Hát ezzel a filmértékeléssel egy kicsit elkéstünk, mivel valamikor karácsony előtt kellett volna elmondanunk a tisztelt olvasónak, hogy véleményünk szerint milyen is ez a film. És ha figyelembe veszi mondandónkat, még gyorsan elvihette volna kedvesét egy kis romantikus filmre, hogy belerázódjanak a megfelelő karácsonyi hangulatba.
Azonban a film messziről érkezett, sok utat megjárt, és amire ideért, lám, már húsvét is elmúlt. Bár talán annyira mégsem késtünk el: a film április 27-én jelent meg videón és DVD-n. Ha elnyeri a tetszésüket – még mindig játsszák egyes mozikban az országban –, jövőre talán ott fog díszelegni a karácsonyfa alatt. Vagyis ajánlom figyelmükbe a terméket, mivel igazán ritkán lehet „aranyos" filmet találni a karácsonyi szeretet-zsongásról.
Az aranyos jelzőt azáltal nyeri el a film, hogy a téma által igényelt szentimentalizmust kellő mértékben felhígítja humorral és öniróniával. És ritkán lehet látni ilyen sok brit filmsztárt egy helyen. Mintha az egész brit filmipar hadba vonult volna. Itt van Colin Firth, Hugh Grant, Liam Neeson, Laura Linney, Emma Thompson, Rowan Atkinson, Alan Rickman, Martine McCutcheon, hogy csak egy párat említsünk. Ha már a fentiekben a 'hadba vonulás' kifejezést használtuk, mindjárt ki is térhetnénk a film politikai mondandójára. Karácsonyi szeretet ide vagy oda, Richard Curtis, aki egyben a film rendezője és szövegírója is, jól beolvas az amerikainak.
A filmben az amerikai elnök (Billy Bob Thornton) találkozik az angol miniszterelnökkel (Hugh Grant). Miután megbeszélik a megbeszélnivalókat, az angol úriember és a jenki félrevonulnak egy pohárkára. Minden simán és a protokoll szerint zajlik mindaddig, amíg a szemtelen jenki visszaél pozíciójával, és megtapizza az aranyos felszolgálónőt, aki – még csak titokban – a miniszterelnök szívszerelme. Mivel lényegében birtokháborítás történt, a másnapi sajtókonferencián az amúgy félénk angol miniszterelnök mélyen a lány szemébe néz, nagy lélegzetet vesz, és egy szuszra elmondja mindazt, ami a lelkét nyomja. Hogy Amerika annak ellenére, hogy a két ország szövetséges, nem egyenlő partnerként kezeli Angliát, hanem inkább lekezeli. És a jövőben jobban tenné, ha megváltoztatná a politikáját, mert kicsi a bors, de erős. A jelenlevők elbódulnak a nemzeti büszkeségtől, és a miniszterelnök a nap hőse. Az angoloknak tán nem tetszik Tony Blair Amerikával folytatott talpnyalós politikája?
A film számos párkapcsolata helyett a kiöregedett rocker történetéről ejtenék egy pár szót, mivel ez az a szál, amelyen keresztül egy kis öniróniát észlelek. Karácsony a szeretet ünnepe és a vásárlások ideje. Billy Mack-nek, egy öreg rockernek is meg kell élnie valamiből. Menedzserének, Joe-nak a tanácsára beadja a derekát, hogy régi nagy sikerét átdolgozzák karácsonyi dalra. Szerinte a szám borzalmas, de a nagy karácsonyi őrületben veszik, mint a cukrot. Sőt, a karácsonyi toplista élére kerül. A film és a zeneszám között párhuzamot lehet vonni, hiszen a Love Actually is egy karácsonyi termék. És egy eléggé jól jövedelmező termék. Hogy miért vált be? Mert olyan plüssmacis. Mert olyan melengető érzést tud kelteni. Elképzelem, hogy milyen kellemes is lehet a mackóm társaságában egy hideg téli estén megnézni, avagy újranézni a filmet, miközben egy forró angol teát szürcsölgetünk. Azonban vigyázat! Nem olyan nagyon biztos, hogy mackónk is élvezni fogja a dolgot, hiszen végül is szerelmes filmről van szó. És az olyan lányos dolog...
Valójában szerelmi történetek kavalkádjáról van szó, mert ha jól számoltam, legalább nyolc szerelmi történetet követhetünk nyomon. Ez a tumultus azonban nem válik a film hátrányára, ellenkezőleg. Ezáltal a film szélesebb nézőközönséget tud megérinteni, mivel a nyolc történet közül legalább az egyik olyan, mintha a mi szerelmes történetünk lenne vagy szeretnénk, ha lenne. Szóval az azonosulási lehetőségek széles skálájával állunk szemben. Mint a nagy cukros boltban, azt sem tudjuk, melyiket válasszuk. A szövegíró jó munkát végzett, könnyedén siklunk egyik történetből a másikba. Nincs idő arra, hogy elmélyedjünk, és ez ebben az esetben jó dolog, mert ennek a filmnek az a célja, hogy kikapcsoljon, elszórakoztasson. Egy másik piros pont az lenne, hogy nem mindegyik történet végződik happy enddel. A film keretét azonban én csonkának érzem. A Heathrow repülőtéren egymást átölelő embereket látunk, akik épp most érkeztek meg, és nagyon boldogok, hogy újra láthatják szeretteiket. És azok, akik épp elmennek? Ők hol vannak? Hisz ők is a boldogság keretéhez tartoznak.
