A Báthory Erzsébet-mítosz, -élettörténet újabb filmes egyvelegbe lett mártva. Ezúttal egy szlovák szuperrendező szuperprodukciójaként kel életre a mese, mi meg ismét az orrunkat lógatva húzódunk el a vászon elől. A vérfürdőből, a drakulanénikből, a hamis történelmi rekonstrukciókból elég volt – ilyen formában, legalábbis.
Jakubisko életművének talán legmélyebb alkotói pontjára süllyedt. Semmit újat nem hozott magával a jól ismert képi bravúrokon kívül, némi gyengébbet annál inkább. Minden egyes „új”, amit látunk a filmben, ötletficamnak, elméleti vagy technikai malőrnek bizonyul, és ezt nem képes menteni semmiféle grandiózus életrajzi mozzanat, filmzene vagy netán egetrengető színészi játék sem (nem kell aggódni, egyikben sem lesz részünk).
A cselekmény (habár biztosan nem szorul részletezésre) végigvezet Báthory Erzsébet (Anna Friel) életének egyszer fent- és egyszer lent-jein, és határozottnak tűnő szándékkal igyekszik demitizálni a nézőközönség fejében kialakult vérfürdős nénit. És innentől kezd csorogni előttünk a zakuszkafilm, amiben beszélt nyelvek, stilizációs eszközök, mesebeli karakterek kavarognak, fortyognak. A film Jakubisko első angol nyelvű alkotása, de magyarul is eldurran benne egy-egy „kurva oniad”, „ájmeg kurvo” vagy „hájrá Ferensz”. Kevésbé, mint a Pokolba taszítva magyar nyelvű átkát vagy számtalan más magyar szófoszlányt filmekben, de elnézzük – csak akkor legalább angolul tudtak volna. Kín hallgatni.
A filmben nem maradhatott el Jakubisko meseszerű fokozása és ábrázolásmódja (lásd Holle anyó / Perinbaba), így narrátor kíséri a történetet és a vámpirizmus plusz a „ki-tudja-mi-volt-akkor-Erdélyben” szinte állandó jelzője lesz a produkciónak. Nem elég, hogy Báthory Erzsébet magával Caravaggióval kavar, de Darvuliával való misztikus kapcsolatai is rossz útra sodorják, ráadásul Thurzó György rendszeresen erőszakolja a cselédlányait. A film elveszíti valós alapját, hamis tényekre épül: Báthory Erzsébet letartóztatása azzal a váddal, hogy megölte a cselédeit történelmi abszurdum, hiszen abban a korban a nemesek halálra kínozhatták, sőt, ok nélkül meg is gyilkolhatták szolgáikat. És ha a tények nem tetszenének, a film legkedvesebb apró torzszüleményének külön bekezdést szentelek.
Egy dolgot biztosra állítok: senki nem számított ezen film hallatán görkorcsolyázó keresztény kémpapokra. S ha nem elég, még síelnek is. Ez az egyetlen fél perc a filmben, amire büszke vagyok, hogy láthattam. Tönkreteszi minden történelmi rekonstrukcióval kapcsolatosan felmerülhető elvárásomat, és a síeléssel ezt nekem egy még újabb szintre emelik. A műfajt illethető humorérzéket félretéve: ismét csak kín látni.
Visszatérve a zakuszkafilm fogalmához, én azt hiszem, megtudtam mindent: hogy cselédlányt erőszakolni nem jó, a fiatal olasz festő karizmatikus, a görkorcsolyázó papnövendék is érző ember, a vámpírok pedig nem léteznek. Viszont egy dolog kimaradt, pedig Ő a film címe! A narrátor saját szavaival mondja, „ez a film Báthory Erzsébet életéről és haláláról szól”, de éppen Báthory Erzsébetről nem tudunk meg semmit, azon kívül, hogy élt és halt. A színészi játék sem emeli semmivel magasabbra a szintet: egy Caravaggio-karakter (Hans Matheson) többet elért, mint Anna Friel Erzsébetje 120 perc alatt.
Nem csodálom, hogy alig hallani a filmről1. A fényképezésén kívül, ami tényleg pontra van téve – úgy a színvilágot, mint kameramozgást tekintve – nagyon nehéz dicsérettel illetni a filmet. Jakubisko-fanatikusok és erdélyi filmkedvelők (erdélyifilm-kedvelők): csalódni tudni kell!
1 A magyarországi mozis bemutató már hosszú hónapok óta csúszik, és már az sem valószínű, hogy a sejtett államközi-, illetve történelmi problémák miatt bekövetkezik. Ezalatt Romániában a film megjelent DVD-n, meglepően helyes magyar neveket tartalmazó román felirattal. – a szerk.