A nyitógálán újabb rövid és csattanós fesztiváltrailereket láthattunk arról, hogy ki mire használja a Kristály Glóbuszt. Vera Chytilová, Harvey Keitel, Miloš Forman és a jóízűen horkoló Danny De Vito mellett feltűnt Andy Garcia, aki saját otthonába próbál betörni a súlyos szoborral, Jiří Menzel pedig fiatal takarítónője hátsó fertályát vizslatja a kristálygömbön keresztül.
Ha az időjárás nem is, a filmek annál inkább kedveztek a cseh fürdővárosba látogató fesztiválozóknak. Külön öröm, hogy idén a magyar filmek szép számmal szerepeltek a programban: Pálfi György filmje, a Nem vagyok a barátod a Kristály Glóbuszért szállt versenybe, de bemutatták Sopsits Árpád A hetedik kör című alkotását, valamint Mátyássy Áron Utolsó idők című filmjét is, Fonyó Gergely Made in Hungáriáját pedig a Variety című rangos filmes szaklap kritikusainak válogatásában, a Variety Critics’ Choice-ban tűzték műsorra. A fesztivál másik magyar vonatkozása: a dokumentumfilmes szekció zsűrijének elnöke idén Báron György volt. Az ünnepélyes hangulatot azonban igencsak lehúzta Shana Feste The Greatest című nyitófilmje, amelyben Pierce Brosnan és Susan Sarandon gyászolja autóbalesetben elhunyt tinédzser fiát.
A Kristály Glóbuszt ezúttal a Frédéric Dumont rendezésében készült belga–kanadai Angel at Sea kapta. Kimerítő lelki terrort ábrázol, és nem ez volt az egyetlen „kegyetlen” film a versenyszekcióban: idén a szokásosnál is több gyötrődő, önmarcangoló és önmagát kereső embert láthattunk a vásznon. Isabelle Huppert például férje hűtlenségének láttán dönt úgy, hogy megválik minden emlékétől, értékétől és egy elhagyatott villában kezd új életet. A Benoît Jacquot rendezte Villa Amalia újabb bizonyíték Isabelle Huppert tehetségére, aki egyedül kénytelen elvinni a hátán az egyébként meglehetősen vontatott és szinte teljesen érdektelen alkotást. Huppert egyike volt az idei fesztivál díszvendégeinek, akik Kristály Glóbuszt kaptak munkájuk elismeréseként, a legnagyobb sztár azonban vitathatatlanul a szintén Kristály Glóbusszal kitüntetett színész, John Malkovich volt, aki számtalan filmben és színházi darabban bizonyította színészi képességeit, de rendezőként is bemutatkozott már (The Dancer Upstairs / Táncos a házban, 2002). Az amerikai színészt a kötelező sajtótájékoztató és interjúk mellett egy mesterkurzus erejéig a nagyközönség is faggathatta nem mindennapi színészi pályájáról.
A fesztivál elismerésben részesítettet Antonio Banderast is, aki latinos temperamentumával némi derűt hozott az esős és szomorkás időbe. Banderas, Malkovichhoz hasonlóan az itteni közönségnek is bemutatta első rendezését, a Forró zápor (El camino de los ingleses / Summer Rain) című 2007-es filmjét.
Nemcsak a közönség tetszését nyerte el a Whisky with Vodka című versenyfilm, rendezője, Andreas Dresen átvehette a legjobb rendezőnek kijáró díjat is az iszákos és korosodó színész történetéért, amelynek szerepében Henry Hübchen remekelt – ám a zsűri mégis inkább Olivier Gourmet, a már említett Angel at Sea című film főszereplője alakítását díjazta a legjobb férfiszínésznek kijáró díjjal a maga és családja (elsősorban fia) életét is megkeserítő, súlyos depresszióban szenvedő apa megformálásáért. A legjobb női alakításért járó díjat az alkoholista színésznőt alakító, dán Paprika Steen vehette át az elsőfilmes Martin Pieter Zandvliet Applause című filmjében nyújtott megrendítő szerepléséért. A zsűri különdíját egy iráni film, Abdolreza Kahani Bisje (Twenty) vitte haza, de nem ez volt a programban az egyetlen említésre méltó iráni film. Az Horizons szekcióban mutatták be Asghar Farhadi About Ellyjét. Az idei Berlinale Ezüst Medvével kitüntetett alkotása egy baráti társaságról szól, amelynek egyik tagja, Elly nyomtalanul eltűnik, keresése közben pedig újabb és újabb titkok kerülnek a felszínre.
A gengszterfilm és a családi dráma mezsgyéjén egyensúlyoz az ultraerőszakos dél-koreai Ddongpari (Breathless) Yang Ik-june rendezésében, de izgalmas thrillernek bizonyult a váratlan fordulatokban igencsak bővelkedő Bong Joon-ho-film, a Mother is, mely a gyilkossággal vádolt fia ártatlanságának bizonyítása érdekében mindenre képes anyáról szólt. Ugyancsak itt sikerült elcsípnem a Cannes-ban Camera d’Orral kitüntetett Samson and Delilah című filmet, amely az utóbbi idők egyik legmegrendítőbb szerelmi története két ausztrál bennszülöttről, akiket a közösség kíméletlenül kitaszít magából egy még kegyetlenebb világba. A film külön érdekessége, hogy rendezője, Warwick Thornton maga is őslakosok leszármazottja, és a Samson and Delilah volt az első olyan film volt a Cannes-i Filmfesztivál történetében, amely az ausztrál bennszülöttek problémáiról szól egy bennszülött tolmácsolásában, szinte minimális dialógussal, de annál megkapóbb képekkel és zenével. S ha már zenéről van szó, meg kell említeni Miloš Forman jazzoperáját, az A Walk Worthwhile-t, amely tulajdonképpen a szintén Forman rendezte 2007-es prágai színházi előadásnak a filmváltozata, s ha nem is olyan jólsikerült, mint a Hair, jól mutatja, hogy Formannak még mindig van érzéke a zenés darabokhoz. A sors iróniája, hogy a sajtóvetítésen a technika ördögének köszönhetően a film hang nélkül indult el, így jazzopera helyett némajátékot láthattunk, míg a technikusoknak sikerült kijavítani a hibát.
Nem kisebb várakozás előzte meg Andrzej Wajda új filmjét, a Sweet Rush-t sem, amely költői elmélkedés és a főszereplő Krystyna Janda személyes vallomása, férje, a híres operatőr Edward Kłosiński elvesztéséről. Jarosłav Iwaszkijewicz lengyel író egyik novellája adja a történet gerincét, amelyben az élet és a halál a fő téma: ennek a megfilmesítésén dolgozik a stáb, Krystyna Janda főszereplésével, melyet meg-megszakít a színésznő megrendítő vallomása férje betegségéről és utolsó napjairól. Meglehetős csalódást váltott ki Jim Jarmusch The Limits of Control című filmje, amely ugyan nem szűkölködik hírességekben (Bill Murray, Tilda Swinton, Gael García Bernal), jellegzetes jarmuschi motívumokban és a magát újra meg újra felkínáló, igencsak hiányos öltözetű Paz De La Huerta bájaiban, ráadásul az operatőr ezúttal Wong Kar-wai filmjeinek varázslója, Christopher Doyle volt, de a végeredmény mindezek ellenére ugyancsak gyengécskére sikerült.
Karlovy Varyban azonban nem szokás a gyenge filmek miatt panaszkodni, mert ennél jobb ürügy nem is kell ahhoz, hogy a kényelmetlen székeken elgémberedett sajtósok megmártózzanak a Thermal Hotel úszómedencéjében vagy pihentető masszázst vegyenek valamelyik helyi gyógyfürdőben.
.jpg)
