A Rick és Morty ötödik évada június 20-án startolt, az évadfinálé pedig, kis hatásszünet után, szeptember 5-én látott napvilágot (rendhagyó módon dupla epizóddal), és máris felkúszott a legnépszerűbb részek ezüstérmes helyére az IMDb oldalán. Az új évad bizonyítja, hogy a sorozat öt szezon (nyolc naptári év) alatt sem fáradt el, továbbra is tele van eszement ötletekkel és képtelen kalandokkal, időtálló társadalomkritikával és műfaji kísérletekkel; miközben az évadokon átívelő drámai vonalat is tartalmasan építi tovább a széria, mindenekelőtt Rick eredettörténetében alámerülve.
Nem véletlen, hogy a QAnon jelenség eredetét feltáró sorozat épp az HBO-n landolt, és nem egy halálkomoly oknyomozó újságírói portálon: zsurnalizmusnak trehány, cserébe viszont roppant szórakoztató, már-már műfajfilmes macska-egér nyomozást kapunk hat órában.
Egyre nehezebb feladat a sokasodó és sokszínűsödő sorozatok korában kitűnni egy-egy új címmel, ahogy még a streaming-szolgáltatóknak sem lehet könnyű felvenni a versenyt a Netflix, a Disney+ és a többiek uralmával a nézői piacon. De szerencsére születnek még olyan sorozatok is, amik nem görcsölnek a nézőszám-versenyre, és csak a maguk kicsi világával törődve, sokszor igen kevés vizet zavarva bukkannak fel és mesélik el a történetüket.
A Who Am I című német tinithriller címe kiválóan érzékelteti a film egyik legfontosabb problémáját. A kortárs Hollywood mérföldköveinek végighackelése közben ugyanis épp csak azt nem képes eldönteni, hogy pontosan mi is akar lenni.
A Hős6os az első Disney-film, amiről nem ordít, hogy Disney-film. Mert nem is az, hanem a Disney-„leányvállalatok”, a Pixar és a Marvel stílusának keveréke. Ráadásul japán-amerikai kulturális mash-upja – és az ezzel megduplázott elsődleges célközönség – akár előremutató húzás is lehet.
Utoljára két éve vettük számba kedvenc vígjáték-sorozatainkat, azóta sok víz lefolyt sok tévécsatornán (búcsút mondtunk többek közt a nagyszerű Californicationnek) – íme hát négy a frissebbek közül, amiket szeretünk.
