Mintha egy preraffaelita festményből lépett volna ki. De már nem olyan hamvas üdvöske, mint 20 évvel ezelőtt volt Godard és Kiesłowski filmjeiben, amikor a People magazin a 25 legszebb híresség közé választotta. Szeplős arcán kibuggyanó nevetése sem a régi, de a 40 éves színésznő, aki idén anya lett, nem adja fel: Báthory Erzsébetről szóló, A grófnő című filmjét 2002-ben írta, azóta kalapozott világszerte az ötmillió dolláros büdzsére.
Első nekifutásra Chris Hanley (Buffalo 66, Öngyilkos szüzek) lett volna a producere és Jonas Akerlund (A por) a rendezője, de végül maga vitte filmre a sztorit. Az eredmény: Erzsébet Erzebet lett, Nádasdy pedig Nadasky. Delpy Berlinben és Cannes-ban mesélt nekünk e dédelgetett projektjéről és karrierjéről.
A Mielőtt felkel a napban a pesti gyorssal érkezett Bécsbe, hogy beleszeressen Ethan Hawke-ba. Aztán Budapesten forgatta a Bűn és bűnhődés tévéváltozatát. „Nem lett jó film”, mondja tárgyilagosan, és megvonja a vállát. Az anyatejjel szívta magába a művészeteket színésznő édesanyjától, színházrendező apja pedig színi leckéket adott neki otthon. „Nagyon szégyenlős voltam, de a színpadon nagyon laza és szókimondó tudok lenni, főleg ha koncertet adok. Legbelül azonban rettentően bizonytalan egyéniség vagyok. De kell ez a félelem. Ebből jön az adrenalin. Olyan ez, mint amikor a drogtól elszáll az ember. Ha nem lennék megrettenve, talán nem is űzném ezt a szakmát.” Az otthoni képzés olyan jól sikerült, hogy rendezőinek névsora kitesz egy kisebb filmlexikont: Godard, Kiesłowski, Saura, Jarmusch, Tavernier, Schlöndorff, Percy Adlon, Leos Carax, Agnieszka Holland, Alan Rudolph, Roger Avary.
Lassan két évtizede, hogy felkerekedett, és elment Amerikába. Miért?
Filmezést akartam tanulni, hát beiratkoztam a New York Universityre. Nem voltam boldog Franciaországban. Kifejezetten szörnyen éreztem magam. A mai napig fenntartásaim vannak a francia emberekkel és a mentalitásukkal szemben. Egyszerre szeretem és gyűlölöm az országot. Az sem segített, hogy nem volt ínyemre a szabály, miszerint negyvennél idősebb rendezőkkel kell „randizgatnom”, hogy szerepeket kapjak. [Emmanuelle Seigner és Polanski valamint Sophie Marceu és Andrzej Zulawski házasságára is utalhat ezzel – K.L.] Én mindig a fiatal srácokhoz vonzódtam. A forgatáson is folyton a segédoperatőrökbe szerettem bele, akik a filmfőiskoláról jöttek gyakornokként. Nemrég találkoztam egy francia ügynökkel. „Hajlandó vagy partikra járni, ebédelni, és ’együtt lógni’ filmesekkel?” Úgy érti, vadidegenekkel, csak mert talán adnak nekem munkát?! Isten ments! Nem szeretem mások fenekét nyalni! A véleményemet nyíltam kimondom, és hiszek abban, hogy a résistance nemes dolog. Ezért tettem szert kétes reputációra a franciáknál.
Milyen forgatókönyveket írt az egyetemen és utána?
Sokat és sokfélét. Romantikus vígjátékot éppúgy, mint horrorfilmet vagy sci-fit. Mind meglehetősen sötét történet. Ez valahogy könnyen jön nekem. Ne kérdezze, miért. [Nevet.] Ugyanakkor az is igaz rám, hogy imádom az életet.
A Mielőtt lemegy a nap és a 2 nap Párizsban női főszerepeibe mennyire írta bele magát?
A korosztályombéli nőket akartam megörökíteni. Azon nők lányait, akik a 60-as években részt vettek a szexuális felszabadulás forradalmában. Anyám is ilyen. Velejéig feminista. És engem is ennek szellemében nevelt.
Milyen volt ezután olyan erőskezű rendezővel dolgozni, mint például Kiesłowski?
Éppen azt szerettem benne, hogy annyira kontroláló egyéniség. Mert pontosan tudja, mit csinál. Ez mindig békével tölt el engem, mert nagy segítséget jelent. Sokat beszélgettünk a forgatókönyvírásról, tudta, egy nap rendezni szeretnék. Robert Flaherty volt a kedvenc filmese. Azt mondta: „Sosem más filmekből merítek ihletet, hanem az élet dolgaiból, a megfigyeléseimből, vagy a lapokban olvasott eseményekből.” Egyébként nagyon száraz, sőt sötét humora volt. Mindig a halálról viccelődött, ami aztán be is következett.
Mennyire nehéz a kamera mindkét oldalán helytállni, rendezőként és főszereplőként?
Nem nehezebb, mint egy makrancos színészt irányítani, aki beleköt mindenbe. Ma már amúgy is rögtön mindent vissza lehet vetíteni a monitoron, nem veszlődik el az ember.
Ön sosem volt nehezen kezelhető?
Nem. Inkább törékeny. Nekem ezzel azonos a színészet. Egyesek persze tehetnek úgy, hogy iparosként végzik a melójukat, de a többség túlérzékeny, mert meg kell nyílnia. Amikor Ethan Hawke-val közösen írtunk, biztosan álltunk a talajon, játszi könnyedséggel hoztunk döntéseket, de amint forgatásra került a sor, visszajött az összes benső bizonytalanságunk. Pályám kezdetén együtt játszottam egy francia színésznővel, aki förtelmesen bánt velem. Olyannyira megsérültem ettől, hogy majdnem otthagytam a színészi pályát. Egy rendező pedig pofon vágott a forgatáson.
Európában történtek az incidensek?
Naná. Amerikában rég beperelték volna őket az ilyesmiért.
Megnevezné az illetőket?
Nem. A reakcióm nagyon is normális volt. Nem tűröm a fizikai erőszakot. Az nem normális. Az sem, hogy a meghallgatáson le kell vennem a ruhámat, csakhogy a direktor úr gyönyörködhessen bennem. 14 éves létemre egy 50-es rendező le akart velem feküdni. Ez pedofília. A francia színésznők felvették azt a gyakorlatot, hogy rutinosan lefekszenek a rendezőikkel. Szerencsére már rég kinőttem abból a korból, hogy ilyen szempontból érdekes legyek a filmeseknek. És a magánéletemben távol tartom magam a kollégáimtól.
Miért ragadta meg a képzeletét annyira Báthory Erzsébet figurája és sztorija, hogy éveken át küzdjön a filmre viteléért, azután is, hogy a magyar koproducer 2007-ben kilépett?
Vannak bennünk közös vonások, de nem fedem fel azokat. Olyan apró motívumba rejtettem el a filmben, hogy senki nem jön rá. Nem vagyok olyan hiú mint ő, soha nem teszek semmit a külsőmért. Én is megszállott, és nagyon tetszett az, ahogyan hajszolja az öröklétet. Szerintem ez gyönyörű szenvedély. Megragadott benne, hogy személyiségének van egy kegyetlen és egy gyönyörű oldala. A történet egy pontján fülig szerelmes egy nála jóval fiatalabb fiúba. [Talán itt a személyes inspiráció – K.L.] Befolyásos és okos asszony – ebben nem hasonlítunk egymásra. [Nevet.]
A főiskolán sok színdarabot tanulmányoztam. És nagyon izgalmasnak találtam, hogy Shakespeare műveiben Hamlet a legháromdimenziósabb karakter. Őrült, de józan. Undok, de érző szívű. Tele paradoxonokkal. Ilyennek láttam Báthoryt. A fekete oldalt választotta, de sokkal több ennél. Átmenet a(z amerikai bűnöző) Charles Manson és (a 723 romantikus lektűrt jegyző írónő) Barbara Cartland között.
Kutatott is, hogy leellenőrizze, valóban ilyen volt-e?
A cselekmény tényeken alapul, sok kutakodást végeztem Báthoryról, és a körülötte lévőkről, például Nádaszkyról is. [Nádasdy! – K.L.] De fikciós műveket nem olvastam róla, mert nem akartam, hogy elvigyenek más irányba. Nem biztos, hogy történelmileg helytálló Erzsébet jellemrajza. Nem vagyok magyar, és tudom, hogy lesznek olyanok, akik elégedetlenek lesznek amiatt, hogy egy francia csinál filmet egy magyar grófnőről. A legjobb kosztümös film az én szememben a Veszedelmes viszonyok, amit egy brit filmes rendezett, angol nyelven, amerikai színészekkel! Kit érdekel? A sztori szellemiségét kell megragadni, csakis ez számít. Nekem Erzsébet széteséséről, az öregedésbe és a halálba való belenyugvás hiányáról, s a lehetetlen, beteljesületlen szerelemről szól ez az történet. Nagy csatajelenetek és látványos akció nélkül, a karakterekre koncentrálva, akárcsak a Veszedelmes viszonyokban.
Hol szeretne lenni az életben 10 év múlva?
Remélem addigra még több film lesz a hátam mögött rendezőként. Következő rendezésemet szatírának tervezem, háború és média kapcsolatáról, az elmúlt évek tükörképeként. A címe: Világháborúk és egyéb mulatságok az esti híradóban.
