66. Velencei Filmfesztivál – 2009. szeptember 2–12. 66. Velencei Filmfesztivál – 2009. szeptember 2–12.

Velence’s Finest

66. Velencei Filmfesztivál – 2009. szeptember 2–12.

George Clooney is imádja a fesztivált. Az elmúlt években nem volt Mostra nélküle, és persze hol máshol kérnék meg ennyiszer a kezét (még ha az idén be is volt kötve egy kisebb baleset miatt), mint az itteni sajtókonferenciákon... Herzog, Stallone, Matt Damon és még sokan mások az idei velencei mustrán.

Az idei Velencei Filmfesztivál előtt volt egy kis időm szétnézni a Biennalén. A Mostra Internazionale d’Arte Cinematografica ugyanis 1932-ben a Velencei Biennale egyik mellékeseményeként indult. A kiállítások közül kevés igazán lenyűgöző és eredeti volt, így aztán nyugodt szívvel elmondhatom, hogy bár sokak szerint a mozi ideje lejárt, és mára a jelentősége is csökkent már, a látottak alapján semmivel sincs rosszabb helyzetben, mint a képzőművészet. Díszletvárosszerű tákolmányaival idén a Lídó is úgy festett, mint egy Biennale-műalkotás: modernnek modern volt, de nem nyújtott különösebb esztétikai élményt és még véletlenül sem felelt meg semmilyen funkciónak – ha csak nem az volt a célja, hogy alaposan összezavarja az embereket, akik aztán fejvesztve keresgélték az utat a vetítőkhöz.

Werner Herzog: Bad Lieutenant

Tavaly – szerintem jogtalanul – sok panasz volt a filmekre és főként arra, hogy nem jelentek meg igazán nagy sztárok. Idén sikerült több hírességet a Lídóra csábítani és több neves rendezőt rábírni arra, hogy a csak pár nappal később kezdődő Torontói Filmfesztivál előtt, ide Velencébe időztsék filmjük Európai premierjét. Werner Herzog nem győzött áradozni arról, mit jelent neki, hogy négy évtized után végre versenyben szerepelhet filmje a Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans, sőt nem is egy film, hanem rögtön kettő. A meglepetés versenyfilm a Herzog rendezte és David Lynch producerségével készült My Son, My Son, What Have You Done volt – amire mi is csak a fejünket fogtuk: Herzog fiam, mit tettél?! Persze, ha a rendezői szándék egy Herzoggal vegyített Lynch-paródia volt… A harmadik egy Herzog rövidfilm volt, a La Bohème. A két maratoni hosszúságú versenyfilm és a két sajtókonferencia után már kicsit elegem lett a valaha sokkal jobb filmeket készített német rendezőből, aki idén lépten-nyomon Marco Müllernek, a fesztivál igazgatójának hálálkodott ezért a megtiszteltetésért, hogy nemcsak, egy, de rögtön két filmjét is versenybe válogatta, ami valóban szokatlan dolog.

George Clooney és Matt Damon Velencében

George Clooney is imádja a fesztivált. Az elmúlt években nem volt Mostra nélküle, és persze hol máshol kérnék meg ennyiszer a kezét (még ha az idén be is volt kötve egy kisebb baleset miatt), mint az itteni sajtókonferenciákon. Idén az egész világot bejárta már annak a meleg pasinak a vetkőző jelenete, aki egyszál nyakkendőben és alsógatyában kérlelte Clooney-t, hogy válassza őt, de legalábbis egy csókot adjon neki.

Az utóbbi években úgy festett, mintha valamelyik Romero-filmből menesztették volna a korosodó Sylvester Stallone-t, ám a Mostra alkalmából a sztár igencsak kivasalt arccal mosolygott a „Jaeger-LeCoultre Glory to the Filmmaker Award” átadóján, melyet olyanok kapnak, aki jelentős lenyomatot hagytak a kortárs filmművészeten. Stallone viszonzásul elhozta a 2008-ban készített Rambo IV rendezői változatát! Ha már szóba került George A. Romero neve, legtöbbünk meglepetésére az ő filmje a Survival of the Dead is benne volt a Venezia 66, azaz a hivatalos versenyprogram 25 filmből álló összeállításában, melyek közül a tajvani származású, Amerikában élő Ang Lee vezette héttagú zsűri választotta ki a nyerteseket. A zsűri tagja volt Joe Dante horror rendező, akinek a The Hole című hátborzongató filmje ezúttal 3D-ben riogatta a velencei közönséget.

John Lasseter Velencében

De bemutatták itt az idei Cannes nyitófilmjét, a Fel! című, szintén 3D-s Pixar-animációt is, azzal az apropóval, hogy munkásságuk elismeréseként a fesztivál Arany Oroszlánnal tüntette ki John Lassetert és a Pixar rendezőit. A hosszúra nyúlt sajtótájékoztatón a Pixar-csapat nem győzte bizonygatni, hogy nem ismernek sem lehetetlent, sem határokat, ha animációról van szó, és a jövőben is mindent megtesznek azért, hogy a szívvel és lélekkel írt történetek a lehető legkáprázatosabb látványvilágot varázsoljanak a nézők elé. Ezzel nincs is gond, a gond inkább azzal van, vajon a mozik mennyire vannak erre felkészülve. Idén ugyanis Velence is próbált átállni a korszerűbb digitális vetítőkre, minek köszönhetően félórás, háromnegyedórás késésekkel érkeztek a filmek, de volt olyan, amikor a film ugyan jött, de az olasz felirat csak percekkel később érkezett hozzá, mint Todd Solondz Life During Wartime című filmje esetében. Pedig az elmúlt egy-két évben ritkán adódtak ilyen bakik. A Mostra kínosan ügyelt arra, hogy pontosan indítsa a vetítéseket, mert korábban bizony igencsak rossz híre ment a világban pontatlansága és szervezetlensége miatt. Nem kevés füttyögés és olaszos bekiabálás adta Solondz filmje alá a hangulatot, az mégis megkapta a legjobb forgatókönyvnek járó díjat.

Todd Solondz: Life During Wartime

Sokan várták velem együtt, de – velem ellentétben – többeknek csalódást okozott a Valhalla Rising. A Valhalla a germán mitológia szerint a mennyben elhelyezkedő égi palota, melyben a hősi halált halt nagy harcosok sorakoznak és ahová szivárványhídon keresztül vezet az út. A Pusher trilógiának és a Bronsonnak köszönhetően kult státuszba lépett Nicolas Winding Refn filmjéből mindez alig sejlik ki. Olyan ködös az egész történet, mint az a ködpára, amin át kell kelnie a rabszolgaságból magát felszabadító legyőzhetetlen harcosnak (a Casino Royalból ismert Mads Mikkelsen), hogy ’végleg hazatérjen’. A harcos egyetlen útitársa és tolmácsa egy kisfiú, mert a Mikkelsen által alakított One-Eye nem csak félszemű, de egy mukkot sem szól az egész film alatt. Refn filmje a barbár korhoz mérten brutális, többeknek talán túlságosan is, de legalább nem magyarázza agyon és ferdítgeti ide-oda az eladhatóság kedvéért a mitológiát, mint hollywoodi társai. Komoly sportmúltjának köszönhetően Mikkelsen tökéletes választás a harcos szerepére, csakúgy, mint a skót felvidék holdbélinek tűnő tájai.

Nicolas Winding Refn: Valhalla Rising

Komolyan tartottam tőle, hogy a Trója, a Mennyei királyság vagy a 300 mintájára készült hollywoodi mese lesz belőle, de inkább a nyáron Edinburgh-ban látott Van Diemen’s Land nyers drámaiságát és erőteljes képeit idézte, rajtam kívül kevesek örömére. Jóval nagyobb közönségsikert aratott a versenyprogram hongkongi nevezettje, Soi Cheang Yi ngoi (Accident) című filmje, melynek a tökéletes időzítésű akciójelenetek nagyágyúja, Johnnie To volt a producere. Megtanulhatjuk belőle, hogy véletlen balesetek márpedig nincsenek. Egy bérgyilkos banda mérnöki pontossággal megtervezett baleseteknek álcázza a megbízatásokat. Aztán egyszer csak egy „balesetben” meghal a banda egyik tagja. Mivel a műveletek kieszelője, The Brain, azaz Az Agy (Louis Koo) tudja a legjobban, hogy nincsenek ilyen véletlenek, az a szörnyű gyanúja támad, hogy valaki őket is el akarja tenni láb alól. Francis Ford Coppola Magánbeszélgetés (1974) című filmjének alaptémája köszön vissza, amikor a paranoia elhatalmasodik a profin.

Patrice Chéreau Persécution című filmjében a féltékenység és a bizonytalanság, valamint a kontrolálatlan érzelmek hatalmasodnak el a figurákon, míg a nézőn inkább az unalom diadalmaskodik. Chéreau legújabb alkotása messze elmarad 2001-es Intimitás című filmjétől, mely szintén nem festett fényes képet a kapcsolatokról, de a maga nyersességében is tele volt érzelmekkel. Itt valahogy több volt a vásznon látható nagy érzelem, de közel sem mondott annyit a kapcsolatokról. Akik a végéig maradtak, éppen erre vártak az utolsó pillanatig, de ezúttal hiába. Ennél már jobb volt Claire Denis filmje, a White Material, mely az egykori afrikai francia gyarmatokon játszódik. Isabelle Huppert makacs kávéültetvény-tulajdonos, aki törékeny termettel, de vasakarattal küzd azért, hogy betakarítsák a terményt, amikor a polgárháború már az ő ültetvényüket is eléri és gyerekhadseregek fosztogatják a környéket. Ez utóbbi népszerű téma manapság, mert 2008-ban Jean-Stéphane Sauvaire is készített már, egy nem is akármilyen filmet erről Johnny Mad Dog címmel, melynek Mathieu Kassovitz volt a producere. Denis filmjének egyetlen karakterét sem sajnáljuk igazán, senkinek a tragédiája nem vált ki különösebb megrendülést belőlünk, éppen ezért nehezebb elfogadni a White Materialt, mely Isabelle Hupper központi figurája nélkül még ennyi nyomot sem hagyna bennünk, főleg a 2008-ban itt bemutatott, tökéletesen eltalált és remekbe szabott 35 Rhums után, mely Denis pályájának egyik legkiemelkedőbb darabja.

Claire Denis: White Material

Velence mindig is nevezetes volt az ázsiai filmek iránti elkötelezettségéről. Ez lehet hát a magyarázata, hogy versenybe válogatta a Tetsuo the Bullett Man-t. Megjegyzem a rendező, Shinya Tsukamoto (ő jegyzi többek közt a Nightmare Detective-et 2006-ból és az előző két Tetsuo-filmet is: Tetsuo, the Iron Man, 1989 és Tetsuo II – Body Hammer, 1992) neve alapján akár jó is lehetne a film, de a Tetsuo-trilógia harmadik része egy teljesen szimpla zsánersztori. Ember és gép kapcsolatát feszegeti sok hangos és sokkoló látványelemmel, kétségtelenül a hangulathoz illő fémes színekkel, de a soványka, sőt helyenként bugyutának is nyugodtan nevezhető történettel. Videoklipnek egy éjféli alternatív műsorban 5–10 perc tökéletesen elég lenne belőle, de így még a csupán 79 perces játékidő is elviselhetetlenül hosszúnak tűnik belőle.

Steven Soderbergh mindig is szerette az úgynevezett ’issue based’ filmekkel körüljárni egy-egy problémát, és ez megy is neki, mert az Erin Brockovich, zűrös természettel (2000) is szép kis sikert aratott. A The Informant! a jólfésült (80-as évek Diether Bohlen frizura), válltömős zakóban feszítő, a szerep kedvéért alaposan kigömbölyödő Matt Damonnal a főszerepben, azonban nemigen hoz majd ekkora elismerést, legalábbis a velencei fogadtatás alapján. Soderbergh a tőle már jól ismert és korábban jól bevált panelekkel és jó aláfestő zenével dolgozik, tisztességesen megírt anyagból, csakhogy az úgynevezett amerikai ’white collar’ bűnözők, azaz a hivatali csalók és FBI által felbérelt besúgók ilyen részletességgel bemutatott hazugságözöne és machinálásai európai embernek aligha érdekesek. Annál is kevésbé, mert nálunk nap, mint nap derül ki valami sokkal vérlázítóbb, mint az, hogy valaki egy jól menő magáncéget egy-két, ez esetben tizenegykét millával megkárosít. A magyarországi BKV- és MÁV-vezetőkhöz képest a Damon által alakított Marc Whitacre ugyancsak kispályás amatőr.

Steven Soderbergh: The Infomant!

Nem kispályások azonban Antoine Fuqua Brooklyn’s Finest című filmjének alulfizetett, kiégett és alaposan kihasznált zsarui, akik mind komoly válságban vannak, életük fordulóponthoz ért és ez egyik esetben sem jelent jót. Jó történet (Michael C. Martin forgatókönyve), jó főszereplőkkel (Richard Gere, Don Cheadle, Ethan Hawke) és még jobb mellékszereplőkkel (Wesley Snipes, Ellen Barkin, Lili Taylor, Vincent D’Onofrio és a gyönyörű Tawny Cypress) a Mostra’s Finest-et gazdagította.

 


A fesztivál részletes díjlistája

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Apprentice

    Színes életrajzi, filmdráma, 120 perc, 2024

    Rendező: Ali Abbasi

  • Haldoklás, de komédia (Sterben)

    Színes filmdráma, 183 perc, 2024

    Rendező: Matthias Glasner

  • A szerelem ideje

    Színes filmdráma, romantikus, 107 perc, 2024

    Rendező: John Crowley

  • Mosolyogj 2.

    Színes horror, thriller, 132 perc, 2024

    Rendező: Parker Finn

  • Venom: Az utolsó menet

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 110 perc, 2024

    Rendező: Kelly Marcel

  • A vad robot

    Színes animációs film, kalandfilm, sci-fi, vígjáték, 101 perc, 2024

    Rendező: Chris Sanders

  • Nő a reflektorfényben

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 95 perc, 2023

    Rendező: Anna Kendrick

  • Vogter

    Színes filmdráma, thriller, 100 perc, 2024

    Rendező: Gustav Möller

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat

  • The Apprentice

    Színes életrajzi, filmdráma, 120 perc, 2024

    Rendező: Ali Abbasi

  • Haldoklás, de komédia (Sterben)

    Színes filmdráma, 183 perc, 2024

    Rendező: Matthias Glasner

  • A szerelem ideje

    Színes filmdráma, romantikus, 107 perc, 2024

    Rendező: John Crowley

  • Mosolyogj 2.

    Színes horror, thriller, 132 perc, 2024

    Rendező: Parker Finn

  • Venom: Az utolsó menet

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 110 perc, 2024

    Rendező: Kelly Marcel

  • A vad robot

    Színes animációs film, kalandfilm, sci-fi, vígjáték, 101 perc, 2024

    Rendező: Chris Sanders

  • Nő a reflektorfényben

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 95 perc, 2023

    Rendező: Anna Kendrick

  • Vogter

    Színes filmdráma, thriller, 100 perc, 2024

    Rendező: Gustav Möller