Kevés tökéletes, vagy legalábbis ahhoz közeli film készült a történelem során, de a Mad Max: A harag útja egészen biztosan közöttük van. George „Sokoldalú” Miller adrenalinbombája úgy feladta a leckét mindenkinek, hogy azóta is csak próbál felzárkózni mellé a filmes világ többi része. Sajnos úgy tűnik, még saját maga is.
Csaknem tíz év telt el azóta, hogy a Tom Hardy által játszott marcona címszereplőt – mondhatnánk főhősnek is, de mind tudjuk, hogy A harag útjának Furiosa volt az igazi főszereplője, Max csupán korrektül kisegítette – elkapta egy csapat fehérre mázolt háborús fiú, akik a nyolchengeres motort és „halhatatlan” főnöküket, Joe-t istenítik. Az azóta eltelt időben nem egy poszapokaliptikus sci-fi és, egészen pontosan, három Halálos iramban rész is megjelent, de azóta sem sikerült senkinek a nyomába sem érni Miller tökéletesen pörgő, kétórásra csiszolt őrületének.
Lenyűgöző őrület a MAXimumon – George Miller: Mad Max: Fury Road / Mad Max: A harag útja
Már az előzetes alapján sejteni lehetett, hogy az eredeti Mad Maxet is jegyző George Miller harminc évnyi maxtelenség után nagyon szórakoztató és látványos esztelenséggel kelti életre mai technikával és filmes nyelvvel a sivatagi pusztaságban száguldozó egykori rendőr karakterét. De hogy ekkorát üssön ez a film, arra nem lehet eléggé felkészülni.
A harag útjának gyakorlatilag nincs egy fölösleges másodperce sem, és, ami még meglepőbb, tuljdonképpen forgatókönyve sem volt, az előkészítési fázisban csupán számtalan storyboardon létezett. Többek között ennek is köszönhetően maga a forgatás nem volt egy örömünnep a résztvevők számára, a katasztrofális időjárási körülmények és az elképesztő (és jórészt valós, nem CGI-s) kaszkadőrmutatványok mellett a legtöbb színésznek fogalma sem volt, hogy a filmnek épp melyik jelenetét veszik fel, vagy hogy hogy haladnak vele. Az évekig tartó, kemény munka azonban meghozta gyümölcsét, és a 2015-ben bemutatott negyedik Mad Max-mozi minden idők egyik legjobb akciófilmjévé avanzsált.
A film lezárása annyira pontra tett volt, hogy nem igazán hagyott helyet a folytatásnak, így érthető, hogy inkább egy előzményfilmmel „folytatta” a lassan 80 éves Miller a sagát. A Charlize Theron által játszott, kopaszra nyírt sofőr, Furiosa története adta magát a kibontáshoz, hiszen viszonylag keveset tudtunk meg a hátteréről, illetve arról, hogy Halhatatlan Joe egyik fővezére miért állt neki megszöktetni a főnök „nagyra” értékelt, leginkább tenyészállatként tartott feleségeit.
Az már megy másik kérdés, hogy azzal, hogy most már konkrét neveket kapcsolhatunk Furiosa múltjához, valójában mennyivel léptünk előre a megismerése terén. A Furiosa két és fél órája sajnos sokkal inkább azt példázza, hogy a meg nem válaszolt kérdések sokszor izgalmasabbak, mint azok, amelyekre választ kapunk (kérdezzük csak meg a Lost-rajongókat): ugyan messsze van attól, hogy rossznak, unalmasnak vagy fölöslegesnek nevezzük, de a patinás elődnek a nyomába sem érhet.
Furiosa (fiatalon Alyla Browne, felnőttként Anya Taylor-Joy) története pontosan ott indul, ahol várnánk: a mérgező sivataggá vált Földön, talán az egykori Észak Sark helyén megbúvó Zöld helyen egy idilli, nők által vezetett, paradicsomi kolóniában, ahonnan édesanyjával együtt martalócok elrabolják. A dacos tekintetű kislány ezután a hatalmas motorosbandát vezető Dr. Dementusként ismert (Chris Hemsworth) hadúr szolgálója lesz, aki meglehetősen nagy ambíciókkal gazdagodik: meg akarja dönteni Halhatatlan Joe Fellegvárát, ehhez pedig le akarja igázni a másik két ismert települést, a benzint szolgáltató Gastownt, és a fegyveres bandák lövedékeit szolgáltató Golyófarmot. Mindeközben Furiosa próbál túlélni, a karjára tetovált csillagtérkép segítségével pedig egy nap visszatérni tervez törzséhez. Ebben a világban azonban minenféle érvényesüléshez jármű kell és fegyver, a vezetési tapasztalat sem hátrány, úgyhogy a hadurak vad rendjében kell egyre fennebb tornásznia magát az olajos homlokú amazonnak.
Minden kortárs akciófilmhez viszonyítva teljesen jó a Furiosa: látványos, élvezetes, koherens, az alakítások is korrektek – talán egyedül Chris Hemsworth komolyan vehetetlen kissé, de lehet, hogy leginkább a marveles előélet tevődik rá a játékára, és emiatt nehéz önmagában személni és megítélni. De a végletekig lecsupaszított A harag útjához képest mindenképpen bőbeszédűbb, klisésebb, terjengősebb a Furiosa. Két és féle óra nem éppen kettő, főleg, amikor több évtizedet mesél el a film, számos helyszínen. Itt már egy sokkal megszokottabb, sematikus töténetvezetést kapunk, erősen motivált címszereplővel, őt akadályozni igyekvő gonoszokkal, néhány őt segítő jóval. Az átlag prequel-problémába is beleesik Miller filmje: tudjuk, hogy a történetnek mi lesz a vége, tehát a feszültség egy része alapból hiányzik, ennek ellenére a film pont ott ér véget, ahol A harag útja kezdődik, a bábuknak a helyükre kell kerülniük, és ez meg is történik.
Ebből a szempontból (és sok másból is) leginkább talán a Zsivány Egyeshez lehet hasonlítani a Furiosát: mindkettő egy kissé fölösleges előtörténetet mesél el egy amúgy kiváló filmhez, ráadásul szinte frame-re pontosan ott ér véget a sztori mindkettőben, ahol a nagy elődé elkezdődik. Így ha másra nem is, arra mindenképp jó lesz a Furiosa is, hogy még több emberrel megnézesse A harag útját, emiatt pedig már nem is tudunk igazán haragudni rá. És sosem árt még eggyel több Miller-féle autósüldözés, tanuljon tőle Hollywood, és legfőképp Vin Diesel és csapata.
