A Hős6os az első Disney-film, amiről nem ordít, hogy Disney-film. Mert nem is az, hanem a Disney-„leányvállalatok”, a Pixar és a Marvel stílusának keveréke. Ráadásul japán-amerikai kulturális mash-upja – és az ezzel megduplázott elsődleges célközönség – akár előremutató húzás is lehet.
Fiatalosít a Disney: már legalább öt éve azon igyekszik, hogy korszerű fazonra szabja klasszikus meséit. A hercegnő és a béka, az Aranyhaj és a nagy gubanc, majd a 2013-as karácsony nagy favoritja, a Jégvarázs: mind a hercegnős mesék újrafésült és kortárs érzékenységgel felruházott verziói. Több kamaszság, kevesebb szende-szűz naiv fruska, másfajta értékrendszer, de azért semmi merészség. Szerelem helyett például a testvéri szeretetet éneklik meg, mert hát a geillel töltött dalbetétek azért maradnak. Úgy látszik, önironikus humor csak a fiúknak jár: előbb a Rontó Ralphban, most pedig a Hős6osban. Az erőltetett cím ne tévesszen meg senkit: a Hős6os a Disney újító szériájának legjobb darabja – a Rontó Ralph után. És nem csak fiúknak.
A Hős6os olyan, mintha egy Pixar- és egy Marvel-film keveréke lenne. Nem véletlenül: a két jól csengő cégnevet és portfóliót a Disney 2006-ban, illetve 2009-ben több billió dollárért felvásárolta. Az öt évvel ezelőtti Marvel-vétel óta ez az első Disney-film, amely egy Marvel-képregényt vesz alapul. Sok jelentősége nincs ennek, az alkotók csak motívumokat, karaktereket emeltek át, történetet nem. A Hős6os tehát papíron szuperhősfilm, de a legjobb benne, hogy ez a történet feléig nem derül ki.
Hiro 14 éves géniusz és árva. Nagynénjével és bátyjával, a tudósként dolgozó Tadashival éldegél San Fransokyóban, San Francisco és Tokió hibridvárosában. Idejét illegális éjszakai robotharcokkal múlatja, távirányított játékrobotok fogadásos versenyein indul saját készítésű harcosával. Egészen addig, amíg Tadashi el nem csábítja a laborba, ahol társaival különböző tudományos újításokon törik a fejüket. A jószívű báty például egy gyógyroboton: Baymax személyre szabott orvossegéd, aki puha, ölelhető és minden sérülést azonnal meggyógyít. Azt azonban ő sem tudja megakadályozni, hogy Tadashi és mentora, Callaghan professzor meghaljon, amikor tűz üt ki a tudományos kiállításon. Azon, amelyen Hiro új találmányát, a gondolattal mozgatható és szó szerint bármit megformázó mikrobotokat bemutatta…
A sztori innentől legalább olyan kiszámítható utakon repked, mint megannyi Marvel-eposz, csak a lépték kisebb. A film ugyanis többnyire mentes a Disney-giccstől, sőt, alapjában véve nem sok köze van a Mickey egér-márkához. Az alapot a Pixar és az eredetiségre való törekvése adja. Nemcsak azért, mert a Hős6os fő szlogenjei – „próbáljátok más, eredeti nézőpontból szemlélni a dolgokat” – olyanok, mintha egy Pixar-brainstorming táblafeliratait másolták volna be, hanem azért is, mert a Hős6os egy eredeti karakter miatt lesz igazán emlékezetes. Ez pedig nem más, mint a film védjegyszerű ölelőrobotja, Baymax, aki gondosan eloldalog mindenféle robotos toposz mellett. A kövérkés dizájntól kezdve a szinte kifejezéstelen, két szemből és azokat összekötő vonalból álló arcig egy teljesen letisztult, animációtechnikailag már-már absztrakt teremtmény. Humora viszont nagyon is kézzelfogható és fizikai: az „óriásmályvacukor-szerű” robot esetlenségében, bumfordiságában van valami burleszkes, miközben nyugodt természete és óvatossága pont az ellentéte a slapstick-sztárok kergeségének.
Az ifjonc zseni és a műanyagból formált robot barátsága mögött ráadásul igazi Pixar-szív dobog. Kedvelhető és sajátos páros, akiknek sajnos nem jut megfelelő történet. A Hős6os a gyász és a bosszú témaköreit caplatja körül, de ezt már a Marvel-filmekből ismerős fordulatokkal teszi. Szomorú látni, hogy az animációs stúdióknál 14 évvel a Shrek után is a mese- (vagy esetünkben: a szuperhős-) klisékre való utalás és a pajkos kikacsintás meríti ki az eredetiség és a humor fogalmát. Ezért a Tadashi tudóstársaiból verbuvált amatőr szuperhős sereg felel, elsősorban Fred, a képregényrajongó srác, aki folyton kommentálja a komikus comics-szituációkat, amikbe belebotlanak (a végefőcím után akad egy vicces pluszjelenet is Marvel-stílusban, amit a képregényfanoknak érdemes kivárni).
A Hős6os lehetett volna jobb, de a saját világában nagyon működik. Többek közt azért, mert a Disney (didaktikus) üzenetében ezúttal a tudomány szeretetét adagolja a lurkóknak – igaz, odáig azért nem merészkedtek, hogy nyíltan foglalkozzanak Hiro találmányának valós hatásaival és a tudomány etikátlan felhasználásának következményeivel (a telepátiával irányítható és mozgó Lego-darabokként bármit megformázó mikrobotok, amivel Hiro például az építészetet akarná forradalmasítani, komplett iparágakat dönthetne romba és az egekbe tornázná a munkanélküliséget).
Afelől persze mikrobotnyi kétségünk se legyen, hogy a Hős6os hosszas forgatókönyvíró-találkozókon kikalkulált, minden ízében trendi film. Hiszen menő a japán kultúra és eladható a komorság, mióta minden valamirevaló szuperhős realisztikusan menti a világot. A Hős6os is komorabb a Disney-átlagnál, és a hibrid kulturális hátteret is arra használja, hogy megduplázza az elsődleges célközönségét. A felütésben ugyan még a robotviadalok direkten idézik az anime világát, de az ötletesen egymásra másolt városképeket – a Golden Gate-híd például a japán szigetvilágba vezet – leszámítva a Marvel-féle superhero-univerzum dominanciája uralkodik el a történeten. Nem használják ki maximálisan a kulturális keveredés lehetőségeit. Kár érte, mert ha a körítés is olyan sajátos humorú és eredeti lett volna, mint a pocakos gyógyrobot karaktere, a Hős6os a Disney legizgalmasabb dobása lehetett volna az utóbbi években. Így is akként ünneplik a stúdió első geekfilmjét, pedig valós erénye az, hogy hazai pályán simán szórakoztatóbb, mint a tavalyi év legtúlértékeltebb mainstream filmje, A galaxis őrzői.
