Halálugrás előtt – Tony Scott-portré – 2. rész

2013. február 1. – írta Kriston László

A rózsaszín baseballsapkás mester művei a 90-es évektől kezdve telítődnek fajsúlyos kérdésekkel. A Top Gun és a Mint a villám történelmi kuriózum marad, mint a 80-as évek tipikus popcornfilmjei, mégis inkább két kvázi-remekmű révén lesz érdemes Tony Scottra emlékezni évtizedek múlva: Az utolsó cserkész és a Deja Vu miatt.

Halálugrás előtt – Tony Scott-portré – 1. rész

2013. január 31. – írta Kriston László

Egy állítólag csúcson lévő híresség sokkoló, váratlan öngyilkossága mindig megingatja a sikermítoszt. Főleg, hogy filmjei a bátorság, a rátermettség, a hősiesség amerikai értékrendjét dübörögték hangosan. Mi hiányzott az életéből? Miért érezte elviselhetetlennek? Egyértelmű válasz híján „csak” a rózsaszín baseballsapkás rendező műveiben kutakodhatunk.

Ismerős idegen – Ridley Scott: Prometheus

2012. június 12. – írta Csiger Ádám

A lassan aggastyánkorba lépő Ridley Scott legnagyobb sikeréhez, A nyolcadik utas: a Halálhoz (Alien) tért vissza a Prometheus című, nem hivatalos előzményfilmmel. A szörnyeteg több sebből vérzik, de nagyon jól tartja magát.

Osztálytalálkozó az apokalipszis kellős közepén – Joss Whedon: The Avengers / Bosszúállók

2012. május 3. – írta Kovács Patrik

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és nem kevés rejtélyt szőtt köré, és nem utolsósorban a benne összegyűlő hősök egyéni felvezető-filmjei is szították a sóvár vágyat a nagyérdeműben, ahogyan azt kell. Szerencsére mindez nem volt hiábavaló, és a magas elvárások ezúttal igazi minőséggel találkoznak: a Bosszúállók értő műgonddal vezényelt akcióbomba, ráadásul a karakterkezelés terén is dicséretesen teljesít – A sötét lovag és az X-Men: Az elsők mellett a legjobb szuperhős-film, ami mozikba került az utóbbi években.

Ponyvaregények és realizmus – Don Siegel-portré 1.

2010. december 17. – írta Kriston László

A San Sebastián-i Filmfesztivál idei retrospektívjének alanyát, Don Siegelt sokan Clint Eastwood star vehicle-jeinek bérmunkás rendezőjeként könyvelték el. Öt közös munkájukon túlmenően mégis sokkal több ő, mint a 70-es évek erőszakfilmjeinek gyárosa. Valós idejű történések pergő prezentálásában volt a legerősebb. Hősei mind egy-két nap alatt sodródnak a végkifejlet felé.

Rekviem egy műfajért – Sylvester Stallone: The Expendables / A feláldozhatók

2010. augusztus 24. – írta Iszlai József

Hollywood a film-újrahasznosítás szomorú aranykorát éli: a stúdiók régebben bevált recepteket főznek újra, a kliensek pedig újra és újra eljárnak lakmározni, majd kopogó szemekkel, éhesen vonulnak haza. Stallone sem igazán ízesíti újra a nevéhez nőtt zsánert: konyhájában a mennyiség felülírja a minőséget, akcióra éhes nézőjét így eteti be gyorsétkezdéjében, dupla adag körítéssel.

Az orosz valóság sója – Anders Banke: Gorjacsie novosztyi / Newsmakers

2010. június 2. – írta Papp Attila Zsolt

A legújabb orosz (pontosabban posztszovjet) filmgyártás láthatóan azt a célt tűzte maga elé, hogy saját pályáján „verjen rá” Hollywoodra. Sorra készülnek a figyelemre méltó műfaji filmek, amelyek, bár időnként döcögnek kissé, professzionalizmusban aligha maradnak el tengerentúli megfelelőiknél.

Menekülés a folytatások csapdájából – Paul Greengrass: A Bourne-csapda / The Bourne Supremacy

2004. november 15. – írta Váró Kata Anna

Manapság a hollywoodi forgatókönyveket úgy írják, hogy mindig legyen mód a folytatásra. Ez már ugyanúgy kötelezően hozzátartozik a stúdiófilmekhez, mint a sztárok maguk, mert ugye, ha egy film sikeres, akkor miért ne lehetne még többet kasszálni vele? Annak pedig, hogy egy rókáról hány bőrt lehet lehúzni, a jó ízlés már régóta nem szab határt. A Bourne-rejtély elkészültekor már a kezdetek kezdetén nyilvánvaló volt a folytatás, hiszen a film Robert Ludlum trilógiájának a feldolgozása. Fenntartásokkal ültem be tehát A Bourne-csapdára, amelynek már az első részével sem voltam teljesen kibékülve.