Címke: akciófilm

Komplexusos álpróféták párbaja – Zack Snyder: Batman vs. Superman: The Dawn of Justice / Batman Superman ellen: Az igazság hajnala

2016. március 27. – írta

Közhelynek számít képregényes körökben, hogy a DC karakterei rendszeresen apa-komplexusokkal küzdenek: Batman és Superman is korán megárvult, aztán egész szuperkarrierje során apjának nyomdokain akar haladni. A legújabb DC-filmen azonban nem csak a sztori szintjén érződik az elődök görcsös utánzása: a Marvel aranytojásokat tojó tyúkjai, a Bosszúállók sikerét látva a konkurens stúdió is úgy döntött, ideje hadba állítani az Igazság Ligájának tagjait, és szembeszállni a Marvel egyeduralmával, de elvonatkoztani, egyedi tartalommal feltölteni saját szupercsapatukat nem sikerült.

A tékás, aki kölcsönzött – Quentin Tarantino-portré

2016. január 13. – írta

Egyáltalán nem véletlen, sőt inkább tökéletesen jelképes, hogy a posztmodern műfajfilm pápája épp egy videotékából szabadult a világra. Korai filmjei elfeledett, ritka, alábecsült gyöngyszemek remixei. Napjainkra viszont a fenegyerek felcseperedett, és megcáfolta kritikusait.

Befejezett jövő? – Időutazás filmen

2015. október 29. – írta

Amióta Einstein kimondta, hogy az időutazás kvázi lehetséges, az emberiség eme ősi vágya kiszabadult a bájitalok, a megfoghatatlan álmok béklyójából és átköltözött a tudományos fikció fenséges világába. A filmen ábrázolt időutazás és a filmi elbeszélés jellegzetessége látszólag adja magát a diegetikus összefonódásra. Ennek sikeressége, vagy sikertelensége főleg azon áll, hogy egy alkotó mennyire képes megbirkózni az időben való cikázás nemcsak zavart, de félelmet is ébresztő lehetőségeivel.

Hangyányi csalódás – Peyton Reed: Ant-Man / A Hangya

2015. július 20. – írta

Szegény Hangyaember! Nagyon kétlem, hogy bármikor is valakinek ő lett volna a kedvenc szuperhőse a Bosszúállókból, amikor még csak a képregények lapjain mentette meg a világot a szuperhőscsapat. Ez pedig nem is csoda: Vasember, Hulk, Thor és a többiek mellett hogyan rúghat labdába egy olyan hős, aki különleges kosztüme segítségével hangyaméretűre képes zsugorodni? Ja, meg hangyákat irányítani.

CGI közt veled lenni – Ezekre a folytatásokra számítsunk a következő években I.

2015. július 10. – írta

Most, hogy kifejtettük, hogy mi a baj a szuperhősfilmek végtelen folytatásáradatával, vegyük csak számba, hogy milyen sequelekre lehet számítani az elkövetkező években – minden műfajban. Igen, ilyen sok van, és csak így, összesítve tűnik fel az a rémisztő ötletdeficit, ami miatt Hollywood eredetitörténet-fóbiában szenved már egy jó ideje. Egytől három hagymáig osztályoztuk a filmeket: az egyhagymásakra még akár jegyet is vennénk, ha nagyon megfenyeget valaki, a hármasak viszont már hámozás előtt bűzlenek a feleslegességtől.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins