„Elkelt” jegyek

2002. szeptember 15. – írta Argyélán Miklós

Emlékszem, csalódott voltam és elkeseredett. A bátyám pedig csak mondta, mondta a magáét, hogy miattam történt az egész, mert olyan lassan öltözködöm, mint egy tetű. Úgy este hat vagy nyolc óra körül járhatott az idő, nem tudom, hogyan engedhettek el bennünket a szüleink ilyen későn moziba, ahol egy igazi „piedonés” filmet vetítettek a kövér erőssel és a vékony ügyessel.

A szörny örök élete – Papp Sándor Zsigmond mozija

2002. szeptember 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Az ember életében elkerülhetetlenül eljön az a pillanat, amikor elkezdi számolgatni a kapcsolatait (mohóbbak: a skalpokat). Vagy éppen a megnézett, lepergett, elfutott filmeket. Voltaképpen ez is kapcsolat, s ha úgy vesszük, néha bensőségesebb egy-egy elrontott, elfecsérelt viszonynál.

Gnosztikus mese a filmről

2002. augusztus 15. – írta Hollósi Roberta

A guru és tanítványa a filmről beszélgettek. Elsőnek a mester szólalt meg:

Sorsvészettörténet, melybe nézőnk beavatkozni készül – Szőcs Géza mozija

2002. július 15. – írta Szőcs Géza

A legszebb nőnek, akit hősünk (és tudjuk, hogy ki bír versének hőse lenni) valaha is élőben vagy filmvásznon vagy képernyőn vagy fényképen vagy festményen látott, nem volt hozománya. Ő volt a hozomány nélküli lány.

Férfibarátság

2002. június 15. – írta Gligor Erzsébet

Akik azt állítják, hogy csak fiúk képesek igazi, mély, életre szóló barátságot kötni, azok nem ismerik a Csapatot, vagyis minket, akik (túlzás nélkül) immár húsz éve hajótörés nélkül vitorlázunk a barátság csöppet sem szelíd tengerén.

Ami nem ér véget – Balázs Imre József mozija

2002. június 15. – írta Balázs Imre József

Minden jognak vége szakad egyszer... – hirdette a Toldi mozi a Tágra zárt szemek utolsó pesti vetítését, és éreztem, hogy ezt a filmet még egyszer meg kell nézni. Mint az örvény, olyan ez a film, szoktam mondani, ha róla kérdeznek, és ilyenkor nem egyszerűen arról van szó, hogy magába szippant, vagy hogy nem enged el (a jó könyv analóg működése: nem lehet letenni), hanem van valami a szerkezetében, ami fokról fokra mélyül, s a mélyüléssel együtt az események befolyásolhatatlansága egyre hangsúlyosabb. Egy darabig vannak még döntési lehetőségek, azután eltűnik a talaj a láb alól, már csak az örvény van.

Néző másunk és látomásunk – Lászlóffy Aladár mozija

2002. május 15. – írta Lászlóffy Aladár

Nézem a mozit és okoskodom. Mert néha szándékon kívül és túl, mély dolgokkal okosít a látvány. Például magamról is csak utólag tudom meg, hogy akkor éltem, mégis még akkoriban, amikor a természet még annyira ismeretlen, hogy néha „természetfeletti” a minősége és besorolhatósága. Hogy is lesz, és mikor, hogy a földi lét felkészülten áll szembe – önmaga elért szintjének méltóságával és toleranciájával – mindennel szemben, azzal is, amit nem ért meg, nem fog fel azonnal, csak azt tudja már (maga)biztosan, hogy az lehet hozzá képest primitív vagy lehet okosabb, berezelni nem kell tőle.

Keresni és megtalálni

2002. május 15. – írta Hollósi Laura

1997 májusa lehetett. Ültem Rebecca Bell-Metereau¹-val szemközt, miután bemutatkoztam neki, és elmondtam, hogy filmes témából szeretném írni a mesterfokozati szakdolgozatomat. Ő beleegyezett, hogy felügyelje és segítse a munkámat, és megkérdezte, hogy pontosan miről szeretnék írni. „Hát . . . rendezőnők filmjeiről” – mondtam. „Úgy általában, vagy egy rendezőnőről?” – kérdezte még. Erre azonban már nem tudtam válaszolni, mert még semmiről nem döntöttem ezen a ponton. Ő pedig azt mondta, ha döntöttem, keressem meg újra.

Egy amerikai Párizsban

2002. április 15. – írta Gáspár Enikő

A nyolcvanas években a tévézés számomra az esti mesére, a Mihaelára korlátozódott. Később aztán bővült a program. Viorica Bucur bevezette vasárnap délutánonként a Tom és Jerry-t, majd Stan és Bran, a két nevetéskaszkadőr mutatványait.

Elsőáldozás – Demeter Szilárd mozija

2002. április 15. – írta Demeter Szilárd

Az én filmem elég silány minőségű. Fekete-fehér, nyolcmilliméteresre forgatták, hang nélkül, persze, amikor klimpírozni akarok alája, az mindig balul sül el, úgyhogy most meg sem próbálom (mint ahogy a diafilmekhez is hűtlenné váltam, amikor a nyolcmilliméteres „csodáira” rátaláltam, úgy ez utóbbit is túlnőtték a videotékák). A párbeszédet (egy db. van benne) inkább feliratoznám, követve a némafilmek hagyományait. A főszereplő benne legyen Orrbelefütty, van már egy ilyen nevű novellahősöm, neki van ideje erre.