsánerfilm nem egy epikus, látványközpontú CGI-végtermék, hanem sokkal inkább az a szuperhősfilm, amit tizenkét évesen szerettünk volna látni, de kétszer annyi idősen sem volt feltétlenül rossz döntés beülni rá.

A barátságos és felejthető gnóm – Steven Spielberg: The BFG / A barátságos óriás

2016. szeptember 5. – írta

A barátságos óriás egy hatalmas egyveleg: hangulata olykor a Harry Potter-filmek világát idézi, a város utcái és az óriás barlangja a nagyszerű Doboztrollok bunkeréhez hasonlít, a kislány Matilda ikerpárja lehetne, a film alapötlete pedig olyan, mint a Szörny Rt.-é, kifordítva: itt egy éjszaka látogató „szörny” ad valamit az alvó gyerekeknek, nem tőlük gyűjt be valamit. Kár, hogy a film végén a 3D-szemüvegét lepakoló gyerek olyan nagyon bizonytalanul mondja, hogy „hááát jó volt”, a szülő pedig nem akar arra gondolni, hogy a mozijegy árából fagyit is vehetett volna.

A gyerek figyel bennünket – Jaume Collet-Serra: Orphan / Az árva

2009. október 8. – írta

A horror és thriller műfajok évtizedeik során tetemes játékidőt áldoztak a leendő szülők gyermeknemzéstől, örökbefogadástól vagy bármilyen gyerekek közelébe merészkedéstől való elrettentésére. Hasonló tematikájával e két műfaj határai közé fúrta be magát Az árva című film is, lavírozva az ismert sémák, a szaktudás és az eredetiség között.

Szépiában átértelmezett világ – Shinji Aoyama: Yurîka / Eureka

2001. március 15. – írta

Léteznek olyan filmek, amelyek megkérdőjelezik jól bevált filmnézési „technikáinkat”. Olyanfajta érzékenységet és közeledést igényelnek, amelyre egyébként igen ritkán lehet szükségünk, ezért ezt nem tudjuk minden alkalommal aktiválni. Shinji Aoyama különleges mozival ajándékozott meg, a szépiatechnikával készült Euréka három és fél órát tart. Néhány kép után újra el kell helyezkednünk a székben, klasszikus hozzáállásunkat fel kell adnunk, odafigyelésünket át kell értelmeznünk.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins