A Karib-tenger kalózai legújabb részének alkotói nem haladnak a korral, és továbbra is azt gondolják, hogy egy mainstream filmbe minimális intelligenciát sem szabad becsempészni. Persze az igénytelenség a nézettségre valószínűleg nem lesz hatással, de ha már úgy döntöttek, hogy érdemes egy ötödik bőrt is lehúzni a franchise-ról, akár meg is erőltethették volna magukat.

Miközben két és fél órán keresztül nézzük A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja című ötödik részt, egy idő után kezdjünk felbosszantani magunkat az olcsó humoron, a keszekusza cselekményvezetésen, és a nullával egyenlő mondanivalón. Ekkor feltehetjük magunknak a kérdést, hogy miért zavar ez minket? Egy valaha sikeres blockbuster sokadik részére ültünk be, miért is várnánk elgondolkodtató üzenetet, esetleg árnyaltabb humort? Lehet utálni a Marvelt vagy az új Star Wars-filmeket – mert nyilván közhelyekből ezeknél az alkotásoknál sincs hiány – de elég a pár hete mozikba kerülő Galaxis őrzői második részére visszaemlékeznünk ahhoz, hogy megértsük, mekkora színvonalbeli különbség lehet blockbuster és blockbuster között. Felmerül a kérdés, hogy a Marvel stúdiót és Lucasfilmet is felvásároló Disney miért pont a kalózos franchise-t hagyja olyan szinten, mintha egy Halálos iramban- vagy egy Transformers- filmről lenne szó?

A Karib-tenger kalózai első része, A fekete gyöngy átka 2003-ban jött ki, és olyannyira sikeres lett, hogy az még valószínűleg a készítőket is meglepte. Senki nem gondolta a bemutatás előtt, hogy egy kalandpark-adaptáció közepesnél nagyobb sikert is elérhet. Sokat szokták idézni Keira Knightleyt, aki az Igazából szerelem (Love Actually) forgatása alatt mesélte el Richard Curtis rendezőnek, hogy szerepet kapott valami kalózos filmben, ami valószínűleg katasztrofális lesz. Ehhez képest Knightley Elisabeth Swannként futott be Hollywoodban, a film pedig közönség- és kritikai siker lett. Johnny Deppet alakításáért Oscarra jelölték, és a furcsán dülöngélő, iszákos Jack Sparrow kapitányként sikerült egy popkulturális ikont létrehoznia. Utána persze jött a második és a harmadik rész is, melyek szintén viszonylag jóra sikerültek. A trilógia mindhárom részét Gore Verbinski rendezte, aki nem vállalt több folytatást, így stúdió tőle függetlenül folytatta a történetet. Az Ismeretlen vizeken (2011) alcímet kapó negyedik résznél éreztük azt igazán, hogy Jack Sparrow karaktere elfáradt, ideje elengedni a szériát. Sajnos nem így történt, és bár az ötödik rész lehetett volna egy méltó lezárás – ha már a negyedik ilyen bénára sikeredett – ehelyett csak tovább rombolja a valaha szeretett franchise (és Johnny Depp) hírnevét.

Az ötödik rész úgy tud csalódás lenni, hogy valójában nem is vártunk tőle semmit. Kezdjük a történettel. Jack Sparrow ezúttal Poszeidón szigonyát keresi, mely a legendák szerint képes arra, hogy megtörje az összes tengeri átkot. Mivel Sparrow nyomában van egy szellemhajó, melynek kapitánya az a Salazar, akit Jack még fiatal kalózként csalt a halálba, a menekülést számára a szigony jelenti. Ám nem csak ő szeretné megkaparintani a mágikus tárgyat: különböző okokból az ifjú Henry és a boszorkányként üldözött asztrológus, Carina is Jackkel tart legújabb kalandján. Az időközben kalózmonopóliumot kiépítő Barbossa kapitány pedig nehéz helyzetbe kerül: vagy segít Salazarnak kézre keríteni Jack Sparrow-t, vagy a felhalmozott kincsei, a rengeteg hajója és a legénysége mind a tenger mélyén végzik.

Van, ami működik a filmben. Jó ötlet volt például lecserélni az Ismeretlen vizeken érdektelen fiatal szerelmespárját (a sellőt és a hittérítő fiút) egy új Elisabethre és Willre. Kaya Scodelario és Brenton Thwaites tehetséges fiatal színészek, akik között megvan a kellő kémia. Csak sajnos még anno a naiv szerelmespár mellé járt egy vicces kalóz, helyette most egy fájdalmasan humortalan, lecsúszott Johnny Deppet kapunk, akinek minden pillanata kínos. Ideje lenne mindenkinek elfogadnia, hogy hiába volt tíz évvel ezelőtt Depp generációjának egyik legjobbja, zűrös magánéleti botrányai és pocsék filmjei (A magányos lovas, Transzcendens, Mortdecai) óta már rég nincs Brad Pitt, Jude Law, Robert Downey Jr, Matt Damon vagy más A-listás színész szintjén. Azok a cikkek sem tettek jót az új Karib-tenger film hírnevének, amelyek arról szóltak, hogy Depp visszadobott egy korai forgatókönyvet állítólag azért, mert abban nő volt a főgonosz. Ami felveti a kérdést, hogy Depp komolyan nem tudott volna elviselni egy női nemezist, de ezzel a megfilmesített hitvány forgatókönyvvel bezzeg teljesen elégedett volt?

Nem elég, hogy a főgonosz személyében újrahasznosították Davy Jones karakterét, de sikerült teljes mértékben megölniük a film humorát is. Egyetlenegy olyan poénra se tudok visszaemlékezni, ami nem úgy hangzott volna, mintha egy Adam Sandler-filmet néznék. Az „azt hiszik befürödtem, pedig nem is fürödtem egy éve” típusú humornál jobbra ne számítson senki, aki beül megnézni az új filmet. Márpedig ha a humor hiányzik, értelmes dialógusok nincsenek, a történet zagyvaság, akkor tényleg csak a látvány miatt kellene élvezni ezt a filmet? Egyébként akármennyire is kiábrándító is volt a Salazar bosszúja, az utolsó pár perc kifejezetten tetszett, mert úgy éreztem, mintha az eredeti trilógia elbénázott lezárását sikerült volna kijavítani az alkotóknak. Reménykedtem, hogy ezzel a kerek lezárással véget is ér a széria, csak aztán jött a stáblista utáni jelenet…