Vitatható pillanatképek – Beszélgetés Nick Jamesszel, a Sight & Sound főszerkesztőjével

2010. április 26. – írta Horváth Miklós

A Titanic Fesztivál zsűrijének idei elnöke, Nick James a brit Sight & Sound főszerkesztője. Lapja, az egyik legmeghatározóbb európai filmes magazin, nem zárkózik el az ellenvéleményektől sem: az utolsó oldalon rendszeresen közli az olvasók kiigazításait, vagy eltérő véleményét egy témával kapcsolatban. James nyitott embernek mutatta magát, aki kellő műveltséggel és humorral nyilatkozik a film és a kritika világáról.

Minden filmesben lakik egy filmológus – Beszélgetés Margitházi Bejával, a filmológus csoport vezetőjével

2009. augusztus 7. – írta Horváth Miklós

A filmológus csoport minden táborban egy kicsit titokzatos. Tagjai olykor hunyorogva bújnak elő egy sötét teremből, vetítésről, máskor lázasan rohangálnak és rámenősen követelnek interjúkat a csoportvezetőktől, gyakran látni őket élénken beszélgetni egy asztal körül vagy a fűben, de többnyire a forgatásokon is hasznossá teszik magukat. A csoport régi-új vezetőjét, Margitházi Beját faggattuk a két hete lezárult közös munkáról.

Kritikus, helyzetben – 2. rész

2009. július 6. – írta David Bordwell

Milyen a jó kritika? mitől jó egy kritika? ki a jó filmkritikus? melyek a filmkritika mai betegségei? A fesztiválokon, kerekasztal-beszélgetéseken, blogokban újra és újra feléledő vitatémát érintő sorozatunkat David Bordwell esszéjének¹ második részével folytatjuk.

Kritikus, helyzetben – 1. rész

2009. június 29. – írta David Bordwell

A Filmtett szerkesztése közben (is) többször felmerült: milyen a jó kritika? mitől jó egy kritika? ki a jó filmkritikus? melyek a filmkritika mai betegségei? A téma fesztiválokon, kerekasztal-beszélgetéseken, blogokban éled újra állandó időközönként. Induló sorozatunk is ezt a kérdést feszegeti. Elsőként David Bordwell esszéjét¹ adjuk közre magyar változatban.

A bőség zavar-e? – 6. Berlinale Talent Campus, 2008. február 9–14.

2008. február 12. – írta Zágoni Balázs

[Berlinale 2008] Bár tizenkétszeres a túljelentkezés, elvileg akárkiből lehet berlini „talent", ha van egy kis köze a filmhez. Ha sikerül, Andrzej Wajdával beszélgethet, Wim Wendersszel kávézhat és belophatja magát az igazi filmszakmába. Persze nem árt, ha az ember folyékonyan beszél angolul és már letett valamit az asztalra. Kicsit, de jót. Vagy ha egy elég elmaradott országból jelentkezik. Vagy ha előre letapogatja, hogy Berlinben most mi a menő.

Cinéma, mon amour – Filmes folyóiratok Franciaországban

2003. január 15. – írta Gyenge Zsolt

Két, ötven éves filmes szaklappal Franciaország alighanem a világon az első helyet foglalja el filmről szóló szövegek hagyományában. A teljesítmény még inkább tiszteletreméltó ha hozzátesszük, hogy nem populáris műfajokat népszerűsítő magazinok, hanem művész- és szerzői filmeket elemző, elméleti kérdéseket feszegető kulturális lapok érték meg ezt a magas kort. A Cahiers du cinéma és a Positif – mert hiszen róluk van szó – ma is a francia és a nemzetközi filmes diskurzus meghatározó, megkerülhetetlen szentélyei.

Célközönség: a filmkészítők – Három a lap: Variety, The Hollywood Reporter, Screen International

2003. január 15. – írta Elekes Szentágotai Blanka

Ha filmes lapokról beszélünk, elsősorban a mozizó közönségnek írottakra gondolunk. Holott a filmes műhelytitkok – produkciótól marketingig – sokkal fontosabbak azok számára, akik gyártják a filmeket.

Fából vaskarika, avagy hogyan beszéljünk kaszton kívül – A Cinema filmes magazinról

2003. január 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Leginkább a mellettünk kólázó nézőhöz hasonlít. Egyszerre rajong és ítélkezik tárgya fölött, miközben nem esik ki szerepéből, nem csap át tudálékos, szakszavakat villogtató kritikusba, ám mindvégig megőrzi tájékozottságát. A popcornmozi farvizén létrejött popcorn-újságírás legnagyobb bajnoka, a Cinema az amerikai tömegfilm fogadott prókátoraként vonult be 1991 novemberében a magyar sajtópiacra.

A filmművészet utazó nagykövete – Bukaresti beszélgetés Mircea Dumitrescu filmkritikussal

2002. április 15. – írta Zágoni Balázs

Azok közül, akik a hetvenes évektől a kilencvenes évek közepéig Bukarestben, vagy valamelyik nagyobb romániai egyetemi városban diákoskodtak, kevesen nem ismerik Mircea Dumitrescut. Talán az egész földkerekségen nincs még egy olyan tanár, akit, habár soha egyetlen egyetemen sem tanított, annyi diák látott, hallgatott volna, mint őt. A „Cinemateca” kézzel pingált hatalmas plakátjai diákok százait, sőt néha ezreit vonzották Antonioni, Bergman, Tarkovszkij, Greenaway legjobb filmjeire, és Dumitrescu rövid filmtörténeti előadásaira. E sorok írója nem egy olyan vetítésen vett részt, ahol az ezer fős terem lépcsői, sőt a vászon mögötti tér is megtelt érdeklődőkkel, sokszor olyanokkal, akik „ott felejtették magukat” az előző vetítésről.

A semmibe írunk… – Bukaresti beszélgetés dr. Viorica Bucur filmkritikussal

2001. november 15. – írta Király Hajnal

A román filmes sajtó lassan másfél éve nem rendelkezik önálló fórummal, de ez nem jelenti a román filmkritika és a román filmélet megszűntét is. A tanár, filmkritikus Viorica Bucur szerint a filmkritikus helyzete egyébként sem könnyű, de Romániában különösen nem az: nincsenek visszajelzések a közönség részéről, és a szakmában nem léteznek igazi vezető egyéniségek.