A csokoládé édes és finom, sokan szeretik. Boldogsághormonokat szabadít fel az agyban, és kellemes érzetet okoz bármelyik fajtája. Van, aki a tejeset szereti, van, aki a keserűt, de létezik fehér-, és mogyorós is. Édeskés, sokszínű és változatos, mint az idei Filmszemle hangulata, ahol a közönség megismerkedhetett az elmúlt év magyar filmtermésével. Látva a művek sokszínű, eklektikus vonulatát, az idei jelkép, a rózsaszín papírba csomagolt, két oldalán perforált mogyorós csoki filmszalag, igazán találó volt.
Bemutatkoztak új, fiatal rendezők, akik a friss, üde hangot képviselték az idei szemlén, de ugyanakkor láthattuk a szakma idősebb mestereinek munkáit is, akik már szinte kötelező módon kerültek be a versenymezőnybe. Hogy kié lesz majd a pálma, még csak sejteni sem lehetett az eredmények kihirdetéséig, mivel élesen különböző stílusú, és különböző témájú alkotások sorakoztak fel, különösen a kísérleti- és kisjátékfilmek között.
Hogy ennek a műfajnak mi a célja és a lényege, vitatható. Egyesek szerint a mozgókép húzóágazatának a szerepét tölti be, lehetőséget biztosítva az új tehetségek bemutatkozására, ugyanakkor, mivel az anyagiak sok esetben nem elegendők a filmet forgatni szándékozók számára, a műfaji határok elmosódni látszottak. Egy ilyen művel találkozhattunk Jéli Ferenc Szép halál volt című kosztümös kisjátékfilm hosszúságú, nagyjátékfilmszerű kísérletében is, főleg az érett alkotók körében. Az 1848-as forradalmat követő Haynau féle megtorlásokat mutatja be Kazinczy Lajos, Kazinczy Ferenc költőnk fiának alakjával a középpontban. A börtönbe került szabadságharcos gondolatait, visszaemlékezéseit és az iszonyú kihallgatások sorozatát dolgozza fel klasszikus stílusban, mely úgy ringatta álomba a közönséget, mint ahogy az egyik filmbéli jelenetben, a Kazinczyt kihallgató tábornok mögött lévő katonát is álomba ringatott a kihallgatás vontatott menete.
De a versenyprogramba bekerült tizenhat kísérleti- és kisjátékfilm között találkozhattunk érdekes és izgalmas művekkel is, mint Nyitrai Márton 601-s gegfilmje, melyben egy trabant és egy oszlop találkozásának sokkoló élményét örökíti meg, vagy Ericka Beckmann, New York-i képzőművész Switch Center című munkája, melyben a trendek közé szorító, ezredvégi világunkból való kiszabadulást dolgozta fel. Városokat bemutató alkotások is szerepeltek, mint Buglya Sándor Homokon nőtt város című filmje, mely Kecskemétet, illetve Szirtes András (Jean Vigo Egy nagyváros szimfóniája nyomán készült), Budapestet bemutató opusa (Budapestről jut eszembe). Táncfilmek közül a legjelentősebbek, Bartók Béla műve nyomán elkészített, Siló Sándor és Juronics Tamás által rendezett Csodálatos mandarin, illetve Czétényi Csilla és Nagy Bozsoky József Tangó című filmje volt. Téma, stílus vagy bármilyen más kritérium alapján nehéz lenne csoportosítani a műveket, mivel akár mindegyik, külön-külön egy egyedülálló egységet alkothatott volna, viszont ami nagyrészt jellemezte őket, az, hogy egyik se tartalmazott semmilyen kiemelkedő drámai konfliktust, sok versenyprogramon kívüli művel ellentétben.
Talán az egyetlen kivétel Malgot István A cigány hold című opusa volt, melyben az emberi kapcsolatok bonyolult viszonyát dolgozta fel. Három, ugyanabba a börtöncellába zárt nőt összetartó érzelmi szálak kialakulását követhettük nyomon: egy fiatalkorú gyermekgyilkos cigánylányét, egy, az '56-os eseményekben részt vállaló történelemtanárnőét, és egy cigány énekesnőét, aki meggyilkolta kedvesét. A cigány énekesnőnek kegyelmet ígérnek, ha információkat szerez a tanárnő forradalmi tevékenységéről. Kettőjük bonyolult, feltétlen szeretetté átalakuló viszonyát ragadja meg a film. Ezt a folyamatot éli át a félig gyermek cigánylány, aki minden látott eseményt átszűr a saját személyiségén, és egy manipulativ célból adott, üres papírlapra lerajzol. A világmindenségnek ezt a modelljét, melyet a cella alkot, és ahol nem az etnikai hovatartozás osztja fel a társadalmat, hanem a rácson belüli és kívüli lét, kitűnő rendezéssel, markáns képi világgal jeleníti meg Malgot István. A művek sokaságában egyediségével kitűnő lélektani kísérleti filmjét sajnos semmilyen díjjal nem jutalmazták.
A kísérleti- és kisjátékfilmek fődíját Pölcz Boglárka és Pölcz Róbert Szafari című dokumentumfilm jellegű etűdje kapta meg, mely a tavalyi 32. Függetlenfilm Szemlén szintén fődíjat nyert. A 10 perces kis mű, különleges témavilágával letaglózta a budapesti közönséget. Egy pusztába levő, romák lakta település hétköznapi pillanatait mutatta be, Pachelbel zenéjét használva aláfestésül. A felvételeket a film alanyaival való több éves ismerkedés előzte meg. Egy olyan életforma lenyomatát dokumentálta a jövő számára fekete-fehér, néhol naranccsal és vörössel átszínezett képekben, amely lehetséges, hogy nem sokáig marad már fenn.
A kísérleti- és kisjátékfilm rendezői díját Forgács Péter kapta Bibó breviárium – A püspök és filozófus I. című privátfilmes sorozatának újabb darabjáért. A kitűnően komponált képsorok Bibó István, a 20. század legnagyobb magyar politikai gondolkodójának életét, humanista egyéniségét, tiszta meglátásait a szelídség hatalmáról, a harag hiábavalóságáról és más gondolatokról mutatták be korabeli felvételeken, Szemző Tibor visszafogott zenéjétől kísérve. Muhi Andrásnak, az Inforg Stúdió vezetőjének ítélték oda a kísérleti- és kisjátékfilm kategória produceri díját Bodó Viktor Citromfej, illetve Kálmánchelyi Zoltán–Stefanovics Angéla–Végh Zsolt trió által rendezett Legkisebb film a legnagyobb magyarról, avagy ha nincs kéz, nincs csoki című művekért, melyek közül az utóbbit mínuszos költségvetésből készítették el. A rendezőtrióban sem csalódhatott a közönség, korábbi munkájukhoz hasonlóan (Pesti mese: Óz a nagy varázsló, Úristen@menny.hu) egy újabb remekbe szabott, fergeteges humorú szatírával rukkoltak elő, mellyel ugyanakkor fájóan rámutattak a filmszakma helyzetére, a forgatások körülményeire, a társadalom profitorientáltságára, arra, hogy jó reklámmal szinte minden eladható. A film három amatőr filmesről szól, akik a Millennium lázában égve, elhatározzák, hogy filmet forgatnak Széchenyiről. Nem tudnak túl sokat róla, de maga a gondolat, hogy a legnagyobb magyar munkásságát vászonra vigyék, rendkívül felemelő. Heves előkészületbe fognak, de megfelelő felszerelés hiányában, nem haladnak túl gyorsan a munkával. Néha felbukkan egy producer, aki jobbnál-jobb autókkal jelenik meg a szegényes forgatásokon, és legvégül közli, hogy a filmre már nincs szükség, mert már valaki más elkészítette. Feltűnik Jancsó Miklós is egy pillanatra, aki a városban sétálgatva, belebotlik a munkálatokba, és csodálkozva tapasztalja, hogy manapság még van olyan, akinek van pénze filmkészítésre.
Bodó Viktor Citromfej című alkotása a versenybe került filmek között markánsan képviselte a szürreális és a groteszk világát. A történet alapja az a mondás, amivel a gyerekeket szokás ijesztgetni, ha grimaszokat vágnak, hogy „Vigyázz, mert úgy maradsz!” Egy tévériporter hosszú évek fárasztó küzdelme után, megkapja a reggel nyolc órakor kezdődő híradó vezetését. Izgalmában artikulációs gyakorlatokat végez a tükör előtt, különböző arcokat próbál ki, míg végül úgy marad, és Citromfejjé változik. Mindenki elhagyja, és már csak Csőarccal lehet boldog, feltéve, ha elfogadja önmagát, valódi énjét. A hagyományos és negatív képek, valamint a szubjektív kamera gyakori használata különleges hangulatot kölcsönöz a filmnek, és jól érzékeltetik egy külső átalakulás lelki megélését. Manapság népszerű, „fiatalosnak” mondható témával rukkolt elő Dékány Barbara, a Fekete-fehér, igen-nem című filmjében. A drog, diszkó és a semmittevés világából kiszabadulni vágyó fiatal történetének újabb változatát ismerhettük meg. A Békásról Pestre kerülő leány, Lili kábítószert árul, átveri főnökét, akibe ugyanakkor szerelmes is, és aki majdnem megerőszakolja, majd mindezek után hazamegy. A lánynak az anyaggal történő leszámolása lehetett a film elkészítésének fő célja, de ez nem sikerült. A vontatott történet úgy ér el a drámai csúcspontra, hogy a néző szinte észre sem veszi.
Hasonló, de ugyanakkor a humor elemeivel is élő, Bola Bertold által rendezett Amo család című anti-szappanopera szintén nem aratott túl nagy sikert. Minden kellék megvolt benne, ami a parodizált műfajban megtalálható, kezdve a túlmagyarázó párbeszédektől, a feleslegesen összekuszált cselekményig, de ugyanakkor a humoros jeleneteket összekötő töltelék néhol túlságosan hosszúra sikeredett. Egy segélyekből és kukázásból tengődő, debreceni proli család életét mutatta be, amely a véletlen folytán egy bőrkabátba rejtett forgatókönyvhöz jut. Szorult helyzetben lévén, hamar túladnak a kabáton és a benne levő, ötezer részes brazil szappanopera forgatókönyvén, majd miután egy újsághirdetésből kiderül, hogy mindez egy debreceni rádióból tűnt el, és egymillió forintot ígérnek a megtalálónak, megpróbálják visszaszerezni. A szappanoperához illő gyermeteg történetet, poénos részeket, vontatott epizódokkal kötötte össze a rendező, ezért amikor a vetítésen a stáblista utáni, a szokásos, versenyben levő műveket követő taps elmaradni látszott, Amo mama rekedtes hangja jókor szólalt meg a nézőtérről: „Na! Mi van?! Már mindenki alszik?”
