Amikor moziba készülök, varázsra várok. Arra számítok, hogy néhány órára megfeledkezem mindenről és átadom magam annak a csodálatos, egyedi érzésnek, amit a moziban futó film hangulata ébreszt. Persze, ez nem mindig jön össze, hisz “mindenki másképp csinálja”...

Verhoeven filmje nem jó film, még akkor sem, ha elhisszük, vagy el akarjuk hinni az ismertetőkben szóló mondatokat, miszerint az Árnyék nélkül egy jó sci-fi. Nem az, sőt inkább egy fércmű, mégpedig azért, mert ötlettelen emberek szokása szerint lenyúlt témát tálal, mikróban felemelegítve, ráadásul fűszermentesen. Az eredetik (A láthatatlan ember és a Frankenstein) jóval sokatmondóbbak voltak. Lehet, hogy a kezdetleges trükköknek és látványvilágnak köszönhetően voltak ezek a filmek sokkal fogyaszthatóbbak, élvezetesebbek, izgalmasabbak és érdekesebbek? Mára már minden megoldható, apokaliptikus tüzektől a poroltós “láthatóságig”, a liftzuhanástól a láthatatlanságig, a “csontokig, velőkig” hatoló látásig. Ez utóbbi is például szó szerint vehető, mert e film főszereplője ezzel a képességgel is bír, és csakis önmagának köszönhetően, ugyanis ő az a zseniális tudós, aki a kormány tudtával működő, mások számára titkos laboratóriumban, néhány ember segítségével “kifőzi” a láthatatlanná válás szérumát.

Miután a recept beválik és néhány kisebb-nagyobb állat eltűnik, majd előtűnik, úgy dönt, hogy ő is megpróbálkozik az ismeretlen és sokat sejtető érzés- és látásvilággal. Persze mindezt a kormány tudta nélkül. Régi szerelme, Linda, aki már mással, Mattel hetyeg, nem hatódik meg különösebben a mutatványtól, hiszen ő már megszokta a furcsa tudós különcségeit. Sebastian dokinak igencsak ízlik az új élet íze és mivelhogy ő a főnök, aki a szabályokat felállítja, le is dönti azokat. Amikor kedve szottyan, egész egyszerűen eltűnik és kukkolósdit játszik.

Azon a napon, amikor a tervek szerint vissza kellene térnie társai közé, hogy azok lássák is, ne csak hallják, beüt a krach. A mentőszérum ugyanis nem úgy működik, ahogy kellene, doktorunk nem nyeri vissza testét, agya viszont annál inkább elborul. Társai mindhiába próbálkoznak különbnél különb kísérletekkel, arctalan marad. Viszont kitalálnak egy elég jó megoldást, gumiból maszkot, kezeket és lábakat gyúrnak a mostantól kezdve igencsak rút kinézetű embernek ¬– egy ventillátor segítségével. Minő megkönnyebbülés mindenki – és főleg a nézők – számára! Láthatunk egy rózsaszínfejű, a szó legszorosabb értelmében szemtelen fickót, aki napszemüvegben és kapucnis kiskabátban jár fel-alá és osztogatja parancsait. Csakhogy egyre inkább megkedveli ezt a fantasztikus világot, és amikor megneszeli, hogy exbabája és annak pasija beköpi a kormányembernek, teljesen bevadul. És ettől a perctől a vászonról poroltó habzik, lángszóró okádja a tüzet és patakokban folyik a vér. A doki egyedül akar maradni azzal a titokkal, aminek ő a szülőat(n)yja.

Azt akarja, hogy többé senki se lássa és azok, akik valaha közel álltak hozzá, mind-mind pusztuljanak. Mind egy szálig, hírmondó se maradjon. Szegény Linda és pasija sok-sok nehéz percet muszáj átélniük, hiszen a Rózsaszínű Rém mindenkit kinyír körülöttük. Már csak ők maradnak, akiknek sikerülhet boldoggá varázsolni a film végét. Össze is jön nekik nagy sokára, amikor már nem is hisszük, hogy még következhet egy az előzőnél is fárasztóbb és mulatságosabb helyzet. De ők a hősök, akik végül boldogan összebújhatnak, nyalogathatják saját és egymás sebeit, és szemünkbe nézhetnek: Mi aztán mindent megtettünk!

Rendben, mi meg majd elfelejtjük. De jó hamar!